Berta Sándor

A Surface miatt mégsem jelentkezik táblagéppel a Nokia

A finn mobiltelefon-gyártó az idén akarta piacra dobni a Windows 8-as tábla PC-jét, azonban a Surface bejelentése után letett erről a tervéről. A döntés egyelőre csak átmeneti, de könnyen előfordulhat, hogy a cég soha nem fogja bemutatni a saját tábláját.

Márciusban derült ki, hogy karácsonyra megjelenhet a Nokia Windows 8-as táblagépe, amelybe 10 collos érintőképernyőt szerelnek és egy Qualcomm Snapdragon sorozatú, négymagos processzorra épül majd. A finn társaság a készülék elkészítésével a Compal Electronics vállalatot bízta meg. Májusban pedig arról számoltunk be, hogy a Nokia tábla PC-kkel és hibrid eszközökkel újítana. Nos, úgy tűnik, hogy legfeljebb az utóbbiak érkezésére maradt esély.


A Nokiának évtizedes tapasztalata van a hordozható számítógépek területén

A finn cég a tábla helyett inkább a Lumnia 820 és 920 típusú okostelefonjaira összpontosítana, mert szeretné visszaszerezni korábbi piaci részesedését. A legfőbb ok azonban az lehet, hogy a júniusban bemutatott Surface túl erős konkurenciát jelenthetne a Nokia termékei számára és így inkább lemondott a tervéről. A döntésről már értesítette a Compal Electronics vezetőit is.

A legújabb hírek alapján egyébként számos piaci szereplő, köztük az ASUS, a Dell, a Samsung és a Lenovo is egyelőre kivár és ezért csupán 50 000 darab Windows RT-s táblagépet rendelt, míg a Sony, a Hewlett-Packard és a Toshiba kivonult a Windows RT-s tábla PC-k piacáról. Mindez azt jelenti, hogy a Microsoft valóban tarolhat az ARM processzoros tábláknál, ugyanakkor a Lenovo és a HP vezetői is augusztusban jelezték, hogy nem aggódnak a Surface miatt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Narxis #24
    Látszik a hozzászólásaidon. Én szeretem az androidot de még én se tudnék úgy írni mint te az MS-ről. Először azt hittem trollkodsz de nem, tényleg fanboy vagy és azok közül is a ritkább fajta.
  • DjDano #23
    Ez várható volt, de most piszkosul mérges vagyok! Nehogy már mindenben a MS érdekei érvényesüljenek...
  • coolbboy83 #22
    Jaj nem bocs... CANCEL ... nem te... rendben, még reggel volt a buli után :-)
  • coolbboy83 #21
    Te is megetsz barátom az orvoshoz! Ennek konkrétan semmi köze nincs ahhoz amiről itt szó van.... Részemről off.. Nemérdekel!
  • Interstate 95 #20
    Ezt olvasd el.
  • coolbboy83 #19
    És ezt mégis mi a tökömre alapozod, ha nem vagyok indiszkrét ? Kb egyszer sem láttál és nem is ismersz!
  • Narxis #18
    Pedig eléggé befolyásolható vagy...
  • narumon #17
    "(nekem még soha sem sikerült recsegtetni semmiféle telefont, még megszorongatva se mindig sikerült hangot kicsikarnom belőle)"

    MHm akkor mákod van. Nekem régi Nokia, Sony-Ericson egy idő után mindig nyikorgott, nyekegett. Az is ritka volt, hogy a leszedhető hátulja (aksi fedő) egy évet kibírjon úgy, hogy ne lötyögjön, kotyogjon, essen le minimális behatástól. Ezért is örülök, hogy most lehet olyat kapni ahol nem lepattintható hanem csavarok tartják.
  • coolbboy83 #16
    Nem kell mindjárt "befolyásolható vagy" támadni... Autóból is igyekszel masszívabbat venni, persz jó egy Suzuki is - aztán ne sírj, amikor a villamosmegálló korlátja legyőzi ütközésnél a verdát :-)

    Szóval azárt félúton van valahol az igazság - nem kell atombiztos sem, de szét se essen. Nembaj ha jó fogása van valaminek - lehet az egy ZTE is, ha olyan lesz.
  • coolbboy83 #15
    Másnak is voltak már fémtelefonjai, nem kell megint idekeverni Steve Jobs-ot vagy az Applet... egyébként meg had tudjam már hogy én mennyire vagyok befolyásolható... elárulom nemnagyon! Az hogy ki mit gondol és miről az totál a magánügye.

    Nem kell valóban pankrációra használni a telefont/tabletet, de azért egy kis nyomkodástól se hulljon szét... kb ennyi a lényeg semmi más.