Szekeres Viktor

A konvertált 3D-s Titánok harca 2 közelébe sem ér az első résznek

Lehet bármilyen jó film is A titánok haragja, mivel az első részben nagyon sokan csalódtak, nem volt esélye arra, hogy bevétel tekintetében túlszárnyalja azt, legalábbis Amerikában nem.

Hiába volt hatalmas sikere A titánok harca cím feldolgozás filmnek, ezt nagyban köszönhette a stúdió a 3D-s hájpnak, mely az Avatart követően kitört. Ez a 3D láz olyan filmből csinált egymilliárdos gigasikert, mint az Alice Csodaországban, köszönhetően annak, hogy Tim Burton alkotása volt az első 3D-s mozi James Cameron scifije után. Persze a közönségnek is feltűnt hamar, hogy az Alice 3D-je csak konvertált volt, a filmet sem úgy forgatták, hogy biztosan 3D-s lesz. Azonban míg az Alice Csodaországban 3D-jén sokat dolgoztak, addig A titánok harca alig pár hetes, villámkonverziója már többeknél kiverte a biztosítékot, hiszen a film térhatású kópiáit szinte végig speciális szemüveg nélkül is lehetett volna nézni.

A titánok harca második része, A titánok haragja éppen ezért már eleve 3D-ben készült volna, azonban Jonathan Liebesman rendező úgy döntött, hogy nem digitális alapanyagra akar forgatni, hanem hagyományos filmesre, s inkább eleve a 3D-s kunsztokat figyelembe véve készíti el a filmjét, melyet később, sokkal alaposabb utómunka keretében konvertálnak át. (Ráadásul mivel sok benne az animáció, így valóban racionálisnak tűnt a döntése.)

Konvertált 3D ide vagy oda, A titánok haragja megszenvedte a rosszul fogadott A titánok harcát, Amerikában pénteken mindössze 12 millió dollár bevételt hozott a film, pedig az első epizód a pénteki nap végére már majdnem 29 millió dollárnál tartott. Mindez azt is jelenti, hogy a folytatás nagyjából 35-37 milliós nyitóhétvégét mondhat majd magáénak az előzmény 62 milliósával szemben, ami még mindig jobb, mint mondjuk a John Carter esetében. Azonban az már biztosnak mondható, hogy az első rész 163 milliós belföldi bevételei nyomába sem fog érni a mostani epizód teljesítménye, bár ha a nézőknek tetszik a végeredmény, talán a 100 milliós bevétel meglehet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #5
    "Az ilyen számozás"

    ki számozott mit? éppen az van, amit te mondasz, önálló alkotás. nem számoztak, olyanok is megnézik előzetes alapján, akik nem látták a titánok harcát.

    a folytatás kérdése adja, a nagy siker miatt, nyilván annyi pénzt tettek bele, hogy még a feleakkora siker is haszonnal kecsegtessen. és az, hogy valami gyenge volt, miért jelentse, hogy ne legyen folytatás. hiszen éppen ezért lehetett várni, hogy jobb lesz a második rész. és lám, tényleg jobb lett. nem jó, de azért sokkal jobb, bár olyan mintha egy videójáték végigjátszást nézne az ember:)
  • Kindred Blades #4
    Pedig már az első is középszerű volt, hiába a hálás téma, nem tudom, mire vártak a kritikusok, bár előfordul, nem jellemző, hogy hirtelen megugrik a minőség.
  • NEXUS6 #3
    Én azt nem értem, hogy egy gyenge filmből minek kell második részt csinálni? Minden mozi film valójában önálló alkotás. Az ilyen számozás csak és kizárólag marketing az oka, hogy gyak meglovagolják az előző film sikerének média hullámát. Na de, ha nincs mit meglovagolni, sőt a hullámvölgyre lehet csak felülni, akkor minek ragaszkodni hozzá? Egy jobb produkciót is jelentősen leránthat.
  • tteron #2
    ja meg a 3D megoldások is elég jók benne főleg IMAX-ben :))
  • tteron #1
    Pedig a rendező váltás jót tett a filmnek, valamivel szellemesebb is volt és kalandfilmként is jobban funkcionált. Nekem tetszett nagyon bár én görög mitológia fun vagyok amúgy is :))