Berta Sándor

Kivonta a forgalomból Tesla 3 autóit egy taxitársaság

Az intézkedésre egy múlt hétvégén történt halálos baleset miatt került sor.

A Le Figaro francia napilap írta meg, hogy a G7 nevű párizsi székhelyű taxitársaság az összes Tesla Model 3 típusú taxiját átmenetileg kivonta a forgalomból azt követően, hogy a múlt hétvégén az egyik gépkocsi egy olyan balesetben volt érintett, amelyben egy ember meghalt és 20 megsebesült, közülük három személy állapota kritikus.

A döntés azért is érdekes, mert a G7 jelenleg a világ egyik legnagyobb Tesla járművekből álló taxiflottáját üzemelteti, így - érthető -, hogy az eset tisztázásáig a vállalat el akarja kerülni az esetleges hasonló balesetek megismétlődését.

Eddig annyit lehet tudni, hogy a Tesla Model 3 nem hivatalos úton vett részt, vagyis nem utast szállított, hanem azt az egyik sofőr a magánútjára vette igénybe. Az illető elveszítette az ellenőrzését az autó fölött és elütött egy kerékpárost, valamint több gyalogost, mielőtt egy tehergépkocsinak hajtott. A balesetről annyi szivárgott még ki, hogy a vezető szerint műszaki probléma következett be, ugyanis az érintett jármű hirtelen magától felgyorsított.

A G7 a flottájába tartozó mind a 37 Tesla Model 3 típusú taxit átmenetileg kivonta a forgalomból, ugyanakkor az intézkedés nem érinti a szintén a flottába tartozó 50 Tesla Model S típusú autót, azok továbbra is közlekedhetnek a forgalomban.

A Tesla franciaországi képviselete azt közölte, hogy jelenleg semmilyen bizonyíték sincsen arra, hogy a baleset valóban egy műszaki probléma miatt következett be..

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Nagydög #66
    A gond ott van, hogy az emberek nem ertik, hogy az aksi fogyo alkatresz. Angolul consumable, mint pl. a motorolaj vagy a benzin. A teljes bekerulesi koltsegek kozott uzemanyagkoltsegkent szamolni kell az aram ara mellett a teljes aksicsomag araval.



    Nem.

    Az elso 1 millio kilometeres Tesla.

    2019-es hir. A harmadik aksicsomag ketyeg benne. Az utolso mar fel millio kilometer ota minimalis degradacioval.

    5 eves Hyundai Ioniq a Youtuberol

    150k kilometer, 100% SOH az elektronika szerint. (A buffer kapacitas lehet, hogy mar csokkent.)

    Es ezek regebbi autok, az ujabb kemiaju aksik jobbak a vezerlo elektronikajuk pedig jobban odafigyel.

  • defiant9 #65
    Tehát a vádlottad Joe Biden.
    A vádad: korrupció
    Elkövettett _konkrét_ cselekmény ami alapján megáll a vád? Na ez ami hiányzik. Mi az amit tett(ami egyben nem összeegyeztethető/magyarázható az amerikai geopolitikai stratégiai érdekekkel)? És ezért konkrétan milyen ellenszolgáltatást (tipikusan pénzt) kapott, és kitől?

    "Ha konkretan az van, es megis elengedik a bunozoket, akkor az egyertelmu buncselekmeny"
    Te tényleg ennyire ostoba vagy? Olvasd már el mi a szalmabáb érvelési hiba, nem véletlenül írtam le. Azt mondtam hogy előítélet mentes, nem azt hogy a bűnöst el kell engedni. Mi a gond szerinted az előítélet mentességgel? Ne kitalálj egy fiktív helyzetet. Kértem hogy vázold hogy mi a különbség a Soros által támogatott ügyész jelöltek közt és az ellenfeleik közt, hogy lássuk ki a rosszfiú. Megtetted? Nem. Ahogy a 80%-os befolyással is adós vagy, pedig többször leírtad. Csak hát a tények hiányoznak a vádjaid mögül. És még te papolsz itt a korrekt ügyészi vádemelési gyakorlatról? Lol.

