Gyurkity Péter

Részleges engedélyt kapott a Tesla berlini gyára

A környezetvédők tiltakozás ellenére megszületett az első engedély, amely még nem a végleges döntés.

A Tesla háza táján nemrég arról szólt a fáma, hogy jobb akkumulátorokkal készül a cég fontos partnere, a Panasonic, ezalatt viszont a soron következő (és egyben első európai) üzem várható felépítése is kiemelt témának számított. Most ez utóbbi kapcsán futott be fontos hír a német illetékesek részéről, akik megadták a részleges engedélyt a felépítésre.

Elon Musk cége eredetileg még 2019-ben jelentette be a berlini helyszín kiválasztását, valamint az első európai üzem tervezett felépítését. A folyamatot azóta a környezetvédők tiltakozása, fel nem robbant második világháborús bombák, valamint a német foglalkoztatási jogszabályok hátráltatták, nyilván a cégvezető nagy bosszúságára, aki időközben a tengerentúlon is több területen ütközött meg az illetékes hatóságokkal, saját autóinak funkciói, valamint a tőzsdefelügyelet lépései miatt. Most a német hatóságok közölték, hogy megadták a részleges engedélyt az építkezés megindítására, vagyis a környezetvédők csoportjai a jelek szerint kudarcot vallottak, bár ez még nem a végleges döntés az ügyben.

A tervekben 12 ezer munkahely létesítése szerepel, ez nyilván komoly vonzerőt jelent az ottani politikusok és illetékesek számára. A cég eddig 2600 főt vett fel, eközben a helyi beszállítókkal is tárgyalnak a raktárkészletek jövőbeni feltöltéséről, viszont januárban már feladták azon korábbi elképzelésüket, hogy jelentős kormányzati támogatásokkal csökkentsék a Gigafactory Berlin-Brandenburg létrehozásának költségeit. A természetre gyakorolt hatással kapcsolatban még bőven akadnak kifogások, a nemrég közölt jelentések alapján a festés során keletkező gázok elszökéséről, valamint a nagyobb gázfelhők esetleges berobbanásáról értekeztek az ellenzők, ezen aggályokat az elkövetkező időszakban igyekeznek majd enyhíteni.

A mostani, 536 oldalas anyag után jöhet a végleges engedély kiadása, ehhez azonban a cégnek még több komoly feltételnek kell megfelelnie.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #8
    Ugye nem arra célzol, hogy írja be az összesbe?
    Mellesleg ez egy érdekes tényező a gyár termelésével kapcsolatban.
  • asgh #7
    És ez egyedül csak a Tesla berlini gyárát érinti, hogy ebbe a fórumba kellett beírni?
  • defiant9 #6
    Az LNG az elsődleges alternatívájuk az orosz gázra.
  • Sir Cryalot #5
    Nikkel árakat erdemes nezni kicsit felszaladt mikozben 10* es kitermeles kene 2030ig ev-k miatt es RU adta a 2. Legtöbbet.
  • Gabbbbbbbbbbbb #4
    Német környezetvédőnél ostobább ember nem sok van. (na jó, lehet csak háromból kettő idióta)
  • Csaba161 #3
    Azért, mert Németország szüntette meg az atomreaktorait és helyette főleg orosz gázból meg német szénből állít elő villamosenergiát...
  • asgh #2
    Ezt bármilyen európai hír alá beírhatnád. Miért pont ide?
  • Ender Wiggin #1
    orosz gáz nélkül mivel fűtenek majd? powerwallról?