Szekeres Viktor

Előzetest kapott nyár egyik legjobban várt scifije

Lehet, hogy valami nem evilági fenyegeti a Super 8 főszereplőit? A J.J. Abrams és Steven Spielberg együttműködéséből született kalandos scifi története végre nem titok számunkra, hiszen megérkezett az első előzetes.

Megérkezett J.J. Abrams "titkos" projektjének, a Super 8-nek az első komolyabb előzetese - a forgatás megkezdése előtt külön elkészített teasert ugyanis már tavaly láthattuk, mint ahogy egy rövidebb anyag a Super Bowl alatt is leadásra került. A Lost készítésében is szerepet vállaló rendező ezúttal Steven Spielberg produceri segédletével készítette el új filmjét, ami nem 3D-ben kerül bemutatásra.


Az 1979. nyarán játszódó Super 8 pár gyerekről szól, akik egy kis ohiói városkában laknak és egy szörnyű vonatbaleset szemtanúi lesznek, miközben filmet forgatnak. Persze kisvártatva felüti fejét a gyanú, miszerint az a baleset nem is baleset volt, főleg miután elkezdődnek a városkában a titokzatos eltűnések, valamint a megmagyarázhatatlan események.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #8
    Hát ez eddig tényleg egy ifjúsági akciófilm.

    Gondolom a zidegen kiesik a vontból, mindenkit helyretesz, a kissrác lesz a barátja, aztán elmegy HAZA.

    Nem annyira a 3. típusú, inkább ET hardcore változat.
    Hú emléxem azt is végig vihogtuk éretlen kamaszként a moziban, azokért a megvető pillantásokért amit akkor kaptunk már megérte elmenni.

    Na ezt is megveszem majd dévédén, bár inkább csak letöltöm.

    Érdekes, hogy Spielbergre pár évente rátör az ufózhatnék.
    Amúgy szerintem a Világok harca elég jó volt, meg a Taken is.
    Na ez szerintem nem lesz az.
  • Inquisitor #7
    Teaser szerintem sokkal érdekfeszítőbb volt, mint a trailerek. De azért én nagyon várom. Annyira biztos nem lesz olyan szahar, mint pl. Skyline vagy a hírek szerint a Battle L.A. Az meg kifejezetten jó lenne, ha lenne akkora durranás mint anno a Harmadik típusú találkozások vagy az eredeti E.T.
  • vasedeny2 #6
    persze, a source code felejtős, ezt várjuk :P
  • kissssss #5
    talán holnapra lesz egy ember aki fel emeli :-DDDD
  • galocza #4
    ki által legjobban várt? kezeket a magasba!
  • buklee #3
  • Dynamic #2
    Nem igazán hoz lázba. Mivel mindig csak azt a pár másodperces vonatos jelenet mutatták, teljesen másra számítottam. Franc se gondolta, hogy ez valami ifjúsági film lesz.
  • ZeemanX #1
    Nah, legalább nem szubjektív-remegőrázkódókamerás-áldokumentarista-szemcsésvéháesvideós "sablon". Ez már plusz pont. :-)