SG.hu

Csapást mér az olajárra a Tesla új autója

A legnagyobb olajfelhasználó a közlekedés, és az elektromos járművek robbanásszerű terjedése visszaszorítja a keresletet. Az igazi olajpiaci felfordulás még csak most kezdődik.

A Tesla bemutatta új, Model 3 nevű elektromos autóját, ami már az árával is kellemes meglepetést okozott a szakértőknek. A 2017-től gyártott szedán kezdő ára 35 ezer dollár (9,7 millió forint). A cég bejelentette, hogy a még nem is gyártott autóra máris több mint 130 ezer megrendelés érkezett annak ellenére, hogy ezer dollár előleget kell befizetni. A Tesla azt tervezi, hogy évi 500 ezerre növeli autógyártását 2020-ra. Az öt felnőtt szállítására alkalmas Model 3 egyetlen feltöltéssel 215 mérföldet lesz képes megtenni. Hatvan mérföldes sebességre (óránként mintegy 95 kilométer) kevesebb mint hat másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből.


Az elektromos járművek értékesítése tavaly közel hatvan százalékkal növekedett, 2011 óta az eladott elektromos autók száma már elérte az 1,1 milliót. Annak ellenére is, hogy az elektromos autók lényegesen többe kerülnek a robbanómotoros járműveknél, hatótávjuk sokkal kisebb, feltöltésük pedig több időt vesz igénybe. Ráadásul ez a zuhanó olajárak környezetében következett be. Az elektromos járművek terjedése Kínában a leglendületesebb, ott tavaly megnégyszereződött az értékesítés az előző évihez képest. Az elektromos járművek terjedése a kínai piacon különös jelentőséggel bír a világ olajipara számára, amely éppen Kínától reméli a kereslet növekedésének a felét.

Bár Kínában a tavaly eladott 20 millió személygépkocsi alig egy százaléka volt elektromos jármű, ez bármikor hirtelen és nagyot változhat. Az UBS elemzése szerint a csökkenő akkumulátorárak és adózási szabályok Európában 2021-re, Kínában 2025-re versenyképessé tehetik az elektromos autókat a hagyományos járművekkel szemben.


Az elektromos autó-eladások nagyon meredeken emelkednek

Hosszabb távon azonban az olajárak alakulását két alapvető trend határozza meg, ezért a kilátások jobban behatárolhatóak. Az egyik fő tényező a legnagyobb olajfelhasználó, a közlekedés részarányának a csökkenése a keresletben, a másik pedig az olajtermelésben a nagy tőkeigényű technológiák részarányának a zsugorodása lesz. Mindkét tényező az olajárak hosszú távú emelkedése ellen hat. A közlekedés olajtermékek iránti keresletét elsősorban az elektromos járművek robbanásszerű terjedése szorítja vissza.

Jelenleg átlagosan 240 kilométert tudnak megtenni egy töltéssel az elektromos autók, ez a távolság 2020-ra meghaladja majd a 400 kilométert a stuttgarti központú IFUA Horváth & Partners nemzetközi vezetési tanácsadó felmérése szerint. A hatótávolság négy évvel korábbi értéke még 100 kilométerrel kisebb volt a mostaninál, mivel a gyártók kezdetben városi közlekedésre tervezték az e-autókat. Ez azonban stratégiai hibának bizonyult - állapítja meg az IFUA. A felmérés a különböző elektromos autók gyári adatait felhasználva készült, a 2015-ben Németországban eladott kocsik száma szerint súlyozva.

A csökkenő akkumulátor-árak és a javuló technológia miatt az elkövetkező években várhatóan jelentősen nő a villanyautókkal egyetlen töltéssel megtehető út hossza. Az IFUA Horváth & Partners szakértői arra számítanak, hogy ez a távolság 2020-ra átlagosan meghaladja majd a 400 kilométert. Ezt támasztják alá az iparági bejelentések is. Németországban 2015 végén 44 ezer elektromos meghajtású személyautó volt forgalomban, ami mintegy 70 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest. Ha az elmúlt három év növekedési üteme folytatódik, akkor 2021-ben már egymillió villanyautó fut majd a német utakon.

