Szekeres Viktor

Mindenhol tarolt az egyik legjobban várt film, de egy ország ellenállt

Az év egyik legjobban várt filmje majd minden országot meghódított, mindössze egy nemzet fiai/lányai voltak képesek ellenállni. Mégis mi történhetett?

Hány Alkonyat-filmet láttál eddig?
  • Egyet sem.
  • Csak egyet.
  • Kettőt.
  • Eddig a részig mindhármat.
Múlt héten megérkezett az év egyik legjobban várt filmje, az Alkonyat: Hajnalhasadás, 1. rész, s csak az volt a kérdés, hogy mihez kezd a Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. résszel. Természetesen nem az merült fel, hogy a vámpíros sorozat negyedik része több embert érdekelne, mint a varázslós széria nyolcadik epizódja, hanem egyszerűen arra voltak a box office-elemzők kíváncsiak, hogy a potenciális nézők mennyire akarják látni a filmet. Vannak ugyanis, akik nem sietnek, és például csak a bemutató második hetében néznek meg egy filmet, amikor már nem teltházasak a vetítések, mások pedig mindenképpen ott akarnak lenni már az első napon, vagy esetleg az azt megelőző éjszakai vetítéseken.


A fanatikusság ezen fokát, azt, hogy valamiben a nézők az elsők közé akarnak tartozni, leginkább azon lehet mérni, hogy mekkora a különbség egy film premier napi és második napi bevételei között. Egy korrekt módon fogadott átlagfilmet Amerikában szombaton 15-25%-kal többen néznek meg, mint a nyitónapon, pénteken. Azonban a hisztéria közeli állapotban várt alkotások esetében gyakran előfordul, hogy munkanap ide vagy oda, péntekről szombatra még csökken is a bevétel és a látogatottság - olykor extrém mértékben.

Ha eltekintünk a karácsonyi adatoktól, amikoris a kinti szokások miatt törvényszerű, hogy egy december 24-i pénteken sokkal többen moziznak, mint egy 25-i szombaton, 2011-ig az Alkonyat-sorozat volt a "király" fanatizmus tekintetében, hiszen a második rész 42, az első rész pedig 41%-ot esett péntekről szombatra. Mögötte 40, 39 és 38%-os esésekkel a Hannah Montana-mozifilm, a Brüno és a hetedik Harry Potter állt. Idén azonban egyre több stúdió épített arra, hogy nem a minőség a fontos, hanem a nézők vágya, miszerint mindenképp látni akarnak egy filmet, ami látszik azon, hogy a 3D-s Glee-koncertfilm 37, míg a Paranormal Activity 3 35%-os látogatottságesést szenvedett el a nyitónapot követően.


Idén, ahogy az várható volt, a "nyolcadik" Harry Potter-mozifilm, minden addigi rekordot megdöntött: pénteken 91 milliós, szombaton pedig 42 milliós bevételt mondhatott magának Amerikában, vagyis 53%-ot zuhant az érdeklődés, rengetegen nem akartak szombatig várni az utolsó részre. A múlt héten bemutatkozó negyedik Alkonyat-filmnek ezt a rekordot ugyan nem sikerült megdöntenie, azonban a Hajnalhasadás 2. rész így is felkúszott az örökranglista második helyére, hiszen 71,6 milliós péntekre (ebből csak az éjszakai vetítések 30 milliót termeltek), 40 milliós szombat volt a válasz, azaz 44%.os bevételcsökkenést könyvelhetett el a film.

A hétvégi 138,1 millió dolláros bevétel Amerikában sima első helyet jelentett a toplistákon, s nem sokkal maradt el az Alkonyat második részének, az Újholdnak a 142,7 milliós startjától. A nagy siker természetesen a lányoknak volt köszönhető, hiszen minden 5 nézőből 4 a gyengébb nem soraiból került ki. Viszont a tinifaktort nem érdemes túlbecsülni, hiszen a nézők 60%-a 21 éven felüli volt. Természetesen minden országban, ahol bemutatták, a Hajnalhasadás 1. része volt a legnépszerűbb - hol rekordokat döntött, hol csak nagyon sok pénzt termelt, de az jellemző volt, hogy nem akadt a vámpíroknak ellenfele, győzelmük szörnyen sima volt. Igaz ez jórészt annak volt köszönhető, hogy nem is nagyon akarta más forgalamzó az új filmjét az Alkonyat 4 ellen bemutatni.


A legszorosabb győzelmet Lengyelországban aratta a film, ahol egy előző héten bemutatott lengyel alkotás, a Listy do M. szorította meg, de akadt egy ország, ahol sikerült Alkonyatot verni. Természetesen a nagyon erős nemzeti filmes piaccal rendelkező Franciaországról van szó, ahol bár nem kapott közvetlen vetélytársat a romantikus horror, azonban egy harmadik hete mozikban lévő film, az Intouchables megverte: átszámítva 17,6 millió dollár bevételt ért el, míg a Hajnalhasadás 1. rész "csak" 16,1 milliót.