    "Konkretan ez lenne a cel. Hogy lehutse a piacot."
    Nem az okozat érdekel hanem hogy mi célból. Feltettem a kérdést: Miért fáj neked hogy 500USD -ért vesz valaki Tesla részvény majd eladja 1000-ért és a nyereség után adózik.
    Volt rá válaszod? Nem. Csak mantrázod hogy mit szeretnél. Tehát miért gond ha egyik befektető zsebéből pénz kerül a másik zsebébe(első lépésben a cég zsebébe), ezért cserébe viszont létrejön egy likvid piac ahol mindenki bízhat abban hogy annyiért el tudja adni a befektetését amennyire épp a piac árazza. Eleve hogy képzeled hogy egy kisbefektető mondjuk hogyan adhatná el a befektetéseit?
    Tudod a befektetők nem a részvény nézegetésért adják a pénzüket úgy hogy a céghez valójában semmi közük/ráhatásuk. Kértem hogy vázold hogy is vezetnél be egy ilyen rendszert. Erre sem voltál képes. Fantazmagória amit itt előadsz, abból is az öncélú értelmetlen fajta. Leírtam hogy a reálgazdaságban a vállalat függetlenül működik a részvények piaci értékétől. A Tesla gyár termelését egyáltalán nem befolyásolja hogy aznap mennyi a részvény ára. A részvény ára egy barométer ami (előre)jelzi hogy az emberek mit gondolnak az adott cég üzleti modelljéről, mire értékelik azt, és ez nem üres bemondás, itt a pénzükkel teszik le a voksukat, ami biztosít egyfajta befektetői nyomást a cég működésére, ami hatékonyságra sarkallja azt.

    "Az EU hatosagainak kijatszasarol szol az, hogy nem teljesen allami kezben van. "
    Tehát ezen a korrupciós vádad mögül szépen kihátráltál. Nem is vártam mást. Szimpla üres vádaskodás amit produkálsz, és ezzel magad be is minősítetted egy sima konteós szintjére.
    Megállapítható hogy amit itt előadsz az alapvetően kitalációra épülő rágalmak. Már a világkormány konteódnál látszott hogy valami nem kerek ott bent, de most már tisztán ki is rajzolódott. Annak ellenére hogy sok tárgyi tudásod van, a világképed torz tévképzeteken alapul és hazugságokkal próbálod ehhez igazítani a mondandód, majd ahogy ezzel szembesülsz akkor elfutsz(kognitív disszonancia). Érdemes lenne erősítened magadban az objektivitást.
  • kvp #64
    ""emberveszteseggel jaro incidenst okoztak"
    Konkrét eset?
    "neki ebbol anyagi haszna lett. "
    Konkrét eset és számok?"

    Az ukran polgarhaboruban nagyon sokan haltak meg, amiert konkretan szemelyeben, maganemberkent is felelos a mostani amerikai elnok. Ezt reszben meg alelnoki poziciojaval visszaelve kovette el. A konkret anyagi haszon tobb mint egy milliard dollar, tobb kisebb reszletben es tobb resztvevo kozott elosztva. Mindenki aki reszt vett benne felelos a helyzetert. Ez emberiseg ellenes buntett es reg Nunbergben (vagy ujabban Hagaban) kellene ulnie a mostani amerikai elnoknek. Az elozo amerikai kormanyzat abban felelos, hogy nem hasznalt idoben katonai erot az allamot veszelyezteto emberek a hatalom kozelebol valo eltavolitasara. (vonatkozik ez a hazaarulo politikusokra partallastol fuggetlenul es az amerikai deep state senki altal meg nem valasztott tisztsegviseloire)

    ""Ha tettenert bunozoket engednek el az onmagaban buncselekmeny"
    Szalmabáb érvelési hiba ismét. Nem csak tettenérés van."

    Ha konkretan az van, es megis elengedik a bunozoket, akkor az egyertelmu buncselekmeny. Tehat ezek az ugyeszek egyertelmuen bunosok. Nem lehet mentegetni oket. Es utanna ezek az emberek akarnak korrupcio megleterol vagy meg nem leterol donteni? Milyen alapon?

    "Ha napi szinten az árfolyam alapján számolnál minden poizicióra adót azzal megint csak csilliárd*csilliárd adó oda vissza utalást gerjesztenél a NAV felé."

