Szekeres Viktor

Zavarba ejtő, Rubik-kockás horrorplakát

Vannak filmek, melyek már évek óta várják, hogy valamikor bemutatkozhassanak a mozikban. A The Cabin in The Wood ilyen, de mivel már plakátot is kapott, talán elhisszük a stúdiónak a tavaszi premierdátumot.

Azzal, hogy már plakátot is kapott az évek óta halasztott, The Cabin in The Woods című horror (az Ain't It Coool News jóvoltából láthatjuk), már valóban elkezdhetjük komolyan venni az április 13-i premierdátumot. Ez sokáig azért eshetett nehezünkre, mert már nem egyszer változtattak a bemutató időpontján, köszönhetően az MGM stúdió közel sem rózsás anyagi helyzetének. Egy ponton még a 3D-s konverzióra fogták a fél éves csúszást, de végül ez sem valósult meg.

A 30 millió dollárba kerülő filmet még 2009. tavaszán forgatták, a forgatókönyvet Joss Whedon és Drew Goddard írták együtt, utóbbi egyébként a film rendezője is, a főszerepben pedig Chris Hemsworth-öt láthatjuk majd, de mellette feltűnik még Richard Jenkins, Bradley Whitford, Kristen Connolly, Brian J. White, Amy Acker, Fran Kranz és Jesse Williams is. A történet szerint Hemsworth karaktere barátaival egy erdei kunyhóban száll meg, ahol valami borzalmasra lelnek.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • IMYke2.0.0.0 #4
    Hát, ha a 'Cube' (Kocka) mechanizmusa fog érvényesülni ebben a filmben is, akkor hulladék lesz.
    Ha Josh megpróbált valami egyedit belecsempészni, akkor érdemes lehet megtekinteni - a sorozatai, filmje (Firefly) nekem bejöttek.
  • dartois83 #3
    A baltás gyilkos szerepében Rubik Ernő...
  • Hoz_Hun #2
    Ez a poszter nagyon tetszik. Igen ötletes. :)
  • dzsagon #1
    én nem jöttem zavarba