Berta Sándor

A navigációs rendszerek is felelősek a dugókért

Elvileg jó dolog, hogy a navigációs megoldások az aktuális közlekedési információkról is tájékoztatnak, de ezek a rendszerek egyúttal számos problémáért is felelőssé tehetők.

A jelenlegi navigációs megoldások legnagyobb problémája, hogy általában a legjobb útvonalat ajánlják az autósoknak, ezzel viszont jelentős mértékben hozzájárulnak a dugók kialakulásához. A közlekedésmenedzsmenthez sem a TomTomnak, sem a többi cégnek, de a Google Térképnek sincs köze. Ők csupán kielégítik mindenkinek azt az egoista vágyát, hogy a lehető legrövidebb, illetve leggyorsabb útvonalon juthasson el az úti célhoz. Amennyiben dugó alakul ki, úgy az autóst a programok átirányítják a következő legújabb útvonalra, ahol aztán kialakul az újabb dugó. Ahhoz, hogy az egyes közlekedők valóban gyorsabban jussanak el a céljukhoz, figyelembe kell venni a többi közlekedőt és el kell őket osztani az elérhető útvonalak között.

Erre a problémára kínálna megoldást a korábban bemutatott Greenway nevű alkalmazáshoz hasonlóan a Graphmasters is, a cég megpróbál alternatív útvonalakat kijelölni. Saját technológiájuk - amelyet többek között a Nunav nevű Android-alkalmazásban is felhasználnak - algoritmusok segítségével minden egyes felhasználóknak személyre szabott útvonalat javasol és hét másodpercenként ezeket módosítja, ugyanis folyamatosan figyelemmel kíséri a többi autós vezetési szokásait. A szélesebb utakra több gépkocsit sorol be a program, a kisebbekre kevesebbet.

A közlekedési adatok valós idejű kiértékeléséhez az egész folyamat felhőkörnyezetben valósul meg, így az optimális működéshez folyamatos internetelérés szükséges, a továbbított adatmennyiség ugyanakkor nagyon csekély. A rendszer annál pontosabb és jobb, minél többen használják. A tesztek során kiderült, hogy az emberek akár 50 százalékkal gyorsabban jutottak el így az úti céljukhoz, mint a hagyományos navigációs megoldások segítségével. Robert Dohrendorf, a Graphmasters vezérigazgatója úgy vélte, hogy már akkor mérhetően javulhat a közlekedési helyzet, ha csupán a közlekedők egy százaléka használná a rendszert. Amennyiben ez az arány 5 százalék lenne, akkor a közlekedési problémák és dugók - elsősorban a városi környezetben - teljesen megszüntethetők lennének.


Sebastian Heise, a Graphmasters társalapítója azt közölte, hogy a navigációs készülékeket gyártók nem integráltak a termékeikbe ilyen technológiákat, mert inkább a hardverek területén vannak otthon és kevésbé foglalkoztak a bonyolultabb algoritmusokkal. A Google ezzel szemben ugyan rendelkezik a kellő számú fejlesztővel és pénzügyi forrásokkal, de teljesen más üzleti modellt alkalmaz. Heise szerint a Google nem foglalkozik azzal, hogy milyen gyorsan jut el valaki A pontból B pontba vagy ha egy városban dugó alakul ki, mert elsősorban a felhasználók adatait gyűjti össze.

