Szekeres Viktor

Újabb sorozatot láthatunk nem sokkal az amerikai premier után

A Sony Pictures Television (SPT) az AXN csatorna számára forgat sorozatot. A cég (The Firm) című jogi krimisorozat 2012 februárjában debütál világszerte, a hazai AXN február 19-én tűzi műsorára.

Nyár jelentette be az SPT, hogy elkészíti John Grisham amerikai regényíró 1991-ben publikált regényének, A cégnek (The Firm) a tévésorozatos verzióját, amely azonban nem adaptáció vagy feldolgozás lenne, hanem az 1993-ban, Tom Cruise főszereplésével forgatott film folytatása. A Cég sorozatként Magyarországon az SPT csatornacsaládjába tartozó AXN televízión debütál február 19-én.


A sorozatot 111 helyen, többek között Ázsiában, Latin-Amerikában, Közép-Európában, Olaszországban, Afrikában és Oroszországban is műsorra tűzik, amelyet körülbelül 20 nyelven sugároznak majd. Marie Jacobson, az SPT műsorainak programjaiért és gyártásáért felelős ügyvezető alelnöke szerint, ez az első olyan széria, amely az USA premiert követően az összes AXN csatornán bemutatásra kerül majd. "A Tom Cruise főszereplésével bemutatott produkcióra épülő sorozat márkaépítő szerepet tölthet be az SPT csatornái számára, valamint mérföldkövet jelenthet a Sony Pictures Televison globális stratégiája szempontjából is." - jelentette ki Marie Jacobson.

A színészgárdában olyan neveket vonultatnak fel, mint Josh Lucas (Mindenütt nő, Egy csodálatos elme) Juliette Lewis (Született gyilkosok) valamint Tricia Helfer és Callum Keith Rennie, akiket a sci-fi műfaj kedvelői a Battlestar Galactica széria kapcsán ismerhetnek. A vadonatúj dráma producerei Lukas Reiter, valamint John Grisham, a sorozat alapjául szolgáló könyv írója, egykori jogász.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!