    Konkretan ez lenne a cel. Hogy lehutse a piacot. Nagyon. Senki nem kereskedik sehova, csak ha utanna tenyleg fel is akarja hasznalni azt a penzt. (tehat csak akkor valtana mindenki penzt ha az fizikai uzelethez feltetlen szukseges, mert egyebkent csak bukna rajta)

    "A tőzsde nagy része erről szól, de ez is kell ahhoz hogy a részvény kibocsájtásoknak legyen egy likvid piaca, amit te lehűtenél."

    Egy tozsdei panik nem napok vagy orak, hanem csak evek alatt mehetne vegbe. Addgira meg tudnak reaglani az allamok is. A tozsde nagy resze szo szerint karos az emberiseg fejlodese szamara. Fektessenek be inkabb termelo tevekenysebe, vagy barmi mas kezzelfoghatoba. A reszvenykibocsatasoknal pedig maradnanak vasarlokent a kisbefektetok es a hosszu tavra befektetni szandekozo alapkezelok, tehat barki aki nem akarja se rovid, se kozeptavon eladni a reszvenyt es kizarolag az osztalekbol szeretne haszonhoz jutni. Ez lenne a toszsek egyetlen tarsadalmilag is elfogadhato mukodesi modja.

    "Közpénzből jött létre de a pénzek jelentős része már offshore számlákon figyel, de az állam számára elérhetetlen."

    Az EU hatosagainak kijatszasarol szol az, hogy nem teljesen allami kezben van. Egyebkent nem offshore szamlakon van, hanem visszaforgatasra kerul meg tobb fizikai vagyontargy megszerzesere. Tehat nem ulnek a penzen, hanem fizikai ertekre konvertaljak, mivel a kulfoldi valutak nincsennek magyar iranyitas alatt, a forint meg csak inflalodik. A lenyeg, hogy kormanyzati iranyitas alatt marad a vagyon, ha nem igy tortenik, tehat a kijelolt kezelo szembemegy az allammal, akkor a letrehozott hatterhatalom segitsegevel kicserelik a kezelot. Ez igy van Kinaban is es nallunk is. Jobb lenne tisztan allami kezben, de azt az EU torvenyei konkretan tiltjak. (a franciak persze valamiert megszeghetik) A trukkozest viszont nem tiltjak, csak akkor meg korrupciot kialtanak. Ez nem korrupcio, ez csupan az EU torvenyekbe le nem fektetett ertekrendjetol eltero gazdasagi mechanizmus. Viszont a jelen EU-s szerzodes miatt 100%-os egyetertes nelkul ezen torvenyeket nem lehet megvaltoztatni. Felfuggeszteni egyszerre csak egy allamot lehet, de ezt a lengyel-magyar szovetseg kolcsonosen blokkolja. Patthelyzet, amit vagy csak a ket allam egyszerre torteno kizarasaval lehetne feloldani, amire nincs mod. A masik lehetoseg lecserelni a ket kormanybol az egyiket, ezzel probalkoznak most tavasszal. A harmadik lehetoseg az, ha az EU kialakit egy uj szovetseget a ket orszag nelkul es a regi EU-t egy uj hatarozattal felszamolja. (az EU jogutodja elvileg ekkor Lengyelorszag es Magyarorszag lenne, meg akik veluk tartanak mert nem akarnak kozponti kormanyzatu uniot)

    "Sajnos ez az egyetlen járható út a liberalizált világpiacon mindent letaglózó nyugati hegemóniával szemben. És ezt ismerte fel a magyar kormány is."

