Szekeres Viktor

Rebootolhatják A kör című horrort

A kör annak idején azon ázsiai horrorfeldolgozások közé tartozott, melyek létét még a rajongók nagy része is elfogadta: nem csak sikeres lett, hanem jól is sikerült. Lehet, hogy a rebootra is ez a sors vár?

Roy Lee producer jelenleg a meglehetősen elismert koreai Oldboy című film feldolgozásán dolgozik, s úgy tűnik, hogy meg is próbál remake-kre, rebootokra, illetve folytatásokra szakosodni - legalábbis nemrég beszélt arról, hogy mik a tervei a Poltergeist franchise-szal, illetve a Battle Royale-lal. Kiderült azonban, hogy Lee nem csak a horrorokat és az ázsiai filmeket szereti, hanem az ázsiai horrorfilmeket is, ugyanis a neve két további projekt esetében is felmerült: Az átok (A harag) (The Grudge / Ju-On), valamint A kör (The Ring / Ringu) volt a két célpontja.


A Ju-On/Grudge téma leginkább azért lehet aktuális, mert Lee jelenleg forgó filmje, a 7500 Takashi Shimizu rendezése, aki már vagy nyolcszor leforgatta 2000-es debütáló filmjét - hol rendezőként, hol producerként. Lee elmondta a sorozattal kapcsolatban, hogy jelenleg is tanakodnak azon, hogy miképpen közelítsék meg a The Grudge új verzióját, ez egyelőre ugyan még nem eldöntött, azonban mindkét félben megvan a szándék a film elkészítésére.

A The Grudge-sorozat 2008-ban jelentkezett egy harmadik amerikai epizóddal, viszont A kör-széria a 2005-ös második résszel már jó ideje parkolópályán leledzik. Lee arról tájékoztatta egyik interjújában a nagyérdeműt, hogy a reboot már jóval előrehaladottabb állapotban van, mint a Grudge-projekt, hiszen már íródik a forgatókönyv is, mely alapján el fogják dönteni, hogy érdemes-e újraindítani a franchise-t.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #11
    Semmi beteg nincs benne, bár tény, hogy van egy beteg réteg, aki betegnek tartja. Mások megértik.
  • N1ggA #10
    A Battle Royale-t mindenkinek ajánlom, kurva beteg film :D
  • Zombee #9
    Egy szuperhősös képregényadaptáció és egy japán fos újbóli feldolgozása 10 éven belül azért nem ugyanaz. Utóbbi nevetséges. Az a The Grudge meg szerintem sok vizet nem is zavart.
  • finizlik #8
    Marvel-t ne keverd ide, mert az most okkal csinálta azt amit csinált, mégpedig a The Avangers miatt.
  • Rony94 #7
    Jó de amerikában van pénz. Simán elmehetnének moziba is. Itthon azért ez már más tészta. Itt örülök ha eltudok menni egy filmre.
  • Bhalage #6
    need moar rebootz
  • kalapos01 #5
    Nem járnak moziba? Te hol élsz? Hollywood évről-évre több bevételt szed össze a filmekkel.
  • neoG #4
    A magyar warezhuszárok miatt nem járnak moziba. Ámerikában sem
  • Ender Wiggin #3
    valahol a közelmúltban, észrevétlenül leforgatták az utolsó önálló gondolatból eredó filmet is (fel sem tűnt), azóta csak szuperhős-filmek, rebootok és remake-ek jönnek.
  • Rapid81 #2
    És csodálkoznak, hogy senki nem jár moziba...