Berta Sándor

Felvásárolta a 3D nyomtatás vezető cége a másodikat

A Stratasysé a MakerBot: a 3D nyomtatókat gyártó cég felvásárolja az eddig összesen 22 000 olcsó berendezést értékesítő vetélytársát. A vételár 403 millió dollár.

A MakerBot azzal vált ismertté, hogy az alapítása óta eltelt három esztendőben olyan 3D nyomtatókat adott el, amelyek akár az íróasztalon is elférnek. Az amerikai-izraeli Stratasys ugyanakkor ipari feladatok elvégzésére készít 3D nyomtatókat. A két fél megállapodása értelmében a 403 millió dollárt nem készpénzben kapják meg a MakerBot tulajdonosai, hanem Stratasys-részvényekben.

A MakerBot az olcsó termékei mellett annak köszönhette a népszerűségét, hogy nyilvánosságra hozta azok kezelési útmutatóit, így hamar ismertté vált a hackerek és a barkácsolni szeretők körében. A cég belépő szintet képviselő Replicator 2 nevű modellje például már 1640 euróért kapható, nem csoda, hogy alig 9 hónap alatt 11 000 darabot adtak el belőle. Bre Pettis, a vállalat társalapítója és vezetője azt mondta: a felvásárlás lehetővé teszi majd a számukra, hogy még több embert érhessenek el.


A MakerBot Replicator 2 bejelentése

Amennyiben az illetékes versenyhivatalok zöld utat adnak az üzletnek, akkor az átadás-átvétel a harmadik negyedévben már le is zárulhat. A MakerBot önálló társaságként működik majd tovább és a vezetője Pettis marad. Amennyiben az együttműködés sikeresnek bizonyul, úgy a tulajdonosok további 201 millió dollár értékben kapnak Stratasys-részvényeket. Egyébként a világ első, 3D printerrel kinyomtatható kézi lőfegyverének 16 prototípusát a Stratasys által forgalmazott Dimension SST 3D nyomtatón állították elő. Később azonban az amerikai külügyminisztérium haditechnikai kereskedelmet felügyelő hivatalának (ODTCC) kérésére a készítők levették honlapjukról a fegyver számítógépes fájljait.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Flexcsi #4
    "A MakerBot az olcsó termékei mellett annak köszönhette a népszerűségét, hogy nyilvánosságra hozta azok kezelési útmutatóit"

    Hát igen, kezelési útmutató nélkül elég nehéz lehet piacon maradni. :-D
  • Leopoly #3
    Kedves Csapat!

    egy érdekes és friss szoftverfejlesztési hírrel szeretnék szolgálni! A Leonar3Do International Zrt.-t képviselem, azt a magyar vállalatot, ami Rátai Dani virtuális valóság találmánya köré épült.

    A közelmúltban vállalatunk kifejlesztette, az első böngészőalapú, közösségi digitális 3D modellező szoftverét, a Leopoly-t (www.leopoly.com), ezzel szakítva az eddig elterjedt modellezési szokásokkal. A szoftver fejlesztésénél az alapkoncepció az úgynevezett "evolúciós modellezés", és a lehető legkönnyebb kezelhetőség. Minden, felhasználók által alkotott és elmentett 3D objektumok, az összes felhasználó számára elérhető és továbbgyúrható. A modellek visszakövethetőek az egyes elmentett stádiumok szerint, így a kezdő gömb alakzatig az összes verzió fejleszthető. Ennek eredményeképpen, hosszútávon a közösség azokat a modelleket fejleszti, amikben lát további potenciált, és azokat veti el, amiket nem érdemes kiegészíteni/kijavítani.

    Had linkeljek egy mutatós modellt: http://leopoly.com/view/?id=5972&object=invasion

    A Leopoly további nagy érdekessége, hogy natív 3D monitorokon a böngészőben futó program 3D-re kapcsolható. A mozikból jól ismert egyszerű 3D papírszemüveg egyből térben jeleníti meg számunkra az objektumunkat. Továbbá büszkén állíthatjuk, hogy renderelési idő nélkül, tetszőlegesen formálhatjuk és színezhetjük az alkotásainkat, ami szintén világelsőnek számít.

    Mindezek tetejében, az alkotások, nyomtathatóak 3D-ben, akár az oldalba integrált három különböző nyomtató cég egyikének segítségével. Ezzel további célunk, hogy egy hatékony és egyszerű eszközt biztosítsunk az átlagfelhasználóknak a 3D nyomtatáshoz.
    Amennyiben felkeltettem érdeklődéseteket, kérlek látogassatok el az oldalra, és segítsenek nekünk egy feedback-el! www.leopoly.com

  • kvp #2
    Ahogy nezem a felvasarolt ceg tulajdonosa sajat akaratabol ment bele ebbe az uzletbe. Egyreszt a szakertelmuket megkapta a felvasarlo ceg, masreszt a ceguket kihuzhatjak a konkurencia listarol. Akik a reszvenyeket kaptak, azok csak lattak benne annyi uzletet, hogy megleptek az egeszet. Mondjuk ha a volt tulaj a reszvenyek felet eladja masnap, mar lehet, hogy jol is jart. Mindenesetre az uzlet eredmenyekent vagy lesz tomeggyartott olcso 3d-s nyomtato, vagy az is eltunik ami most van. Ez utobbi esetben egyebkent egy kinai ceg biztos belep egy 100%-os masolattal a piaci resbe. Ezt hivjak vadkapitalizmusnak...
  • ostoros #1
    Hát végül is ez is csak az imperializmus egy formája... Külön röhej, hogy még csak nem is pénzzel fizettek, és ezek a hülyék meg belementek. Most már, hogy ők is részvényesek lettek, ők is érdekeltek a másik cég sikerében. Gyakorlatilagnem is a céget vették meg, hanem őket magukat, a szakértelmüket.

    Ami pedig ezt illeti: "a felvásárlás lehetővé teszi majd a számukra, hogy még több embert érhessenek el." nem vagyok annyira biztos benne. Könnyen lehet, hogy csak az olcsó konkurencia eltakarítása volt a cél.