Berta Sándor

Autonóm jármű-gyár lesz a detroiti pályaudvarból

1988-ban hagyta el az utolsó vonat a detroiti vasútállomást, amely most újjászülethet.

A Ford bejelentette, hogy megvásárolja a Michigan Central Stationt, amely évtizedeken át üresen állt és amely az Amerikai Egyesült Államok egyik legjelentősebb ipari romja. Az épület műemlékvédelem alatt áll és egyelőre nem lehet tudni, hogy a gyártó mekkora összegért vásárolja meg.

A társaság azt tervezi, hogy egy jövőbeli innovációs központ és campus fő elemévé teszi az egykori pályaudvart, ahol többek között önállóan közlekedő gépkocsikat fognak majd gyártani és mobilitás-szolgáltatásokat fejleszteni. A Ford a beruházás keretében nem csupán a vasútállomás épületét szerezte meg, hanem a mellette lévő területet is Detroit Corktown nevű kerületében. Az elképzelések alapján 2022-ben már 2500 szakember fog az új innovációs centrumban dolgozni. A létesítmény elegendő helyet kínál majd a partnercégek, elsősorban startupok szintén 2500 munkatársának is.


Az egykori pályaudvart és a 18 emeletes irodai épületet 1913-ban építették, s a történetük szorosan összefonódott az amerikai autóipar fővárosának számító Detroit múltjával. A vasútállomás az első évtizedekben még fontos csomópont volt, de a második világháború után fokozatosan veszített a jelentőségéből, mert nőtt a saját járművel rendelkezők száma és egyre kevesebben utaztak vonattal. A Michigan Central Station megvásárlása és felújítása mindenesetre szimbóluma lehet Detroit gazdasági újjászületésének is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Meridian #4
    Vagy Trump betartja az ígéretét és újra felfuttatja a rozsdaövezetet. Neki mondjuk hatalmi kérdés is ez, mert őrá a libsik Kaliforniában sosem fognak szavazni... de Texas és más államok plusz a rozsdaövezet államai igen, ha nem hagyja őket cserben. És mint látjuk ez már elég a hatalom megszerzéséhez.
  • ostoros #3
    Dehogy lesz. Egy falu fog ott maradni.
  • Macropus Rufus #2
    azért Detroit nem 100%-ban posztapokaliptikus miliővel van megáldva :)
    Vannak ott nem annyira gázos környékek is:

    https://www.tripadvisor.co.hu/Attractions-g42139-Activities-Detroit_Michigan.html

    ez is Detroit:
    http://downbeats.com/wp-content/uploads/Hart-Plaza.jpeg

    persze a város egy jó része olyan mind ha ciánoztak volna. De lehet csak most megy egy vissza rendeződés. Anno az autó ipar miatt felfújódott a város. Bazi nagy lett marha sok emberrel. Most megy a vissza rendeződés. Sztem.
    Abban 100%-ig biztos vagyok, hogy nem fogják beszántani és besózni a helyét. Detroit még 100 év múlva is ott lesz. Csak jobb állapotban.
    Utoljára szerkesztette: Macropus Rufus, 2018.06.22. 16:54:32
  • kvp #1
    Erdekes terv, de Detroit mostanra rosszabb allapotban van mint ahogy a robotzsaru filmek idejeben josoltak es kevesebb lakoja is maradt. A regi palyaudvar kornyeken mar csak egyetlen bedeszkazott ablaku epulet all, a regi tankonyvraktar, korbeveve elhagyott regi postakocsikkal. Es ez a szuk belvaros szelen van, innen kijebb haladva mar csak a prerivel talalkozni, persze utcanevekkel rendelkezo prerivel. Mindehhez jon a hideg, esos idojaras. Ertem, hogy ajandekba kaptak a varostol az epuletet a felujitasert cserebe, de nem biztos, hogy jo uzlet volt.