    Ennek ellenere sajnos a magyar lakossag jelentos resze meg van gyozodve rola, hogy az egyetlen jarhato ut az orszag megszuntetese es az uj europai egyesult allamok egyik (vagy tobb egymastol fuggetlen) megyejeve valas. A bosszanto az, hogy eleg egyetlen kormany aki ezt kimondja es felszamolja az allamot es utanna mar jogilag es katonailag is nagyon nagyon nehez lenne visszacsinalni. Tehat eleg 1 parlamenti valasztas es megszunt az orszag letezni. Az uj nemet kormany is ezt a celt szeretne elerni a ciklusa vegeeig, tehat a nemet allam teljes megszuneset es integraciojat (csatlakozasat, nemetul anchluss) az europai egyesult allamokba. Ok, ez mar egyszer megtortent az osztrakokkal is 1938-ban es a szovjeteknek vegul sikerult visszacsinalniuk, de akkor is.
  • M2 #63
    Egyetlen szóval sem írtam, hogy igaza van. Valamit nagyon keversz!
  • NEXUS6 #62
    Tegyük hozzá, hogy ilyen államkapitalista módon emelkedett fel minden ázsiai ország az utóbbi fél évszázadban. Japán, majd a kistigrisek, végül Kína. Egy stabil, esetenként diktatórikus politikai vezetés garantálta a belső piac védelmét, protekcionista gazdaságpolitikát folytattak. A belső piac stabil hátteret biztosított a kiszemelt nagyvállalatoknak, amelyek vastagon részesültek állami megrendelésekből, lásd Samsung, LG, Mitsubishi, stb, stb.
    Sajnos ez az egyetlen járható út a liberalizált világpiacon mindent letaglózó nyugati hegemóniával szemben. És ezt ismerte fel a magyar kormány is.
  • defiant9 #61
    "emberveszteseggel jaro incidenst okoztak"
    Konkrét eset?

    "neki ebbol anyagi haszna lett. "
    Konkrét eset és számok?

    "Ha tettenert bunozoket engednek el az onmagaban buncselekmeny"
    Szalmabáb érvelési hiba ismét. Nem csak tettenérés van.

    „A nyereseg ami azonnal keletkezik.”
    Ha veszek GBP-t az USD vel szemben akkor semmiféle nyereségem nem keletkezik. Ha napi szinten az árfolyam alapján számolnál minden poizicióra adót azzal megint csak csilliárd*csilliárd adó oda vissza utalást gerjesztenél a NAV felé. Ritka nagy osotbaság amiket itt kitalálsz.

    "Jelenleg ez a nyereseg joreszt adomentesse valik a konyvelesi lanc vegere. "
    Ennek viszont semmi köze az ÁFA-nak, meg a piacokhoz, a globalizáció ezen hatása ellen elkezdtek összefogni az államok, úgy tűnik ez a kiskapu hamarosan bezárul a multik előtt.


    "A folyamat lenyege az lenne, hogy lehutse a kereskedest,"
    Mi célból? Miért fáj neked hogy 500USD -ért vesz valaki Tesla részvény majd eladja 1000-ért és a nyereség után adózik? Az állam aki mindig nyer mert lesznek olyanok akik a veszteségüket nem tudják leírni. A tőzsde nagy része erről szól, de ez is kell ahhoz hogy a részvény kibocsájtásoknak legyen egy likvid piaca, amit te lehűtenél. Totálisan életszerűtlen kitalációd. Kérem a reális megvalósítási tervet hozzá vagy minősítsd utópiának.

    "Az ezzel megbizott EU-s biztos szamlajan megjeleno penz, aminek a forrasat sikerult visszakotvetni a nemet gyogyszergyartohoz."
    Kérem a forrást.

    "Ezt a gazdasagi modellt allamkapitalizmusnak hivjak. "
    Nem. Lölő, vagy Jászai Gellért, stb. vagyona magántulajdon. Közpénzből jött létre de a pénzek jelentős része már offshore számlákon figyel, de az állam számára elérhetetlen. Ahogy a túlárazott vakcinabeszerezés vastag nyeresége is. Valójában épp ellentétes a folyamat mint amire utalsz, a közvagyon kerül magánkézbe. A folyamatnak lehet olyan fázisa amikor állami tulajdonba kerül valami, azt közpénzből kiglanciolják, majd áron alul eladják a NER-es havernak, vagy mint ahogy a Mátrai erőmű esetén az állam átveszi a legatyásított vállalatot ismét csak vastag nyereséget hagyva a holdudvar zsebében. Aggasztó hogy ilyen szinten torz a világképed hogy ezt nem ismered fel, és nem látod az alapvető különbséget egy állami tulajdonú vállalat(pl. Huawei) és egy magáncég(pl. 4iG). Ebből így ismét csak egy vaskos érvelési hiba kerekedett.
  • kvp #60
    "Akkor emögül kihátráltál, OK zárható, parttalan ideológiai kérdésekbe a magam részéről nem kívánok belefojni."