A Graphmasters partnerei között megtalálható a Bosch, amellyel már sikerült kifejleszteni egy prototípust. Dohrendorf hozzátette, hogy a jövőben akár percre pontosan meg tudnák mondani, hogy mikor érkezik meg egy helyre az adott jármű. A rendszert ötvözni lehetne az intelligens lámpavezérléssel, így fel lehetne gyorsítani a városokon belül a tömegközlekedést is. A startup 2012-ben megnyerte a 100 000 dolláros fődíjat kínáló Imagine Cup nevű Microsoft-versenyt. Az idén nyáron egy új finanszírozási körre kerülhet sor, amelynek során a cég egymillió dollárra akar szert tenni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #13
    Persze, hogy a politikusok. Folyamatosan fejleszteni kellene a már rég kiépített autópályákat, minden nagyváros felé, elkerülőkkel, M0-M200-ig.
    Az M7-es mellé egy maglev alap lenne... de ezt kapitalizmusban nem lehet megcsinálni, ugye. Ilyen szempontból minden a poltikusokon múlik, vagyis a választókon - így, végső soron - a többség mindig azt kapja, amit megérdemel. ;-)
  • Sequoyah #12
    Nem, a 180-nal szaguldozo az pont azert tori ossze magat, mert 180nal szaguldozik. Nem csak sajat magat tori ossze, hanem mast is korulotte, a felelotlen szaguldozasaval!!!

    Csak az takargatja magat ilyen hulye ervelessel, aki maga is folyton szaguldozik, aztan ha baj van akkor persze mindenki hibas csak o nem.
  • senki687 #11
    Egy gyenge autóval nem lehet jol gyorsulni 80 km felett, de amúgy mehetsz vele 130-al. Ha mész 130-al egy gyenge autóval, előtted egy kamion 90-el halad és jön mögötted 180-an valaki, akkor bemész a kamion mögé, hogy elengedd. Utána ha meg akarod előzni a kamiont, akkor a mögötted jövő normál tempóban (130-al) haladó kocsik miatt nehezen tudsz előzni, mert lassan gyorsul az autó. Ha nem előzöl, hanem mész utána, akkor 1 órával is megnövelheti az útidődet. Ezért megelőzöd 5-10 km-el többel. Ha ekkor jön utánad szabályosan egy 130-al haladó kocsi, akkor meg lehet becsülni, hogy mikorra ér oda és a megfelelő időben elkezdeni az előzést, amikor nem tartod fel, de le is tud fékezni, ha kell. Időigényes kivárni a megfelelő pillanatot, de működik. De egy mögötted 180-al haladó esetén nem.
    Ekkor egy 180-al száguldozó miatt szorultál be a kamion mögé és előzéskor a következő 180-al haladó miatt fogsz balesetet okozni.
    Vannak tötymörgők és vannak gyenge autók, akiket 180-al haladva nem tudsz megkülönböztetni egymástól. A német azért sem jó példa, mert átlagban jobbak az utakon lévő autók és szélesebbek az utak. Így elférnek a tötymörgők és nem ragadnak be a kamionok mögött a gyenge kocsi miatt.
    Utoljára szerkesztette: senki687, 2015.02.26. 13:50:37
  • Ender Wiggin #10
    A magyar dugóként sok tényező tehető felelőssé. Egyrészt, hogy csak 2x2 sáv van, másrészt, hogy azt az idióták rosszul használják. Ha kivesszük a belseteket, ami mindenképpen torlódást okoz, akkor marad az emberi tényező (nem a navigáció). Hogy kamion előz kamiont 80-nal 5 percen át, hogy tötymödgű kapalos sofőrök 80-nal szarakodnak és ők is előzik 85-tel a kamiont, feltartva azokat, akik betartják a 130-at. Ezen már eleve ott is lehetne javítani, ha a kamerák nem csak a gyorshajtókra csapnának le, hanem azokra is, akik nem tartják be a minimum biztinságos sebességet. A poén az, hogy a 180-nal száguldozó nem azért töri össze magát és mást, mert túl gyors (lásd német autópályák, ahol nincs több baleset, mint Mo-n), hanem mert mindig akad egy balfasz tötymörgő, aki elékóvályog.

