Gyurkity Péter

Nokia Lumia 820 és 920, HTC Accord

Egyszerre három okostelefon is befuthat a még meg sem jelent Windows Phone 8 alá, ebből kettő a Nokia rendezvényén, egy pedig a HTC jóvoltából mutatkozna be, amely így a Beats Audio technológiát is elérhetővé tenné a platformon.

Augusztus utolsó napjaiban, a berlini IFA elrajtolását követően, szivárogtak ki az újabb információmorzsák és felvételek, amelyek hitelességéről ugyan heves vita bontakozott ki, a jól értesültek szerint azonban ma már nagyjából megbízható adatokkal dolgozhatunk. Eszerint a Nokia két, a HTC pedig három készülékkel fogadja a Windows Phone 8 operációs rendszert, bár utóbbi esetében egyelőre csak egy változatról tudunk részleteket.


A Nokia a szeptember 5-re beharangozott saját rendezvényén várhatóan két fontos okostelefonról rántja majd le a leplet, ezek pedig sorrendben a Lumia 820 és 920, kódnevükön Arrow és Phi. Mindkét példányról megjelentek már képek a Twitteren, bár ezek sokak szerint rajongói felvételek, semmi közük a valós termékekhez, mások azonban azt emelik ki, hogy meg kell várnunk a hivatalos bejelentést, mielőtt végkép elvetjük a képeket. Az Arrow esetében más források is kiadtak egy meglehetősen homályos képet, ennél azonban talán fontosabb, hogy a készülék 4,3 hüvelykes kijelzővel érkezik, nagyobbik testvére, a 920, pedig 4,5 hüvelykes érintőképernyővel jelenik majd meg.


A HTC három eltérő példányon dolgozik, ezek a teljes szegmenst lefedik majd, a belépő szintű Rio, a középkategóriás Accord, valamint a csúcskategóriás Zenith révén. Az Accord esetében már ismerjük a hardveres specifikációt, eszerint a készülék 4,3 hüvelykes, 720p felbontást támogató Super LCD 2 kijelzővel fut majd be, amelyet 1,5 GHz-es ikermagos Snapdragon S4 chip, 8 megapixeles hátoldali kamera, NFC, microSD, továbbá minden bizonnyal 1 GB RAM és 8 vagy 16 GB-os belső tároló egészít ki.

A gyártó a hírek szerint a Beats Audio technológiát is mellékeli készülékeihez, amely így elsőként lesz elérhető a WP-platform alatt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • levente68 #19
    Én szerettem a WinMo-t, így nem vagyok ellene ennek sem, de egyelőre nem túl ígéretes, lássuk be.
  • narumon #18
    Szerintem randának éppen nem randa, de nem is ugrálok a gyönyörtől. Ha így néz ki de funkcionálisan kiváló akkor nincs semmi gond vele.
  • levente68 #17
    te nagyon tudni vélsz valamit, te is a jövőből jöttél?

    " idejétmúlt ronda rendszerek maradnak"

    lálálál

    Szórakoztató.
  • tomboy013 #16
    Szerintem ezen ne vesszünk össze, ha 10-szer egymás után leírod hogy a többi szebb nekem akkor is idejétmúlt ronda rendszerek maradnak. Én szeretem ha valami egyedi és stílusos úgyhogy én maradok a WP-nél =)
  • levente68 #15
    Melyik rendszerről beszélsz? Ennél mindegyik szebb abszolút, hiszen ez a giccs határát súrolja. Egy kiforratlan ötlet ez a megjelenés, nem hiába hánynak tőle mindenhol. Biztos tud ennél jobban kinézni, de ez a kép a cikkben mindent alulmúl, ahogyan ezt előttem már kifejtették.
    Természetesen ettől még lehet jó rendszer és a jövő győztese is.
  • tomboy013 #14
    A 90-es években épphogy az ikon jött be és azóta is az a borzalom megy, de szerencsére látni néhány reménysugarat egy igényes felületre. Kifejezetten üdítő.
    Levente68: Igazad van, ízlésről inkább ne vitatkozz mert ha ez a szép megcsúfolása akkor a többi rendszer mi? A rondasági verseny döntősei?
  • Papichulo #13
    En inkabb a Lumia 800/900-ra gondoltam... az nekem kifejezetten tetszik.

    Szamomra peldaul a Samsung egy kaptafara keszult keszulekei nem jonnek be.
  • levente68 #12
    Hát, tény, hogy nem másolja az Apple design-ját (ha úgy akarom nézni...), de hogy ez egy szép telefon lenne....

    "az új UI kicsit zsúfoltnak hat."

    Ez zsúfolt? Lol, meg se merném mutatni, hogy néz ki az én homescreen-em ezek után.

    Én tudom, hogy ízlésről nem kellene vitatkozni, de ez se nem letisztult, se nem szép felület. Nekem pontosan a szép megcsúfolása. Vagyis ronda. Pedig a kék a kedvenc színem.
  • sanyicks #11
    a 90-es évek közepén elment volna ilyen dizájn, akkor voltak divatosak az ilyen borzalmak :D
  • purblind #10
    Nekem a windowsal semmi bajom, de ez a nokia dizájn. Számomra úgy néznek ki, mint valami olcsó játéktelefon.