Berta Sándor

Még mindig új üzleti modelleket keresnek a zenei cégek

A kiadók és a a zeneipari szervezetek továbbra sem tudják eldönteni, hogy melyek lennének a kellő hasznot hozó, ugyanakkor a 21. század kihívásainak is megfelelő üzleti modellek.

A Berlin Music Week keretében tartott zenei rendezvényen Brigitte Zypries egykori német igazságügyi miniszter kijelentette, hogy a politika nem oldhatja meg a zeneipar problémáit, a politikának ugyanis nem feladata a különböző üzleti modellek kifejlesztése. Tim Renner menedzser közölte, hogy az ágazatok közül elsőként a zeneipart elérő digitalizálási hullám szabadabb világot hozott el, azonban a szabadság egyúttal azt is jelentette, hogy elveszítették az ellenőrzés egy részét, s pontosan ez a dolog okoz a mai napig fejfájást a kiadóknak és a szakembereknek. Az ágazat a digitalizálás jelentette kihívásra a mai napig nem igazán tudott érdemben reagálni. Tavaly például a német zeneipar forgalmának 83 százaléka még mindig a hanghordozó-eladásokból származott.

Renner ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek eseményeiből a többi ágazat sem tanult. A zeneiparnak több mint 6 évbe telt, mire reagálni tudott a Napster-jelenségre. Amennyiben megnézzük, hogy a filmipar miként reagált a Kino.to ügyére, akkor azt kell mondanunk, hogy az ágazat az új és saját megoldás helyett a régi receptet vette elő. "Ez a válasz már 15 évvel ezelőtt is rossz volt. Akkor miért kell ragaszkodni hozzá?" - tette fel a kérdést a menedzser. Kiemelte: a régi üzleti modelleket örökre el kell felejteni és az sem segít, ha a kiadók megsiratják ezeket.

Stefan Zilch, a Spotify képviselője szerint a legális digitális ajánlatoknak versenyezniük kell az illegális forrásokkal. Fontos, hogy a legális szolgáltatások ingyenesek és egyszerűen kezelhetők, áttekinthetők legyenek. Emellett a szerzői jogvédőknek is el kell fogadniuk az új üzleti modelleket. Ők ráadásul a bevételeik 70 százalékát továbbítják a kiadóknak és a szakmai szervezeteknek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gergely1991 #5
    Esetleg azt meglehetne valósítani hogy, az illető meghallgatja az előadó zenéit így saját magának összeállíthat egy zenei albumot,majd ezt követően banki átutalással(olcsón),vagy ingyen(megjelenő hirdetések fejében). Így nem csak otthonról lehetne megszerezni hanem, így még spórolni is lehetne a plusz költségeken.Nem tudom hogy ez már meg van-e így oldva?
    Egyáltalán mennyien vesznek cd-t? Mennyibe is kerül? És mennyien töltik le illegálisan? Gondoljuk csak át.....
  • Zombee #4
    Tény, hogy sokan vásárolnak digitálisan, de azért még van becsülete a szép hanghordozónak is - az Iron Maiden mostanában adja ki újra a korai lemezeit szép képes bakeliten, tehát megéri akár ilyet, akár másmilyet kiadni igényesen. Az előállítási költségek ma már olyan szinten vannak, hogy szerintem nincs értelme leállítani a fizikai adathordozón való terjesztést se zenék, se filmek esetében.
  • Tetsuo #3
    Kitalalhatnanak mar olyan hanghordozot is, ami idotallo es jo minosegu, hogy legyen ertelme gyujteni.
    A bakelitnek kene mar egy utod.
    Amellett a felhoket ugyanugy megtarthatnak felolem.
  • Zombee #2
    Tulajdonképpen a jelenlegi modellek együttesen ugyanolyan megélhetést biztosítanak mindenkinek, akik eddig jól megéltek belőle: a kiadóknak és a popsztároknak, nincs itt gond.
  • Meridian #1
    Még mindig keresik a módját annak, hogyan adják el (sózzák rá a vásárlóra) a 10 számos albumból az 1db értékes és jó szám mellett azt a 9 db zeneszámot is ami totál értéktelen...

    Nem beszélve azokról az albumokról, ahol 1db jó szám sincs.