    Nem erted mit irtam. A penzugyi korrupcio magaban nem okoz haborut. Amit a Biden csalad csinalt, az egy polgarhaborut eredmenyezett. A mogottuk allo gazdasagi csoportok mar tobb polgarhaborut vagy egyeb nagy emberveszteseggel jaro incidenst okoztak. Az ha egy politikus egy ismerosenek adja a kozbeszerzest bosszanto, de nem lesz belole haboru. Amit a jelenlegi amerikai elnok csinalt viszont emberiseg ellenes buntett es mellekesen korrupcio is, neki ebbol anyagi haszna lett. Ez nem ideologiai kerdes. Ertem, hogy neked a penz sorsa fontosabb mint az embereke, de nem mindenki van igy vele.

    "Annak ellenére hogy egy fekte vagy latin nagyobb valószínűséggel követ el bűnt, az egyedi ügy kapcsán mindenkit megillet hogy a bőrszínétől függetlenül vádolják vagy ne vádolják meg."

    Ha tettenert bunozoket engednek el az onmagaban buncselekmeny. Ez nem borszin kerdese, raadasul a legtobb gyujtogato nem is volt hatranyos helyzetu. (az antifa tagok jelentos resze europai osokkel rendelkezo felso-kozeposztalybeli) Lehetnek erzekenyek az ugyeszek a hataranyos helyzetu gyanusitottak eseten, de a tettenert bunelkovetok esten az elengedesuk buncselekmeny, meg akkor is ha jelenleg megtehetik.

    "Majd fogalmazd meg hogy mi is a hozzáadott érték egy adok veszek tranzakció során? A nyereség ami után adózni kell, de azt is csak éves szinten."

    A nyereseg ami azonnal keletkezik. Eves szinten lehet osszesiteni, de tranzakcionkent kell beszedni. Jelenleg ez a nyereseg joreszt adomentesse valik a konyvelesi lanc vegere. Az atlagember sem evente fizeti be az osszegyult afa-t. A folyamat lenyege az lenne, hogy lehutse a kereskedest, tehat az allamnal parkoltassa a befektetok penzet, mivel igy napi tobb tizezer helyett jo ha par tucat tranzakciora lenne eleg szabad tokejuk. A mostani par napos arfolyamingadozasok evek alatt mehetnenek csak vegbe, ami ertelmetlenne tenne a tozsdei spekulaciot.

    "A cég valós működésére, legyen az akár a Tesla nincs hatása a részvény árfolyamának, pont ugyanannyi autót tud gyártani vagy eladni. Mi is lenne az általad említett 'káros hatás' ha mondjuk 500USD az árfolyama vagy 1000?"

    Ha nem tokebevonas a cel, akkor az adott resztveny kereskedeset nyugodtan fel lehetne fuggeszteni. Kb. hasonlo sebessegre lassitva a tozsdeket mint az ingatlanforgalmat, minden ott hasznalt atirasi illetekkel. Az illetekben az a jo, hogy akkor is ki kell fizetni, ha senkinek nincs nyeresege az uzleten. Igen, ez egy olyan kapitalista rendszert jelent, ahol ha valami nem a tenyleges termelesrol szol, akkor allamilag agyon van adoztatva, hogy meg ne probalja senki haszonszerzesre hasznalni. Fogja a szabad tokejet a befekteto es talaljon ki egy uj termelo iparagat amibe befektetheti, egyebken csak elveszik tole, ha ertelmetlen dologokra hasznalja. Vicces, de pont a Tesla es a Spacex szinte minden bejovo penzt azonnal visszaforgat a kutatasba/fejlesztesbe/terjeszkedesbe/termelesbe. Ennek van ertelme, a tozsdei 0 osszegu jatszmak az atlagos befektetok megkopasztasan kivul csak a kereskedok eltartasara jok, egyik se ertekes tarsadalmi szempontbol.

    "Papíron ez ugyanúgy nem volt korrupció. Vázold kérlek mi is a ’bizonyított’."

