Berta Sándor

Jogosítvány-alkalmazást vezettek be Koszovóban

A sok ország által nem elismert állam a világon elsőként állított üzembe ilyen rendszert.

Nemrég számoltunk be arról, hogy alkalmazás lehet a finn jogosítvány. A skandináv államban tavaly december közepe óta 1000 autós bevonásával tesztelik a megoldást. Ki gondolta volna, hogy egy olyan minden szempontból katasztrofális helyzetű terület, mint Koszovó előzi meg őket? Pedig a Szerbiából kiszakított terület egy szempontból már mindenképpen világelső, a helyiek először használhatnak mobiltelefonos jogosítványt. A rendszer két részből áll: a mobilszoftver mellé minden autós kap egy hagyományos iratot is. Amennyiben közúti ellenőrzésre kerül sor, akkor az autós az okostelefonján lévő szoftverrel generál egy QR-kódot, amelyet a rendőrnek megmutatva az beszkennelhet a saját készülékén. A rendőr ezután néhány másodpercen belül megkaphatja a szükséges adatokat és az illető digitális fotóját.

Miután az adatok a távoli számítógépeken vannak, így a mobiltelefonos alkalmazások feltörése önmagában semmit sem ér. Flamur Sefaj koszovói belügyminiszter remélte, hogy az ország kétmillió lakosa értékelni fogja a jogosítvány-alkalmazás előnyeit. A mobiljogosítványok segítségével a polgáraiknak egy új kényelmi és adatbiztonsági szintet tudnak kínálni.

A világ első digitális jogosítványa mögött a Veridos nevű cég áll, amely a Giesecke & Devrient (G&D) nevű vállalkozás és az állami tulajdonú Berlini Szövetségi Nyomda közös projektje. Wolfgang Kunz, a Veridos első embere számára a megbízás a bizonyíték arra, hogy miként nézhetnek ki a jövőben a különböző igazolványok és más dokumentumok. A megoldás egyetlen hátránya, hogy az elektronikus ellenőrzés csak akkor alkalmazható, ha működő mobilkapcsolat van. Kunz rámutatott, hogy Koszovóban nagyon jó a mobilinfrastruktúra, így ez a feltétel adott.

A köztársaság előnyt kovácsolt abból, hogy még nem tagja az Európai Uniónak, így nem volt szükség hosszadalmas folyamatokra és engedélyezésekre a digitális dokumentumok bevezetésekor. Kunz biztos volt abban, hogy a következő ügyfelük, amely digitális jogosítványt vezet be, egy amerikai szövetségi állam lesz. Németországban egy ilyen megoldást talán 5 vagy 7 év múlva jelenhet meg. A legnagyobb feladat a hatások felmérése és a jogi környezet kialakítása.

A jogosítvány csak az első lépés. A Veridos által megalkotott alkalmazás a jövőben akár a hivatali üzenetek, például a rendőrségi büntetések megjelenítésére is alkalmas lehet. A program digitális azonosítókártyákkal vagy mobil egészségügyi kártyákkal is kibővíthető. A Veridos és a Giesecke & Devrient már korábban is részt vett koszovói projektekben, például korszerű igazolványok bevezetésében. A dokumentumokban tárolt információkat érintés nélkül is ki lehet olvasni. 2008-ban például a G&D azt a megbízást kapta, hogy szállítson le 600 000 útlevelet és 400 000 jogosítványt.

A digitális jogosítvány projektet februárban indították el, a megoldás a Veridos VeriGO platformján alapul. A felhasználók azonosítására és az adatok menedzselésére a Veridos IMAGO nevű szoftverét alkalmazzák, míg az információk védelmére és a rendszerrel való biztonságos kommunikációra a cég Public Key Infrastructure (PKI) megoldását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #5
    Egy afrikai orszagban pedig kivezettek a keszpenzt es helyette a szemelyi igazolvany egy bankkartya is egyben es azzal lehet fizetni. Ez akar kombinalhato lenne a jogositvannyal is, tovabba ha a telefonban lenne az egesz, akkor a telefon lenne a szemelyi igazolvany is. Igy senki nem tehetne meg, hogy lemeruljon a telefonja, esetleg azt ne hordja mindig maganal. A szemelyi igazolvany alkalmazast pedig folyamatos gps pozicio es cellainfo rogzitesre is fel lehetne hasznalni, ami automatikusan bekuldene ezeket az adatokat ha a keszulek net kozelbe jut, tovabba offline tarolna is oket.

    Lehet, hogy kenyelmes lenne, de nekem azert annyira nem tetszik az otlet.

    ps: De mondok egy jobbat, a jogsi alkalmazas nezne a terkepet es a sebesseget es automatikusan kuldene a buntetocetlit ha a telefon az adott korzetben megadott maximalis sebesseget atlepi. (autopalya menten eloknek a szervizuton se szolna be, cserebe a belvarosban 120-al haladva biztos menne a buntetes) Kb. ugyanugy ahogy az okosabb gps-es navik beszolnak, hogy tul gyorsan megy az ember. Raadasul az alkalmazas kiirhatna az eppen folyamatban levo szabalysertesi eljarasokat es mutathatna a megmaradt pontokat is. Ezt hivnak mondjuk szemelyes intelligens traffipax-nak. :-)
  • CairoJack #4
    Pont le... Koszovót, de ezt simán használnám. Nagy nyűgtől kímélne meg egy ilyen, egy digitális forgalmi, és egy digitális BKV bérlet.
  • lerboy #3
    Koszovóval nem az a baj, hogy kicsi, hanem hogy ez a mesterségesen létrehozott ország teljesen életképtelen és az ott élő emberek gyakorlatilag a tökéletes nyomorban élnek. Rohadtul nem az foglalkoztatja őket, hogy a jogsijuk digitális-e vagy sem.
  • Cat #2
    Szerintem pont az ilyen kis helyek tudnak digitalizációban nagyon előrerohanni, hatalmas versenyelőnyük van ebben. Lásd például Szlovénia vagy Észtország. Kevés lakos, relatíve egyszerű bármit bevezetni, ráadásul a fejletlenség miatt csomó fejlődési lépcsőt át lehet ugrani.
  • lerboy #1
    Koszovónak úgy kellett ez, mint egy falat kenyér. Az ott élő embereknek ez hiányzott már csak a tökéletes boldogsághoz.