Szekeres Viktor

Végre folytatódik Amerika egyik legviccesebb sorozata

A Community már egy ideje Amerika legviccesebb sorozatai közé tartozik, s sokan vallják, hogy a legjobbak közül is kiemelkedik. Március 15-től pedig ismét látható lesz a képernyőn.

Sok sorozatrajongó kámpicsorodott el, amikor az amerikai NBC csatorna bejelentette, hogy a december 8-i epizódja után határozatlan ideig pihenteti a Community című komédiát, melyet a hazai nézők zöme Balfékek címen ismerhet. A sorozat pihentetése óta már majdnem 3 hónap eltelt, időközben be is fejeződött a harmadik szezon forgatása, a színészek és a készítők szabadságra vonulhattak, de pár napja az NBC bejelentette, hogy március 15-én ismét képernyőre kerül a széria, ráadásul a 3. évad 11. része után már szinte csak eredeti epizódokat láthatunk.

A nagy kérdés már csak az, hogy az eddig is fenyegetésben létező, de a kultstátusz fele tartó Community tud-e akkora nézettséget kiharcolni tavasszal, hogy az NBC vezetősége úgy döntsön, hogy szüksége van belőle a negyedik évadra is. A cél elérésében a készítők nevesebb vendégszereplőkre is számíthatnak, hiszen a szezon második felében John Goodman, a Breaking Badből jól ismert Giancarlo Esposito és Michael Ironside is látható a komédiában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!