    Az ezzel megbizott EU-s biztos szamlajan megjeleno penz, aminek a forrasat sikerult visszakotvetni a nemet gyogyszergyartohoz. Erre mit csinal az EU? Allamositja a Pfizer-t, ha nem is de legalabb katonai iranyitas ala veszi? Nem, elnezi nekik, mert a nemet GDP tul nagy reszet adjak. A korrupcio ellenes harcot olyanok vezetik, akik konkretan az adott allamok lakossaga ellen dolgoznak (lasd ugyeszek). Ha a koztorvenyes esetekben (bunozok, illegalis beandorlok) a helyi oslakossag ellen dontenek, akkor teljesen mindegy mit deklaralnak korrupcioellenes celnak, nem hiheto. Egyszeruen elaruljak a nepuket.

    "A NER Magyaroszága állam-maffia formában működik"

    Nem egeszen. Ezt a gazdasagi modellt allamkapitalizmusnak hivjak. Abbol a felismeresbol adodik, hogy az egesz orszag gazdasaga is tul pici a vilagmeretu cegekkel szemben, de ha kifele egyetlen cegkent mukodik, akkor tobb eselye van az erdekervenyesitesre. Egyebkent ha az EU nem tiltana a keleti tagallamoknak az allami cegek letet es segiteset (amit a franciak pl. allandoan elkovetnek), akkor nem kellett volna papiron kiszervezni az allami toket. Megprobaltak hivatalosan allami kezben tartani amit lehetett, nem tetszett az EU-nak. Ok, akkor odaadtak random magyar maganszemelyeknek, ez meg azert nem tetszett, mert nyugati allami es allami hatteru magan cegeknek kellett volna. Viccnek jo lenne, de komolyan ez volt a baj. Egyebkent ezt az allamkapitalista modellt hasznalja Kina is, az egesz orszag egyetlen globalista tokes cegkent mukodik kifele es gyakorlatilag letarolta a vilaggazdasagot. Nepszeru meg ez a modell pl. Izraelben is, a mi nepunk es vele szemben mindenki mas elv menten. (belso poltikai modellben Kina nepi diktatura, Izrael pedig demokracia, a magyar rendszer az izraelihez van kozelebb)

    Ezek a folyamatok mar reges regen nem a korrupciorol szolnak, hanem az adott nep (kultura) hosszu tavu tuleleserol es a globalistak folyamatos harcarol a nemzetallamok (es ezzel a nemzetek) beolvasztasara. Mondhatjuk, hogy a globalistak a gazdasagi utan a poltikai monopoliumot is szeretnek megszerezni, mert akkor a gazdasagi poziciojuk is megkerojelezhetetlenne valik.

    Musk meg arra jott ra, hogy az emberisegnek a folyamatos energiahiany mellett egyik fo problemaja, hogy be van zarva egy limitalt meretu es eroforrasu bolygora. Ha kinyilna a vilagur, akkor annyi eroforras lenne hirtelen elerheto, hogy a foldi ugyek aprosagokka valnanak. (pl. kit erdekel a delkinai tenger vagy akar egesz Magyarorszag ha az urben sokszorosat lehet annak keresni mint itt Foldon es helyi ellenallasba sem utkozik az ember)
  • ostoros #59
    A világ azért nem így működik, hogy aki gazdag és hatalma van, annak automatikusan igaza van. Van amikor igaza van, van amikor nem.
  • defiant9 #58
    "Parszor mar leirtam, hogy nem a korrupcio a gond."
    Az első mondatod a témában pedig a korrupciós vád volt:
    "az apja reszerol egyertelmu korrupcio az alelnoksege"
    Akkor emögül kihátráltál, OK zárható, parttalan ideológiai kérdésekbe a magam részéről nem kívánok belefojni.

    "A koztorvenyes ugyekkel szembeni tolerans viselkedes az egesz tarsadalomra karos."
    Ki mondott ilyet? Ez szalmabáb érvelési hiba. Az (faji) előítélet mentes igazságszolgálatás a törésvonal, és nem gondolom hogy Soros jelöltjei lennének a rosszfiúk. Annak ellenére hogy egy fekte vagy latin nagyobb valószínűséggel követ el bűnt, az egyedi ügy kapcsán mindenkit megillet hogy a bőrszínétől függetlenül vádolják vagy ne vádolják meg.