    Mo-n van elég alternatív útvonal, mindenhová legalább 10-féleképpen el lehet jutni pálya nélkül is. Próbáld meg ugyanezt Romániában, ahol van 4-5 normális aszfalttal ellátott E-kategóriás út (autópálya, meg zéró), és ezek hegyeket szelnek át, ahol a falvak is kényszerből az utat követik és 15-20 km-en át csak 50-nel mehetsz (a kaptató nélküli 1 sávos szerpentinről ne is beszéljünk, ami hemzseg a kamionoktól), és nincs hová letérni, mert vagy egyáltalán nincs út a hegy miatt, vagy ha van, akkor az nincs burkolva. 2015-ben. Ehhez képest Mo a civilizáció Mekkája.
    Utoljára szerkesztette: Ender Wiggin, 2015.02.26. 11:34:07
  • formax #9
    Szerintem a cikkben megfogalmazottak olyan nagyvárosokra igazak inkább, ahol az úthálózat már sokszorosan túlterhelt. Magyarországon, még Budapesten is a navigációk nemigen okoznak túlterhelést a mellékútvonalakon. Budapestre inkább jellemző, hogy sok helyen nincs, vagy kevés az alternatív útvonal. Pl. Rózsadombról lefelé, Éles sarok környéke, Keleti pu. környéke stb. Ilyen helyen a dugó kódolva van. De a Kerepesi út mellett óriás dugóban a waze navigáció kiváló alternatív utakat javasolt, töküres utcákon át.
    De az algoritmusokat lehet és kell is fejleszteni, ebben nincs vita, és a cikkben említettetek a nyugati nagyvárosokban, ahol ráadásul sokkal többen használnak navit, valóban problémát jelenthetnek, fejlesztést igényelek.
  • NEXUS6 #8
    Azért a legnagyobb dugók mondjuk az M7-esen meg nyáron Siófokig vannak. Na erről is a xemét politikusok tehetnek? Miért hagyják, hogy hálidélyre menjenek a dolgozók hétvégén a Balatonra!? Meg arról is, hogy a szemetek annyi pénzt adnak, hogy az emberek autót vesznek, ahelyett, hogy emelnék mégtovább az adókat, meg építik a szemét autópályákat egyre csak, akkor is ha nincs rá szükségünk. Mert ugye nézd meg , hogy hányan ülnek a hétköznapi reggeli csúcsforgalomban a kocsikban!? 10-ből 9 kocsiban 1 az az egy ember!

    Igen, van egy xar gazdasági-demográfiai helyzet Magyarországon, meg általában az egész EU-ban. De dugók ott is vannak, ahol pl. a párt és a kormány mindent megtesz, hogy a szorgos kínai dolgozó nép elnyerje méltó jutalmát!

    A cikk viszont csak arról szól: ha sok az autó, sok ember egyszerre hasonló irányba megy és még ráadásul naviznak is, akkor súlyosbodik a helyzet. Pont.

    (Amúgy a g.ci kormány jólkibabrált velem, hogy fele annyi pénzt fizetek autópályára, mint tavaly, és ez most nem a reklám helye, hanem csak tény!)
  • senki687 #7
    Szerintem ez csak a mese hozzá. Ezt úgy fogják majd megvalósítani, hogy mindig azt fogják az optimális útra küldeni, aki a "GPS-VIP" csomagot választja. A többieket meg elterelik az útjából. :) Már annyi elég, ha pár percel hamarabb kapja meg az útvonal újratervezéséhez szükséges információt, mint a többek. Észrevehetetlenül meg lehet oldani. El fogják rontani ezzel a GPS navigációt.
  • Tetsuo #6
    Hát, igen.
  • halgatyó #5
    Már megint keverik az okokat az okozatokkal, és hülyeségeket mondanak/írnak azok, akiknek a dolga lenne a megoldás keresése egy súlyos problémára.
    A dugókat NEM az autósok és nem is a navigációs rendszerek okozzák, hanem a nyomorult, embertelen, szemét gazdasági-politikai rendszer!

