Szekeres Viktor
A VIASAT3-ra jön a legsikeresebb új amerikai sorozat - itt az előzetes
Heti 15 millió néző gondolja úgy Amerikában, hogy a Person of Interest jó sorozat. Itthon a VIASAT3 már akkor is örülni fog, ha 2-300 ezren gondolják ugyanezt tavasszal.
Itthon a VIASAT3 csapott le először a Person of Interest című krimisorozatra, melyet tavasszal be is mutat a csatorna A Célszemély címmel, s ezen premiert beharangozandó egy promó fel is került a netre - igaz teaser lévén ebből nem sok derül ki a szériáról. Arról a szériáról, melyet ősszel mutattak be Amerikában, s a csalódást keltő premier óta mára már elmondható, hogy sikeres, hétről-hétre 15 millióan követik figyelemmel, s így nem csak az újoncsorozatok legnézettebbje, hanem az összes sorozatot nézve is előkelő helyen áll a nézettségi toplistán.
A Célszemély főszereplői Michael Emerson, Jim Caviezel, Taraji P. Henson és Kevin Chapman. A történet egy milliárdos és egy egykori különleges osztagos katona különös társulásáról szól. Előbbi pár éve a kormánynak kifejlesztett egy olyan gépet, mely segít megelőzni a terrorakciókat, azonban e masina nem csak a nagyobb összeesküvéseket jelzi előre, hanem az egy embert érintő erőszakos bűncselekményeket is. A duó ezeket próbálja megakadályozni a gép által kidobott társadalombiztosítási szám alapján elindulva. A gond az, hogy előre sosem tudják, hogy a társadalombiztosítási szám tulajdonosa áldozat lesz-e, vagy éppen tettes.