    "Mindenki fizesse be a ra eso reszt a tranzakcio utan es majd visszautaljak, ha bizonyitani tudja, hogy megerdemli a visszateritest."
    Mindenki bizonyítani tudja, ui. ez egy teljesen digitalizált kereskedési rendszer. Ezzel csak felesleges adminisztrációt gerjesztenél a NAV felé minden nap csilliárdnyi ÁFA visszaigényléssel csak a daytrade üzletek kapcsán. Ráadásul ha bevezetnéál egy extra sarcot akor azzal csak bedöntetéd a BUX-ot. Továbbra sem vagy képes életszerűen gondolkozni. Értelmezd az ÁFA definícióját, különös tekintettel a hozzáadott értékre:
    Az általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa) olyan többfázisú nettó forgalmi adó, amelyet a vállalkozók a termelés és a forgalmazás minden szakaszában kötelesek megfizetni a hozzáadott érték után, de az adó terhét a termék, a szolgáltatás végső felhasználója viseli.
    Majd fogalmazd meg hogy mi is a hozzáadott érték egy adok veszek tranzakció során? A nyereség ami után adózni kell, de azt is csak éves szinten.
    A cég valós működésére, legyen az akár a Tesla nincs hatása a részvény árfolyamának, pont ugyanannyi autót tud gyártani vagy eladni. Mi is lenne az általad említett 'káros hatás' ha mondjuk 500USD az árfolyama vagy 1000?

    "Az EU-s kozponti kozos vakcinabeszerzes volt a tenyleg korrupt, mert ott bizonyitottan kenopenzt adtak a beszerzesi biztosnak."
    Papíron ez ugyanúgy nem volt korrupció. Vázold kérlek mi is a ’bizonyított’. Azt látom hogy vannak ezek a nagy bemondásaid, de amint mögé kellene tenni valamit tényszerűen akkor már füled farkad behúzva elsunyítasz. Agyatlan konteózás amit csinálsz.
    Logikailag is inkoherens amit összehordasz, mi köze lenne egy ciprusi állami bank által a férj vállalkozásának nyújtott visszafizetendő kölcsönnek az EU vakcina beszerzéséhez?
    https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/E-9-2021-001844-ASW_EN.pdf
    Egyébként lehet hogy a férje tényleg korrupt vállalkozó, Görögoszág és Ciprus az nem Skandinávia, csak ennek nincs köze a vakcina beszezéshez.
    Ami jól látható hogy nálunk már nyoma sincs a pénznek mert eltüntették (a korrupt pénzt tipikus útja ez), a fenti ügyben ez nincs így. A NER Magyaroszága állam-maffia formában működik, a törvények a maffia törvényei, az ügyészség pedig a maffia irányítása alatt működik. Ezért lehet a közpénzt ellopni a túlárazott beszerzésekkel. Szemben az EU beszerzése sokkal jobb ár-érték arányú volt. Csak egy kicsit kellene gondolkozni hogy lássuk hogy melyik a korrupicó gyanús, láthatóan neked még ezt a józan paraszti ész szintet sem sikerült megugrani. Valamekkora korrupció mindenütt van, csak nem ekkora, és deklaráltan harcolnak ellene.
  • kvp #57
    "Próbálj fókuszálni."

    Parszor mar leirtam, hogy nem a korrupcio a gond. Sot azt kell, hogy mondjam, ha ez a korrupcionak tekintett tevekenyseg az EU-val szemben, de a magyar valasztok javara tortenik, akkor a szavazok jelentos resze altal tamogatott. Ertsd ugy, hogy mi torzsunk vs mindenki mas aki utal minket mentalitas. Ez tobb mint 7 ezer eve mukodik.

    "De a lényeg még mindig az hogyha Soros támogat valakit akkor állításoddal szemben ez nem azt jelenti hogy az ügyésznek innentől akár egy szót is kellene váltania vele, főleg konkrét ügyekben."

    Az embereket az erdekli, ha kiraboljak es felgyujtjak a boltokat. A koztorvenyes ugyekkel szembeni tolerans viselkedes az egesz tarsadalomra karos. A problema ott van, hogy ugyanezek az emberek akik jol lathatoan a tarsadalom (a normal emberek) erdeke ellen dontenek a kis ugyekben akarjak megmondani, hogy a politikusok kozzul ki a bunozo es ki nem. Ha a leg elemibb szinten (bolti rablo, fosztogato) nem kepesek a jot megkulonboztetni a rossztol, akkor a tobbseg szamara egyertelmu, hogy a politikusok kozott is a rablokat vedik a tisztessegesek karara. Ezt hivjak a veluk szembeni bizalom teljes hianyanak.