A hatalmas sikerű francia filmet itthon december 22-től láthatjuk Életrevalók címmel, s csak a történet vagy a készítők alapján nem sokan hihetnék, hogy ekkora az érdeklődés iránta: Olivier Nakache és Eric Toledano, a Csajozós páros és Volt egyszer egy nyár rendezői készítették, s egy ejtőernyős balesetben megbénult arisztokrata és egy, a gettóból származó fiatal fiú igaz történetéről van szó.


Hogy tetszik az Alkonyat-sorozat?
  • Nagyon, nagyon, nagyon.
  • Jó, de könyvben jobb volt.
  • Nem túl jók a filmek.
  • Csak egy részt néztem meg, az rossz volt
  • Mivel nem láttam egyiket sem, nem tudom.
Itthon, talán mondanunk sem kell, ugyancsak aratott az Alkonyat: Hajnalhasadás, 1. rész, csütörtöktől vasárnapig nem 3D-s filmként 136,5 millió forint jegybevételt produkált, ami a Harry Potter mögött az idei második legjobb startnak számít. Hogy a többi részhez tudjunk viszonyítani: ennyi pénzhez a Napfogyatkozásnak 5, míg az Újholdnak 3 nap kellett. Furcsa is belegondolni, hogy annak idején, könyves támogatás nélkül az első rész csak tízezer nézőt érdekelt a nyitóhétvégén, s összesen is csak 70 ezren látták a mozikban - a mostaniak össznézőszáma már 300 ezer. Most már csak az a kérdés, hogy a jövő novemberben bemutatásra kerülő utolsó Alkonyat fog-e rekordokat produkálni, s hogy melyik film lesz a következő nagy hisztéria tárgya. Igaza van azoknak, akik Az éhezők viadalára fogadnak?

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dredd #40
    az összes alkonyat film fos, a legújabb pedig kifejezetten ultraszar. a csajom miatt kellett végigülnöm mindegyiket, erről a legújabbról még ő is úgy jött ki, hogy mekkora rakás szemét volt. 10 percnyi történet elhúzva másfél órára, szörnyű
  • dartois83 #39
    Nem, csak a barátnőmmel néztük meg az ágyban :) Annak volt jó hangulata, ezért a film is élvezhetőbb volt.
    Amúgy a legnagyobb filmélményem a Starship Troopers volt lassan 13 éve moziban...pedig az sem Oscar-díjas alkotás, mégis jobb hangulata volt, mint az Avatarnak 3D IMAX-ban. Biztosan csak rossz az izlésem...
  • Merces #38
    ..koma te lány vagy......
  • dartois83 #37
    Én leszek egyedül itt, aki ki meri mondani, hogy azért nem volt rossz megnézni az első három filmet? Amit úgy értek, hogy maga a film tényleg kritizálható sok szempontból, főleg ha a klasszikus vámpírtörténetekhez hasonlítjuk. Ugyanakkor a főleg női rajongótábort valószínűleg a történet miliője fogja meg. A nőknél pedig százszor fontosabb a hangulata egy filmnek, mint maga a történet logikája vagy egyéb esztétikai mértéke. Nekem sikerült "jó hangulatban" megnézni, érdekelt a történet, túltettem magamat a film gyengéin és kíváncsi vagyok a 4. részre.
  • WoodrowWilson #36
    Matematikailag lehet, hogy az lenne a közepes, de mint pl. ahogy a pontozásos sportágakban is, eltolódik felfelé a skála, egyszerűen az emberi természet miatt. 5 alatti filmek már a nézhetetlen kategóriában vannak.
  • 5c0rp330n #35
    a 4.7 egyaltalan nem szamit irdatlan szarnak, 5.5 lenne elvileg egy kozepes film. ehhez a mocsokhoz a 4.7 pontszam nevetsegesen magas.
  • WoodrowWilson #34
    Miről beszélsz? A 4,7 irdatlan szarnak számít imdb-n, én 7 alatt max vígjátékokat szoktam nézni, nagy ritkán teszek kivételt, ha a sztori nagyon érdekel.
  • WoodrowWilson #33
    A baj csak az, hogy aki az alul- és túlértséggel dobálózik, az azt hiszi magáról, hogy az abszolút igazságot osztja, és valójában az átlagnak úgy kéne gondolkodnia, mint ő, csak valami félrevezeti őket.
  • 5c0rp330n #32
    kurvara nem. ez a film 4.7-el NAGYSAGRENDEKKEL JOBBAN tul van ertekelve, mint a 8 feletti avatar vagy district 9, mert azok ezzel a fossal ellentetben jo filmek.
  • Kindred Blades #31
    Ez persze nagyon okosan hangzik, de ordas baromság.
    Van túlértékelt. Az ő értékeléséhez képest az átlag túl sokra értékeli a filmet, így az ő perspektívájából túlértékelt.
    Néha inkább azt értsd meg, amit a másik mond, ne szemantikán lovagolj.