3D-kijelző lesz az autókban

A megoldás gyorsabbá teheti az információk megjelenítését, néhány éven belül elterjedhet a gépkocsikban.

A Bosch olyan 3D-képernyőket alkotott meg, amelyek a passzív 3D-technikát használják és ezáltal az információk sokkal gyorsabban jeleníthetők meg, mint a hagyományos kijelzőkön. Dr. Steffen Berns, a Bosch Car Multimedia vezetőjének indoklása szerint a járművekben lévő képernyők már rég nem csupán adatok megjelenítésére szolgálnak, hanem interakciós rendszerek is, amelyek figyelembe veszik a vezetők egyedi igényeit. Ez a folyamat a gyártó számára hatalmas gazdasági potenciált rejt magában, az előrejelzések ugyanis azt mutatják, hogy a járműkijelzők piaca 2025-re 30 milliárd dolláros lehet.


Berns hozzátette, hogy a 3D-képernyőknek köszönhetően a sofőrök sokkal gyorsabban olvashatják el a fontos adatokat, például az asszisztensrendszer jelzéseit vagy a közeli dugóra való figyelmeztetést. A vezető a parkolásnál sokkal élethűbb képet kaphat az eseményekről és előbb felismerheti az esetleges akadályokat, valamint láthatja, hogy mennyi hely marad egy manőverhez. Térképek megjelenítésekor is jobban látható, hogy melyik épület mögött van a következő kereszteződés. Az alkalmazott passzív 3D-technika előnye, hogy az autósoknak nem kell 3D-szemüveget viselniük vagy szemmozgást követő megoldást alkalmazniuk.

A Bosch a használt ember-gép interfészt koordinálja a fedélzeti számítógéppel és a vezérlésért a központi számítógépes egység felel. Minél kevesebb a vezérlőegység, annál kisebb az ilyen célokra fordítandó súly, ráadásul csökken az egyes modellek fejlesztési ideje. A vezeték nélküli frissítéseknek köszönhetően a rendszer mindig a legújabb állapotban lesz. A járműképernyőknek ugyanakkor nagyon magas fokú biztonsági előírásoknak kell megfelelniük, hiszen el kell viselniük a tág hőmérséklet-ingadozásokat és a rázkódást, ki kell bírniuk a mínusz 40 Celsius-fokot éppúgy, mint a plusz 120 Celsius-fokot, s nem csupán egy rövid ideig, hanem a gépkocsi teljes élettartama alatt. Alapkövetelmény, hogy a vezetőnek még egy részleges rendszerleállás vagy -kiesés esetén is hozzá kell férnie a legfontosabb információkhoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Omega #9
    A tükörben látszik, hogy a húgyagyú nő nem is az útra néz, hanem a kibaszott kijelzőt bámulja. Az ilyenek szoktak facebookozás közben fölcsavarodni egy fára a kanyarban, azonnal el kellene venni tőle a jogosítványát, nem pedig a normális vezetőket szivatni a trafipaxal.
    Utoljára szerkesztette: Omega, 2019.08.14. 11:17:17
  • barret #8
    Aki kifizeti a 10+millás vételárat,annak elnézik a hatóságok a kütyü nyomkodását!
    Olcsó öreg autókban büntetendő csak.Ez van...
  • grebber #7
    Oda kell ám balfasz sofőr is. Elmondása szerint pedig fogta a kormányt a faszi.. Minek ha az utat nem nézte?

    Amúgy autóbalesetek eddig is voltak sőt lesznek is ehhez nem kell önvezető autó sem elég ha "emberek" az "emberek" akik sokszor úgy vezetnek, hogy különbet szarok
  • Ender Wiggin #6
    A teszla, az önvezetés reklámja megint lecsapott...
  • NEXUS6 #5
    Ja, pont akkor, amikor kitör a világbéke, meg mindenkinek 5-öse lesz a lottón. Mindenki a Holdra jár túristáskodni, de legalább is dolgozni. :D
  • dyra #4
    Nem úgy volt, hogy akkor már csak önvezető autók lesznek?
  • repvez #3
    Azért az érdekes, hogy telefonozásért büntetnek a kocsiba, sőt az angoloknál most azt fontolgatják, hogy a kihangósitóval használva is legyen tiltott a mobil a kocsiba mert elvonja a figyelmet az utról.Erre meg mindenféle szarrra telepakolják a kocsit, ami mégcsak nem is a szemed elött vetiti ki a képet.
    A középső kijelzön is a GPS, zenelejátszó az ujakban már a nettel is össze van kötve akár YT is mehet ,meg kapod az értesitéseket sms meg massengerről is amit el is tudsz olvasni, sőt még válaszolni is tudsz rá hanggal.
    Ezek mind nem azt szolgálják, hogy jobban tudj figyelni az utra és a körülötted lévő történésekre.
    Nagyrészt erre az entertainment részre mennek rá meg a külcsinre az autóknál, de ahogy irták müszakilag lényeges változás nem nagyon történt
  • gombabácsi #2
    az ilyen ötletek jelzik hogy nincs igazi tech fejlődés...
  • Macropus Rufus #1
    Ennek értelme nem sok van. Viszont extra ként jó drágán a kocsiba lehet építeni.