    "Az ÁFA nevében is benne van hogy fogyasztási adó. Az hogy veszel egy részvényt majd eladod azzal nem fogyasztasz el semmit. Ha közben keletkezik nyereséged arra kell adót fizetned, amivel természetesen szembe állíthatod azon tranzakciókat amin meg veszteséged keletkezett.
    A részvénytőzsde adokveszek csak 'A' befektetők zsebéből csoportosít át pénzt 'B' befektetők zsebébe, a végén ez egy 0 forintos játék, de ezt is látni kell hogy kockázatot vállalnak. Aki okos az keres, és azért vannak a felügyelet szabályai hogy ne lehessen csalni."

    Erre valo az afa visszaigenyles. Hogy ne lehessen csalni, en forditott adozast hasznalnek a tozsdepiacon. Mindenki fizesse be a ra eso reszt a tranzakcio utan es majd visszautaljak, ha bizonyitani tudja, hogy megerdemli a visszateritest. Ez lehutene a kereskedest. A deklaraltan 0 osszegu jatszmak tarsadalmi hasznossagarol pedig szerintem nem erdemes vitatkozni. Nem biztos, hogy attol hogy valami most legalis meg hasznos is a tarsadalom szamara. A generalt instabilitas miatt inkabb a kara latszik.

    "Ahogy az általad említett velejéig korrupt kínai vakcinabeszerezésben is tették"

    A kinai az korruptnak tekintett, de teljesen legalis beszerzes volt. Torvenyes, de nem erkolcsos. Az EU-s kozponti kozos vakcinabeszerzes volt a tenyleg korrupt, mert ott bizonyitottan kenopenzt adtak a beszerzesi biztosnak. Ez nem csak erkolcstelen, de torvenytelen is volt. Az erkolcsok nem buntethetoek, ha a torveny nem teszi tetelesen buncselekmennye. Ellenben a tenylegesen torvenyileg buncselekmenyeket amiket az EU-s vezetok elkovetnek nem buntetik, pedig a jog szerint is buncselekmenyek. Mint az aruhazi rablok es fosztogato gyujtogatok eseten. Oket elengedik, a jog szerint artatlan, de nekik nem tetszo dolgot mondo embereket meg uldozik. Ha mas jogrendet, uj erkolcsoket, kulturalis forradalmat akarnak, akkor probaljak meg elobb azt legalisan atvinni, de szerintem szamithatnak egy nepfelkelesre a zsarnoksagukkal szemben. Ha nem is itthon, nyugaton. Az atlag embert az erdekli, ha fosztogatok jarnak az utcan es ha lecsukjak a szomszedjat mert elmondta a velemenyet, legyen az barmennyire is politikailag nem korrekt. A tarsadalom tobbsegenek nem tetszik az az uj vilagrend, ahol a bunozo vedett es az atlagos embert az osei miatt bunosnek tekintik. Akarmennyire is faj a nagytokeseknek ez nem gazadasagi kerdes es nem lehet meg tobb penz segitsegevel megoldani.

    "egy finn srác meg felrobbantotta a tesláját, mikor megtudta, mennyi lenne az akksicsere"

    Abban a kocsiban mar volt egy aksicsere, 3rd party cuccokra es a csere aksi megadta magat. Ennek ellenere a robbantas elott kibontottak szinte minden eladhato alkatreszt a kocsibol. A gond ott van, hogy az emberek nem ertik, hogy az aksi fogyo alkatresz. Angolul consumable, mint pl. a motorolaj vagy a benzin. A teljes bekerulesi koltsegek kozott uzemanyagkoltsegkent szamolni kell az aram ara mellett a teljes aksicsomag araval. Ez az amit kvazi "eleget" a kocsi. (tehat aramdij + aksi ara = a tenyleges uzemanyag koltseg) Raadasul ez nem ido, hanem kvazi kilometer fuggo, mert a toltesi-kisutesi ciklusoktol fugg, csakugy mint a hagyomanyos uzemanyagfogyasztas. Ahogy a motorolajat is cserelni kell X kilomter utan, ugy az aksikat is. Majd par ev(tized) mulva megtanuljak ezt is az emberek.