Szekeres Viktor

Újabb rekordév a mozizásban

Még soha annyi pénzt nem költöttünk mozijegyre, mint 2009-ben, pedig az Avatar rekordbevétele jórészt csak a 2010-es statisztikákban nyilvánul meg.

Ismét rekordévet produkált a mozi, immáron zsinórban negyedjére könyvelhették el a stúdiók éves bevételük növekedését az előző esztendőhöz képest. Ahogy arra számítani lehetett, a 3D-film térnyerésével minden idők legsikeresebb évét produkálta 2009-ben a moziipar, s a trend valószínűleg 2010-ben is folytatódni fog, hiszen az Avatar rekordbevételének zöme az idei évre esik. Az MPAA tanulmányában közölt adatok alapján 2009-ben a világon 29,9 milliárd dollárt költöttünk mozijegyre, ami rekord, s ez 7,6%-os növekedést jelent 2008-hoz képest. (2005-höz képest pedig majdnem 30%-osat.) Az észak-amerikai piac (USA és Kanada) 10%-os növekedést produkálva 10,6 milliárdot tudhatott magáénak, míg a világ többi részének 6,3%-os növekedés és 19,3 milliárd jutott.


A 3D-filmek hozama az összbevétel 11%-át tették ki, ami ugyancsak előrelépés a 2008-as 2%-hoz képest, de ez nem csoda, hiszen míg tavaly 20 térhatású filmet mutattak be, addig két éve mindössze nyolcat. (A 3D-s premierek közül néhány mindössze pár vásznon futott.). A bevételek növekedése mellett az eladott jegyek száma is növekedett, mégpedig öt és fél százalékkal 2008-hoz képest, Észak-Amerikában egy személy átlagosan 4,3 jegyet vásárolt az 52 hét alatt, ami a 2002 óta az első nagyobb volumenű növekedést jelenti, egész pontosan 4,6%-osat.

Havonta hányszor mész el moziba?
  • Van, hogy egyszer sem
  • Egy-két alkalommal
  • Talán háromszor-négyszer
  • Ötször biztosan
  • Általában tíz alatt nem úszom meg
A mozik látogatottságának növeléséért leginkább a rendszeres filmnézők felelnek, hiszen azok, akik havonta legalább egyszer vagy többször is moziznak, bár csak a népesség 10%-át teszik ki, de a jegyeladások több mint feléért feleltek a tavalyi évben. A 2009-es rekordév azt is jelenti, hogy immáron negyedik éve folyamatosan nő a mozik jegyárbevétele, s ez a növekedés 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben is új rekord beállításában nyilvánult meg. S, amint már említettük írásunk elején, a világ nyolcadik csodája lenne, ha idén nem dőlne meg egy újabb bevételi csúcs.


Persze az Avatar-hatás a pozitív hozam mellett negatívval is járhat, hiszen a hatalmas bevétel azt is jelenti, hogy 2011-ben nagyon nagy sikereket, nézővonzó alkotásokat kell produkálnia Hollywoodnak, hogy a növekedési trend megmaradjon. A szinte lehetetlen vállalkozás várható kudarcát követően pedig minden bizonnyal egyesek temetni fogják a "Nagy 3D Boom"-ot, holott közel sem biztos, hogy addigra elszáll az újdonság varázsa.

A mozifilmek iránti egyre nagyobb érdeklődés a filmszínházak felszereltségének javulásában is szerepet játszik, hiszen 2009 végén már több mint 16 ezer digitális technikával felszerelt moziterem volt világszerte. Ez a szám pedig lélegzetelállító, 86%-os növekedést jelent a 2008-as év végi adatokhoz képest, csak tavaly 7000 újabb terem "digitalizálódott". A digitális termek közül természetesen a 3D-sek száma nőtt leggyorsabb ütemben, 2009-re megtriplázódott a térhatású filmeket vetítő helyiségek száma. (Magyarországon az egyetlen 3D-s teremből 2010-re több tucat lett.) Mindez számszerűsítve azt jelenti, hogy 2009. december 31-én 8989 moziterem volt 3D-s technikával felszerelve, ami nagyjából 6%-a a világ összes mozitermének.

Bob Pisano, az MPAA, vagyis a The Motion Picture Association of America Inc. elnökét idézve:"A 3D-nek a digitális technológia jelenti az alapját. A digitális és a térhatású vetítés együttes alkalmazása drámai változásokat hozhat mind a filmkészítés, mind a filmfogyasztási szokások terén. A világ mozikedvelő lakossága a lábával szavaz, és ezen lábak a legmodernebb technológiával ellátott helyi filmszínház felé veszik az irányt.