A világnak azonban ezzel együtt is még nagyon hosszú ideig és nagyon sok olajra lesz szüksége. A piaci volatilitás a globális pénzügyi válság óta mostanában szökött fel a legmagasabb szintre két fő tényező, az amerikai palaolaj-kitermelés gyors növekedése miatt, illetve mert Szaúd-Arábia piaci részesedésének védelme érdekében feladta hagyományos kínálat- és árszabályozó szerepét. Változni fog viszont a kitermelés költséghatékonysága, és az összes termelésen belül csökkenni fog a nagy tőkeigényű kitermelési eljárások részaránya. Az alacsonyabb átlagos tőkeigény egyúttal a beruházási ciklusok időtartamát is csökkenti, azaz enyhíti a piaci volatilitás egyik legjelentősebb kiváltó tényezőjét. Mindez együttesen hosszabb távon árstabilitást és nem túl magas olajárakat hoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • T2k #202
    1. Kedves címeres ökör! Adót még adóra is kivetettek már, úgyhogy ezzel végtelenül kétségbeesett, halálosan ügyetlen védekezéseddel csak még nagyobb idiótát csináltál magadból. Már ha ilyen a te esetedben egyáltalán még értelmezhető!
    2. Világos, nálatok idiótáéknál az a helyzet hogy a sokmilliós autót megengedhetik maguknak az emberek, de a sokszázezre napelemes rendszert viszont nem, hiszen azzal futásteljesítménytől függően akár már néhány év múlva is olcsóbban jöhetnének ki mit az olajos szarokkal.
    3.

  • TokraFan #201
    Te meg annál is hülyébb vagy, mint eddig hittem.

    1. Kizárólag számodra felfoghatatlan, hogy az elektromos áram adóztatásáról csak egyetemes szolgáltatás kapcsán lehet beszélni, rajtad kívül senki nem akkora címeres ökör, hogy a haztetore szerelt privát alternativenergiás rendszerekre értelmezze azt. Mintha valaki pl. az alma adótartalmarol beszélne, de jönne egy hozzad hasonló marha, aki a szomszéd Pistabá saját almafáján termőre vonatkoztatná teljesen értelmetlenül. Ritka az ilyen buta ember, de amint látható, akad azert...

    2. Amit itt összehordasz, az végképp teljes sötétség. A brutaladoztatott áram témája -amit mint tudjuk, eleve nem tényként kezelt senki, a te sötét hülye agyadon kívül persze-, az olaj alapú üzemanyagokhoz viszonyítva került terítékre, mert sokan feltételezik, hogy az e-autók tömeges terjedése olcsóbb közlekedést tesz majd lehetővé, de nem számolnak az adótartalommal, amit -hülyébbek kedvéért ismét megemlítve-, az aktuális kormányok -pótolva a kutaknál kieső adóbevételt- _esetleg_ itt próbálnak majd visszapótolni. A feltételezés, a korábbi gyakorlati tapasztalatok alapján nem életszerűtlen.
    A többi hülyeséged teljes tájékozatlanságra vall, alapvető fogalmad nincs egy megfelelő teljesítményű alternativenergias otthoni rendszer kiépítési költségeiről. Milliós nagyságrendrol beszélünk, amit tömegek nem tudnak finanszírozni meg akkor se, ha aktuális megmondoemberkent egyesével keresed fel őket anyázás céljából.

    3. Látom ez a téma (is) meghaladja a 3 éves óvodás szintjén levő képességeidet, úgyhogy megbocsáss, de bármennyire szeretnek rajtad segíteni, van az a pont, ahol mar nem lehet. Léteznek intézmények, ahova bizalommal fordulhatsz, talan ok meg segíteni tudnak!
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2016.04.16. 19:51:36
  • T2k #200
    Ismerem a fajtádat, te abba a kategóriába tartozol akikben párosul a tudatlanság a tehetségtelenség és a gondolkodás teljes és tökéletes hiánya a szorgalommal.
    Annak ellenére, hogy minden létező hozzászólásoddal óriási pofáraesést produkáltál arcizom rándulás nélkül folytatod a trágya kitolását magadból. Az igazán hardcore hülyéket a saját tévedéseik nemhogy elbizonytalanítanák, hanem egyenesen megerősítik! Ennek csodálatos példáját mutattad be az itteni produkcióddal.

    1. Egy megveszekedett qrva hangot sem szóltál semmilyen szolgáltatói hálózatról sem sziget üzemmódról, hanem szimplán az "elektromos áram" áráról meg annak a brutáladóztatásáról rémálmodoztál. Most persze hogy a nyakadba öntöttem a saját szarodat nyüszítve próbálsz kaparni meg terelni meg mellébeszélni, de csak még nagyobb gyökeret csinálsz magadból mert a hozzászólásod feket-fehéren ott van és visszaolvasható. Úgyhogy további hazudozás helyett szépen nyeld le a békát, ezt is beszoptad, de kegyetlenül!
    2. Miért, háztetővel nem mindenki rendelkezik de autóval meg mindenki? A te elmebeteg világodban a "brutáladóztatott" áramot gond nélkül kifizeti a delikvens de a saját napelemes rendszerét már nem, mert hát minek is szabadulna meg a rabszolgaságtól inkább fizeti a "brutáladóztatott" áramot élete végéig?
    3. Harmadszorra sem voltál képes felfogni, hogy teljesen rossz kizárólag az akkumulátorokat kiemelni, de azt megértem, hogy a teremtő által neked ajándékozott 30-as IQ-val ez gyakorlatilag nem is lehetséges.
  • TokraFan #199
    "Erősáramú elektronika és digitális vezérlés nélkül baszhatnád az akármilyen akkumulátoraidat"

