Berta Sándor

A Google is a beszédvezérlésre összpontosít

A Google sem akar lemaradni az Apple mögött és szintén egy beszédvezérlési funkción dolgoznak, amit az Android operációs rendszerbe fognak integrálni. Évek óta jelen vannak a területen.

Az Apple október 4-én mutatta be az iPhone 4S típusú készüléket és Phil Schiller ekkor prezentálta az eszköz egyik legfontosabb funkcióját, a beszédfelismerést is. A Siri nevű funkció lényege, hogy az iPhone 4S megérti a tulajdonosát, függetlenül attól, hogy egy kérdést miként tesz fel. A Siri nem csak az időjárással, az éttermekkel, az időpont-egyeztetésekkel, a mértékegységek átkonvertálásával vagy a részvényárfolyammal kapcsolatos információk lekérdezésekor jelenthet hasznos segítséget, hanem akár üzenetek felolvasására, sőt diktálásra is használható. A Sirit közvetlenül az iOS-ba integrálták és egyelőre három nyelven (angol, francia, német) lesz elérhető.

Nos, a Google máris reagált a fejlesztésre és a cég nagy-britanniai fejlesztőközpontjának legfontosabb munkatársát azonnal a társaság központjába rendelték. Dave Burke szakterülete pont a beszédfelismerés, évek óta foglalkozik a kérdéssel, számos tudományos munkát tett le az asztalra és kivételes programozónak számít.


A Google 2008-as (!) videója a hangfelismerésről

Burke 2007 óta a Google munkatársa. Korábban egy dublini beszédfelismerő szoftvereket fejlesztő stúdió alkalmazottjaként dolgozott, innen került át a Google 80 fős londoni csapatához, amelynek tagjai az Androidot futtató okostelefonok részére készítenek különböző alkalmazásokat. Burke a csoport vezetője lett és az ő munkái alapján jöttek létre a legsikeresebb Androidon futtatható szoftverek, köztük a Maps, az e-mail vagy az integrált kereső. Előfordult, hogy egy London - Tokió repülőúton 12 óra alatt elkészített egy mobil programot.

A jövőben Burke az Andy Rubin vezetése alatt működő Android-részlegnél fog dolgozni. Ugyan az Androidban már jelenleg is van beszédfelismerés, azonban ez még közel sem olyan kifinomult, mint a Siri. Emellett nem csak a felismerés pontosságán kell javítani, hanem a beszédvezérlést is meg kell valósítani. Az érintőképernyők térhódításával ezek a beviteli funkciók egyre fontosabbá válnak és érthető, hogy a Google ezen a területen sem akar lemaradni az Apple mögött.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • G_ArchAngel #35
    Ez van, huzzuk le egymast a sarba:)
  • tucky1 #34
    Nem akarlak beállítani semmilyennek, viszont nem is én hülyéztem. Egyébként hogy beszéljünk kicsit erről a Siri-s guglis dologról, szerintem nem is feltétlen a telefonban lesz a legjobb ez. Ha tényleg elég ügyes és jól működő dolog lesz, könnyen lehetne alkalmazni az otthonokban. Akár háztartási eszközök irányítására stb.
  • a_n_d_r_e_w #33
    Tudod az a baj, hogy sehol egy szoval nem mondtam semmi olyat, amit most ram akarsz vetiteni. Faj? Mi? Hol?
    Amugy a sama is azt a vlingot hasznalja, ahogyan #15-ben is mondtam. Tisztaban vagyok azzal, hogy az almae osszetettebb, fejlettebb AI van mogotte. A bajom a vak hivokkel van, mint #23. Es te sem gondolkodtal el ezen, rogton en lettem a hulye, aki meg egy cikket sem kepes elolvasni.

    Szoval meddig is lesz divat valakit haternek beallitani, aki maskepp mer gondolkodni?
  • tucky1 #32
    Egész jó hangvezérlése van ennek a samunak, talán valamivel jobb mint az, ami a Nokia 3330-asomon van :). Androidra a kereső segítségével, kis ügyességgel találsz ilyeneket (pl Vlingo), de a cikkben látható videóban is van ilyen forradalmi prg. Nem értem miért fáj neked hogy az apple fejlesztett valamit, amiről persze még csak demo-k vannak, nem tudjuk pontosan milyen az. Viszont biztos jó lesz valamire, ha a másik tábor is rögtön követi ebben. Nézz meg pár videót hogy pontosan mi is ez, még mielőtt belinkelsz még pár hangvezérlős programot, vagy telefont.
    hmm, vajon meddig lesz még divat utálni az apple-t és vásárlóit? :D
  • 5c0rp330n #31
    "Regen a trollok is ertelmesebbek voltak:/"

    legalabb onkritikad az van :D
  • asgh #30
    Aki a beszédfelismerésen rugózik a Siri kapcsán, az kb. olyan, mint aki írógépnek hiszi a PC-t.
  • a_n_d_r_e_w #29
    Kosz, hogy kioktatsz, de valojaban tudod mirol beszelsz?
    1) egy szoval nem emlitettem a google, samsungot mondtam
    2) javaslom a kovetkezo keresoszavak hasznalatat Galaxy S2 voice advert

    Szoval mielott megprobalsz megegyszer kioktatni, legy korultekintobb, koszonom.

    jesszus, de sok hulye almas van a vilagon...
  • tucky1 #28
    1 Légyszíves olvasd el a cikket. 2 Értsd meg. 3 Utána reagálj.
    Egyébként már ha csak a címet elolvasod (és megérted) rájöhetsz, hogy mostantól a Google mit fog fejleszteni... Szerinted, ha most állnak neki, akkor a csúcsszuper kedvencedbe akkoriban mit tettek??

    Ha már oltani akarod a népet, légy körültekintőbb.
  • a_n_d_r_e_w #27
    Jah, akkora ujitas, hogy a Samsung fel eve ezzel reklamozza az S2-t. Vegyetek mar le az almas szemuveget...
  • G_ArchAngel #26
    A magneses karkotot talan nem kellene az iPhone-hoz vagy a kerekhez hasonlitani.
    Egyszeruen abban a szakaszban vagyunk, ahol a kisse konzervativabbak hulyesegnek tartanak minden ujitast, de az nem esik le nekik, hogy egy evtizeddel ezelotti fejlesztesi idoszakban ugyanigy voltak ujitasok, amire akkor legyintettek.
    Nem mindenki kepes atlatni a fejlodest, van aki gorcsosen ragaszkodik a multhoz es hitegeti magat azzal, hogy a korabbi megoldasok is jok voltak az adott problemara.
    Barlangban sem rossz lakni, es laknak is emberek pl. Petra-nal, nalunk is vannak barlangok, megis kenyelmesebb a Porotherm-falazat kozott.
    Lehet fikazni Steve Jobs-ot vagy Zukorhegyi Mark-ot, de ez a kor rohadt sokat koszonhet nekik es nem csak azzal, amit maguk talaltak ki, jobba es hasznalhatobba, hanem, mert tetteikkel mas cegeket is mozgasba lenditettek.
    A modern emberi kornyezet eddig is kivetette a mindennapok korforgasabol azt, ami hasznalhatatlan es ertelmetlen volt, ami jo az marad es fejlodik.