Szekeres Viktor

A G.I. Joe 2 nekimegy a Bourne 4-nek és az új Emlékmásnak

A G.I. Joe: A Kobra árnyéka folytatását nem félti a gyártója, hiszen 2012 nyarának két sokak által várt filmjét követően tervezik bemutatni. A második részt a Justin Bieber-filmmel nagy sikert arató John Chu rendezi.

Alig pár napja jelentették be, hogy a Justin Bieber: Never Say Never rendezője, Jon Chu készítheti az új G.I. Joe-mozifilmet, a Paramount Pictures már meg is találta a dátumot, amikor bemutatják a filmet. A stúdió úgy számol, hogy 2012. augusztus 10-én kerülhet mozikba a játékfigura-sorozaton alapuló alkotás folytatása, ami azt jelenti, hogy három évvel és három nappal fogja követni az első G.I. Joe-mozit, s alig hét nappal a hasonló célközönségre ácsingózó negyedik Bourne-filmet, valamint az Emlékmás feldolgozását.


A nem is olyan távoli premierdátum egyébként azt jelenti, hogy a forgatást viszonylag hamar meg kell kezdeni, így várhatóan nemsokára beindul a casting folyamat. Hivatalos forrásból egyelőre nem tudni, hogy mely szereplők térnek vissza ez első részből, de valószínűleg csak páran. John Chunak egyébként nem lesz könnyű dolga, hiszen az első rész annak ellenére hozott Amerikában és a világ többi részén is egyaránt 150 millió dollárt, hogy gyenge kritikákat kapott, így valószínűleg a készülő folytatás sokkal kevesebb embert fog érdekelni. Vagyis az esetleges siker kulcsa a marketingesek kezében van.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • labzo #9
    Nem értem, miért kell az első G.I. Joe filmből mutatni részleteket, amikor a 2. részéről van szó.
  • pokolfiu #8
    :)
  • pokolfiu #7
    nem tudom, hoyg durva, de erősen mérlegelendő a sikerek után...
  • Ender Wiggin #6
    Épp a napokban volt vele egy interjú a CNN-en, ahol azt mondta, hogy amíg nem lesz jó forgatókönyv, nem készül sem vele, sem Greengrass-szel Bourne-film. De hálivúdot ismerve, ettől még lehet, hogy egy előzményt összeszarnak valami fingarcú utánzattal...
  • Mister #5
    Akkor most Bieber lesz a főszereplő, ugye? :D
  • kalapos01 #4
    Durva lenne, ha főszereplőtől vagy rendezőtől függne egy folytatás.
  • Wittgen #3
    Új rendező lesz és új főszereplő.

    Nekem szórakoztató popcorn-mozi volt a GI Joe, úgyhogy jöhet a folytatása.
  • pokolfiu #2
    én úgy tudam nem készül több bourne... mert Matt ragaszkodott a rendezőhöz, akit meg kipateroltak...
  • mrzed001 #1
    Emlékszem arra nyárra.
    Előbb beültem a District 9-re, nem vártam tőle semmi jót, és óriási pozitív "csalódás" volt.
    Aztán beültem a G.I. Joe -ra, és az úgyszintén.
    Ha a második rész is hozni fogja az első színvonalát, akkor nem lesz vele gond.