    Gyönyörű! Tehát az egyetlen különbség a szubjektív preferált sorrend! Amiről a kezdetektől írtam, csak a gyengébbeknek meg mindig nem sikerült felfogni. Akku nélkül baszhatod a többit, a többi nélkül baszhatod az akksit. En az akkut emeltem ki, mivel digitális vezérlés sokkal korábban rendelkezésre állt, mint a megfelelő kapacitású es hatásfokú akkumulátor. Ennél szajbaragosabban sajnos nem tudom elmagyarázni, ha így sem megy az értés, akkor keress ott a faluban egy szövegértésben jó öreg bölcset.
  • TokraFan #198
    Látom elemedben vagy. de sajnos ismét az értetlenséggel küzdesz, de segítek, nehogy így maradj.
    A helyzet az, hogy
    1. Egyetemes szolgáltatói hálózatról volt szó, nem pedig sziget üzeműről a háztetőn! Tehát teljesen irreleváns a böffentésed, mivel senki nem beszélt itt otthon megtermelhető áramról az adóztatás kapcsán. Az energiaszolgaltatótól szarmazo áram díjât viszont terhelheti adó. Továbbá, az egész kérdést egy lehetséges, de egyelőre csak feltételezheto jövőképnek írtam le, nem tényként! Persze számodra sajnos a feltételes es kijelentő mód közötti különbség nem értelmezhető, mert ez része a funkcionális analfabetasagodnak.

    2. Legalább annyit ugye meg te is képes vagy átlátni, hogy saját háztetővel nem mindenki rendelkezik, de aki igen, annak sem lesz feltétlen pénze egy komplett alternativenergias rendszer kiépítésére. Parasztfalvai meglehetősen szűk látókörödből néha érdemes lenne kicsit kitekinteni.
  • TokraFan #197
    Dehogy vettem át, de a fajtájával csak a saját suttyó stílusában lehet beszélni...
  • T2k #196
    Nyugodj meg, a vezéreltnek nevezett szolgáltatásból származó áram Magyaországon is jóval olcsóbb mint a többi tarifában szereplő, idéntől már legálisan is használató elektromos jármű töltésére és napi 8 órában garantált az áramvételezés is ami az esetek döntő többségében az éjszakai órákra esik és belátható időn belül mindig is oda fog esni egyszerűen a terhelés napi szokásos változásai miatt.
  • T2k #195
    Örülök, hogy jól szórakozol! Világ életemben nagy kedvvel-bőséggel csináltam fasírtot a hülyékből, hab a tortán hogy akkor is kedvedre való a dolog ha éppen te kerülsz a terítékre!

    "Tehát mágegyszer, _elsődleges_! Ezt eddig érted?"

    Elsőre is megértettem, de te még most sem azt amit én írtam. Erősáramú elektronika és digitális vezérlés nélkül baszhatnád az akármilyen akkumulátoraidat.

    "Parádés!"

    Abban egyetértünk hogy súlyos bajok vannak a magyar oktatásban, de téged ez nem érint mert nyilvánvalóan nem voltál ennek részese sosem.

    "Higanygőz kipárolgásról (pl. törés esetén) még nem hallottál ott parasztfalván?"

    Bocs, nem tudtam, hogy ott nálatok bivalybasznádon az a módi, hogy biztos ami biztos alapon összezúzzátok a fénycsöveket, aztán meg inhaláltok a maradványok fölött.

    "Bizonyára arról sem, hogy UV sugárzást is kibocsátanak."

    Igen, a kompakt fénycsövek UV kibocsájtása olyan ütős, hogy egész városokat is ki lehet vele írtani! Az ISIS-es csókák is ilyennel rohanják le a közel keletet!

  • Sequoyah #194
    Azert hozzatennem, hogy ez a vezerelt aram dolog ez egy magyar jelenseg, es koze nincs a villanyautozashoz. Mashol (korabban linkeltem peldat) fixen napszakra le van bontva, hogy mikor olcsobb az aram es mikor nem.
    Nyilvan ahogy terjednek a villanyautok, ugy fognak alkalmazkodni az aramszolgaltatok is.

    Az pedig teny, hogy ejszaka/hajnalban kevesebb aram fogy, mint nappal, szoval fuggetlenul attol, hogy milyen kostrukcioban bocsajtjak rendelkezesunkre, az extra kapacitas adott.
  • T2k #193
    Mit brutáladóztatna meg te agyhalott? Azt amit a saját háztetőjén bárki meg tud termelni?

    Elképesztő, hogy ennyire gondolkodásra képtelen hülyéket mint te a nethez engednek!