A nagy hurráoptimizmus közben azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy miközben a bevételek az égbe szöknek, addig a gyártott filmek száma csökken. 2009-ben az amerikai filmek száma 12%-kal esett vissza az előző esztendőhöz képest, ami 2003 óta az első csökkenést jelenti. A visszaesés részben a 2007/08-as filmes munkáltatói és munkavállalói problémáknak köszönhető (ld. sztrájk), valamint a filmkalózkodás és a csökkenő DVD-eladások által kiváltott befektetői kedv visszaesésének.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • immovable #15
    Ostoba vagy, távozz kérlek.
  • opeca #14
    Igen, valóban, sőt, szerintem annak örülnének a legjobban, ha évről évre ugyanazokat a filmeket kéne leadni, és mindig teltház lenne.

    Biztos vagyok benne, hogy a bevételeket nagyban megdobták a 3D-s filmek, de ha ezeket csak azért csinálták, hogy kivédjék a kalózkodás egy részét, akkor vissza is adhatják a diplomájukat:)

    Sokan nem értik, hogy a filmek minőségével - nem a képbeli minőséggel - van sajnos a probléma.
    A kalózkodásban sajnos ez is nyakig benne van. És sajnos ez nem az autókereskedés, hogy megnézed, és ha tetszett, akkor megveszed, ha nem, akkor nem.
  • smaszi #13
    "attól, hogy baromi sokan néznek meg valamit, biztos, hogy nem csökkent a bevétel? nem tudhatod. én sem."

    Akkor minek válaszolsz?

    "épp ezért tök fölösleges bármit is írni, érvelni, hiszen mindenki csak azt írja le, amit sok másik
    topikban sokan mások leírtak. én is ezt teszem."

    Akkor én miért ne tehetném? Gondolkozz már!

    "nem mellesleg nem is értem, miért érzi valaki, hogy érvelnie kell a warez mellett...mégsem szenved azzal,
    hogy úton-útfélen hangoztassa..."

    Ezek szerint nem értetted meg, mit akartam mondani (vagy én fogalmazok hülyén). Nem azt akarom mondani, h.
    akkor warezoljon mindenki - mert aki úgy akarja látni, úgy fogja (2D-ben) -, hanem hogy ilyen, s hasonló
    'próbálkozások' kellenének (+ a 3D), ne adj isten, még egy jó történet is, megtámogatva egy hatalmas
    'hype'-val, és mindjárt volna miért az embereknek moziba menni. Ezzel nem azt mondom, h. nincs mostanság
    ilyen film, csak kevés van belőlük. De persze ebben (Avatar) nagy szerepet játszott a 3D is. S mivel sikerült
    összehozni egy olyan új képi világot, s történetet(mégha klisékkel teli is) Cameronnak, amit most még csak
    moziban tudsz élvezni teljes valójában, ezért sokak úgy látták, h. ezt inkább moziban érdemesebb megnézniük,
    még ha 2x-esébe is kerül egy normál 2D film árának. (még annyit, h. ha az öszbevételt megfelezzük a magasabb
    jegyárak miatt, még akkor is szépen teljesített, s mindez az újdonság+hype segedelmével)
    Csak ennyit akartam, de ha van hozzáfűzni valód, csak nyugodtan.
  • immovable #12
    Miez?
  • syn7h37ic #11
    bulvár szemét....
  • Retechegér #10
    "Még soha annyi pénzt nem költöttünk mozijegyre, mint 2009-ben,"
    Mert mondjuk még soha eddig nem volt ilyen drága?
    Fantasztikus cikk.
    Én is mindjárt írok egyet.

    Még soha eddig nem fizettem annyit mint 2009-ben, pedig 2010-ben még többet kell majd ugyanabból a bérből. HUNGARY FOREVER!
  • Griphons #9
    winnie: és az jobb, hogy te a warez ellen kampányolsz, miközben " ipari mennyiséget warezolsz"? ez milyen szó már...
    Nekem mondjuk már az is jót tenne, ha nem írnál ilyen ratyi cikkeket az sg.hu-ra...
  • Griphons #8
    "Újabb rekordév a magyar gazdaságban.
    Még soha ennyire nem volt értéktelen a forint, mint 2009-ben, pedig a kormányunk azt mondta, hogy erős a gazdaság, és hatalmas fellendülés várható a megszorításoknak következtében."
    Asszem így már érthető...
  • rágógumi #7
    és arra nem gondol senki hogy miért nőtt a beévtel?:D nem azért talán mert 1400Ft egy szaros mozijegy?:D
  • winnie #6
    (nem mellesleg nem is értem, miért érzi valaki, hogy érvelnie kell a warez mellett. rengeteg ember, én is, ipari mennyiséget warezol, mégsem szenved azzal, hogy úton-útfélen hangoztassa, hogy miért korrekt a warez, nem érvel, csak letölt. és reméli, hogy minél tovább tudja művelni:)))