Berta Sándor

Jövő májusig dobja piacra táblagépét a Google

Eric Schmidt, a konszern elnöke és a felügyelőtanácsának vezetője egy interjúban elismerte, hogy egy olyan terméken dolgoznak, ami méltó ellenfele lehet az Apple iPad készülékének.

A vezető a Corriere della Sera nevű olasz lapnak kijelentette, hogy a táblagépet hat hónapon belül, vagyis legkésőbb május végéig piacra akarják dobni. Az eszközbe egy új beszédvezérlési funkciót is integrálni fognak. Ezzel Eric Schmidt először erősítette meg a Google tábla PC-jére vonatkozó információkat. Az interjúban elmondta, hogy a készülő táblagép a legmagasabb minőséget képviseli majd, ugyanakkor az egyelőre kérdéses, hogy a tábla PC a Google neve alatt jelenik-e majd meg vagy az egyik partnere segítségével fogja értékesíteni. Azt sem lehet tudni, hogy a táblagépet ki fogja készíteni; lehetséges gyártóként felmerülhet a Motorola és a Samsung is.


Kiemelte, hogy már van egy - a Sirihez hasonló - nagyon jó beszédfelismerő és fordító technológiájuk, igaz ezzel kapcsolatban részleteket nem árult el. A további lépések részben a piac fejlődésétől, részben az egyre gyorsabb innovációs ciklusoktól függenek. Csak annyit lehet tudni, hogy az új funkciót várhatóan a jövő februári barcelonai Mobil Világkongresszuson mutatja majd be a Google. Az már októberben kiszivárgott, hogy a vállalat szintén a beszédvezérlésre összpontosít.

Schmidt megemlékezett az Apple nemrég elhunyt karizmatikus vezetőjéről. Szerinte Steve Jobs időben felismerte, hogy milyen lehetőségek rejlenek a táblagépekben és a cége kifejlesztette az iPadet, ami egy kivételes termék. Schmidt szerint éppen ezért Jobs korszakunk Michelangelója volt, ettől függetlenül az Apple és a Google egymás vetélytársai. Az okostelefonok piacán az iOS és az Android közti küzdelem brutális lesz, de ez a kapitalizmus.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kindle #38
    Május van, tudja valaki, hogy mikorra várható a google táblagépe? :S
  • BrockSamson #37
    Es itt most nem a szemelyeskedest meg anyazast szeretnem elinditani, csak ravilagitok, hogy szerintem igenis szukbektiv a tablet. Mert valakinek vagy kielegiti az igenyeit, vagy nem. Es emiatt nem szep dolog siman lehulyegyerekezni...
  • BrockSamson #36
    &opeca
    Nem tudom te ki vagy, es miert hiszed, hogy a te altalanos meghatarozasod a hasznosra az egyetemes ervenyu es mindenkire vonatkozik.
  • G_ArchAngel #35
    De az, szubjektiv.

    Orvosok hasznaljak, a US Army hasznalja, pilotak hasznaljak, szallodalancok, ettermek hasznaljak, kreativ emberek (fotosok, mernokok, tervezok) ezen hordak a portfoliojukat, mediamunkasok hasznaljak terepen, sajtofotosok korrekciokra, iskolakben elkezdtek a jegyzeteket ezeken atadni a diakoknak, stb, stb...
    Akiknek van az ismeroseim kozul, munkara hasznaljak, legtobbnek jatek sincs rajta.

    A notebook nehez. keveset bir az akksija, lassu, kenyelmetlen, ha kezbol, kezbe kell adni vagy kis helyen hasznalni (akar rendelesnel korbeadni).
    A jovo inkabb az Asus Transformer-hez hasonlo hibrid notebook-tablake lesz szerintem. A tabletekben levo hardver 1-2 eves laptopok szintjen van mar, sokaknak ez boven eleg 11"-on, wifi/BT billentyuzettel, egerrel vagy dock-kal.
  • opeca #34
    Miért szempont a hordozhatóság? Ez van akinek teljesen lényegtelen, sőt, van aki kifejezetten nem akarja, hogy hordozható legyen. Mert nem kell szarni is tablettel járni.

    Az erősségükről meg elég szkeptikus vagyok. Egyrészt a kijelző mérete nevetségesen kicsi. Nekem egy 23 colos monitorom van, de ez éppen megfelel, ennél kisebb soha nem kéne.

    Az meg ennek függvényében erősen kérdéses, hogy egy 10 colos kijelzőhöz minek erős gép, mert mit csinálsz rajta, amihez kell aze rő? Full D-t nézel? Ilyen kijelzőn? Minek? Pocsékolás.
    Grafika programot futtatsz rajta? Ugyancsak minek?
    Vagy játszol? 10 coloson? Megintcsak minek.

    Már régen leírtam a véleményemet a táblagépekről. Ez amolyan jó játék hülyegyerekeknek. Nincs érdemi funkciója mert bármivel is akarsz foglalkozni ami IT, arra vannak sokkal specifikusabb eszközök.
    Ha mozizni akarsz, ott a htpc, ha hordozható munkaállomás kell, ott a notebook, ha pedig valami erőgép, szép nagy monitorral, akkor ott a pc. Aminek pl. a könnyű szervizelés még mindig hatalmas előnye.

    Biztos egy futárnak, vagy egy orvosnak jó egy ilyen táblagép, könnyen rögzíthet, vagy nézhet meg adatokat, de a széles körű elterjedése csak hype. Nem az a jó kereskedő, amelyik az igények szerint árulja a portékáit, hanem amelyik a portékáihoz szabja az igényeket.

    Ugyanez volt az okos telefonoknál is. Azért kíváncsi lennék egy felmérésre, hogy a tudásuk hány százalékát használják ki átlagban ezeknek a telóknak. Nem egy embert ismerek, aki még azt sem tudja, hogyan kell rajta szoftvert frissíteni.

    És butaság emiatt azt mondani, hogy akkor vissza a kőkorszakba - mint ahogy azt ez a broki mondta - mert itt egyáltalán nem a technika-ellenségről van szó, hanem a hasztalan dolgokról. És félreértés ne essék, azért mert te a foteledből tudsz faszbukozni, attól az még nem hasznos dolog. És ez nem szubjektív.
  • opeca #33
    Ha ennyire nem tetszik az ország, minek írsz magyar fórumra?
    Én meg az ilyen embereket bírom. Kisunnyog külföldre aztán visszacsicskul magyar fórumokra.
  • paradan #32
    jaja es a sajtbugerben pedig sajt van! peace! :)
  • G_ArchAngel #31
    Ha nekem valaszoltad, akkor az azt jelenti, hogy a linkre sem kattintottal ra:)

    iBook - Apple laptop, a MacBook elodje
    iBooks - iOS app, online kiadvany aruhaz
    ebook, e-book - amit olvasni tudsz az erre alkalmas eszkozon

    Peace:)
  • lotsopa #30
    Persze, ha van net hozzá férés. ( nagyobb felbontású videóknál pedig a sávszél is probléma lehet JELENLEG! majd lesz jobb...)
  • paradan #29
    Nem. Meg tényleg csak azt veszem meg /rakom rá, ami érdekel. De ha valaki könyvtárat akar csinálni akkoris rendkivul egyszeru, mert egyszeruen beirod a keresőbe, hogy Madach Ember tragédiája vagy A kedvenc könyvem éppen és máris csak egyet látsz rajta, és olvashatod is :)