Berta Sándor

Egyesíti erejét a Continental és az nVidia

A két cég az önállóan közlekedő gépkocsikhoz fog készíteni mesterséges intelligencia rendszereket.

Elmar Degenhart, a Continental vezérigazgatója és a Jensen Huang, az nVidia alapítója és vezérigazgatója megállapodott arról, hogy közösen fejlesztenek a technológián alapuló megoldásokat a robotautókhoz. A tervek alapján az első termékek 2021-ben lesznek elérhetők.

A cégek különleges fejlesztőcsapatokat hoznak létre, amelyek szorosan együtt dolgozva készíthetnek megoldásokat az nVidia Drive platformjához. Az utóbbi magába foglalja az nVidia Drive operációs rendszert és az nVidia Drive Xavier rendszerchipet, amely a világ legnagyobb teljesítményű ilyen jellegű terméke. A közös fejlesztések során integrálják majd a Continentalnak a biztonsági rendszerek tekintetében szerzett tapasztalatait, valamint számos szenzortechnológiát, például radarokat, kamerákat és a 3D LiDAR-t.


Elmar Degenhart kijelentette, hogy a jövő járműve egy kerekeken guruló önállóan közlekedő számítógép lesz, s képes lesz érzékelni a saját állapotát és a környezetét, intézkedési lehetőségeket tud értékelni, továbbá szükség szerint átveszi a gépkocsi irányítását. Mindez egy mesterséges intelligenciával dolgozó szuperszámítógép teljesítményét igényli. Az nVidiával közösen egy teljes megoldást akarnak elérhetővé tenni. A közös technológiai ajánlat új szintet jelent a jövő autóinak biztonsága, kényelme és személyre szabhatósága szempontjából. Jensen Huang hozzátette, hogy minden kulcselem rendelkezésre áll ahhoz, hogy a mesterséges intelligenciára támaszkodó robotjárműveket eljuttassák a tervezőasztaltól a sorozatgyártásig.

Az új Drive Xavier processzor mindössze 30 watt fogyasztás mellett 30 TOPS teljesítményre képes, amire a hatalmas adatmennyiség feldolgozása miatt van szükség. Feladata a környezet feltérképezése és megértése, a gépkocsi helyzetének megállapítása és jelölése egy nagy felbontású térképen, más objektumok viselkedésének és pozíciójának előrejelzése, valamint a vezetési dinamika és egy biztonságos útvonal kiszámítása.

A Continental és az nVidia először a magasan automatizált vezetéshez fejleszt majd ki új funkciókat. Ezek között lesz a 360 fokos környezeti felderítés, valamint az automatikus sávváltó és a forgalomba való besorolást biztosító funkció. Emellett a rendszer olyan nagy felbontású térképek integrálását fogja lehetővé tenni, amelyek biztosítják az autó számára a saját pozíciójának meghatározását és egyben a térképek folyamatos frissítését. A Continental mindehhez a multifunkciós és halszemoptikás kamerák, és a rövid- és hosszútávú szenzor, radar és LIDAR technológiák terén meglévő tudását biztosítja. A cég jelenleg ezekből évi 1,2 milliárd eurós bevételre tesz szert, amit 2020-ra meg akar duplázni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!