    Fel kellene egyszer végre mérni, hogy MIÉRT közlekednek az emberek. Mi az, amit a saját településükön/kerületükben/lakóhelyük közelében NEM TALÁLNAK MEG?
    Leginkább a munkahely. De sok más is. jóminőségű oktatást nyújtó (NEM "deszegregált") iskola, jó (vagy egyáltalán: létező) ovoda, nagy választékú áruház, jóminőségű orvosi ellátás (szakrendelések is), és lehetne még sorolni.

    NEM VICCBŐL kelnek útra az emberek!
    A döntéshozó disznószemeteknek észre kellett volna már venni, ha másból nem, hát abból, hogy az "autósokat" (dolgozó középosztály) folyamatosan sarcoló, fosztogató, bűnözőnek kikiáltó, akadályozó intézkedéseik szinte hatástalanok. De ezek csak egyféle "megoldást" ismernek: még több fizetőparkolás, még több útdíj, behajtási díjak, futóműgyilkos buckák, karók, kősziklák, süllyedőoszlopok, trafipaxok, mindez évente sok százmilliárdért, miközben pusztul az ország, rohad az egészségügy, csak növekszik az adósság, egyre több a koldus és hajléktalan...

    Azt is át kellene gondolniuk a disznógazembereknek, hogy miért pont autóval közlekednek az emberek? MERT OKUK AZ VAN RÁ!

    Amikor fiatal voltam, busszal jártam munkába, 30 km-ről. Igaz, hogy céges különbusz volt, ami egy álom volt a volán járat rettenetéhez képest. Gyorsaságban., tisztaságban, utazóközönségben (közbiztonság, stb.)

    Amikor fiatal voltam, majdnem mindenki talált munkahelyet a sajtá településén. Voltak mindeféle téesz-melléküzemágak, vagy gyárak, üzemek, volt munkahely. MA NINCS.
    Mint tudjuk, a dráááága eu (rohadna szét) megtiltotta, hogy az állam működő termelő üzemeket hozzon létre, ezáltal is segítve a munkahelytalálást. Merthogy "torzítaná a szent tehe.... akarommondani a "piaci versenyt").

    Amikor fiatal voltam, nem volt ennyi FUTÁSFÜGGETLEN költség az autón. Kötelező biztosítás, súlyadó, f**omtudja még miket találnak ki... az autó akkor is fogyaszt, ha a garázsban áll! Hát akkor megéri használni, ha már úgyis ki van fizetve , részben.

    Amikor fiatal voltam, a hétvégi telekre használtuk az autót, meg rokonlátogatásokra, meg heti nagybevásárlásra, meg az egészségi intézmények megközelítésére (a beteg ember nehezen tömegközlekedik!) Munkába busszal jártunk.

    NEM a "kiköltözők" hibásak a dugókért! Akik őket okolják, vajon mit szólnának, ha hirtelen az a több százezer ember betódulna Budapestre? Alig lehetne ott megmozdulni!
    A munkahelyeket, ovodákat, iskolákat, stb...stb kell közelebb vinni az emberekhez, akkor nem lesznek dugók.
  • Ender Wiggin #4
    Ez a cikk úgy, ahogy van, fals. A dugókat nem azok okozzák, akik navigációt használnak, hanem az állandó ingázók, akik a környéken élnek, dolgoznak és többezren indulnak egyszerre minden nap kétszer. Nekik nincs szükségük navigációra, fejből ismerik a terepet. És sokra mennek vele, ha az autópályán kiírja a navi, hogy dugó van, térjen le, mikor a legközelebbi lehajtót sem érheti el, mert dugó van. Ugyanakkor, ha az ember időben elkap egy ilyen figyelmeztetést, akkor kertek alatt nagyon kényelmesen autózhat (nem biztos, hogy Mo-n is, de mondjuk Németo-ban). A mellékutak ilyen esetben való kongása is azt bizonyíta, hogy a navik figyelmeztetése ellenére, aki már megszokta a szitut, nem tér le az autópályáról, csak a turista, aki kizárólag a navijára hagyatkozik.