Szekeres Viktor

Ilyen brutális volt Cowboyok és űrlények reklámkampánya

Elég csúnyát hasalt az év egyik legdrágább filmje, pedig a marketingeseken és készítőkön semmi sem múlott, mindent megtettek, hogy hájpolják a filmet.

Hogy állsz a Cowboyok és űrlényekkel?
  • Érdekelt a film és most is érdekel.
  • Érdekelt a film, de már nem annyira.
  • Eddig sem érdekelt, és most sem.
  • Eddig nem is hallottam a filmről.
Arról már korábban beszámoltunk, hogy a Cowboyok és űrlények nem csak az előzetes várakozásokat, de még a pénteki bevételbecsléseket is alulmúlta. Pedig az egyes források szerint 163, mások szerint 200 millió dollárba kerülő film főszereplői viszonylag nagy nevek, Daniel Craig és Harrison Ford, akik legutóbbi nagy költségvetésű filmjüket főszereplőként vitték sikerre: előbbi a Quantum csendjével 67, utóbbi a negyedik Indiana Jones-filmmel 100 milliós nyitóhétvégi eredményt produkált - együtt azonban csak 36 millióra voltak jók. Bár tény és való, hogy mindkét alkotás egy-egy népszerű franchise része, így a siker nem csak a színészeken múlott, a két színész ismertsége sokat nyomhatott a latba. Ráadásul a harmadik főszereplő, Olivia Wilde nem csak egy felettébb népszerű sorozat révén volt ismert (Doktor House), hanem a decemberi, kockakompatibilis Tron: Örökségben is fontos szerepet játszott.


Arról nem is beszélve, hogy a filmet az a Jon Favreau rendezte, aki Vasember 1-2 után a harmadik rész rendezését és az azért járó többmillió dollárt is feladta ezért a projektért, melynek így bevételeiből részesedhet, ha ugyan a film eljut addig a pontig, hogy ő is kaphasson belőle valami pluszt. S, ha mindez még mindig nem lenne elég, akkor az írógárda is meglehetősen impozánsnak mondható. Bár a képregény-adaptáció majdnem 14 éves előkészítés során több mint egy tucat író kezén átment, az írószakszervezet által letisztázott végső kreditet egyrészt az a Roberto Orci - Alex Kurtzman-duó kapta, amely jól tudja, hogy kell sikerfilmet (Transformers 1-2, Mission: Impossible 3) és scifit (Star Trek, A sziget) írni. Másrészt pedig Damon Lindelof, aki ugyancsak komoly szerepet vállalt a Star Trek rebootjában, s emellett a Lost - Eltűntek egyik készítője és fő írója volt 6 évadon át, valamint Ridley Scott Prometheusát is ő fejezte be.

A sikerhez tehát minden adott volt, nem véletlen, hogy több stúdió is rámozdult a projektre: a gyártásban és az amerikai forgalmazásban a DreamWorks, a Relativity, az Imagine és a Universal is részt vállalt, míg a nemzetközi forgalmazási jogokat a Paramount kapta meg. A beruházók közül a Universal a költségvetés 25, a Dreamworks 50, míg a Relativity Media ugyancsak 25%-át állta. A marketing költségeken pedig a Universal és a Dreamworks osztozott. Ez utóbbi tétel nagysága bár nem érte el a Zöld Lámpás totálisan elszabadult 100 milliós reklámköltését, de nagyjából 60-75 milliósra tehető.


És bizony a marketingre sem lehet azt mondani, hogy elhibázott lett volna, hiszen a mennyiség, az özönreklámok sora első blikkre jól targetált kampányelemekkel párosult. A kampány egyik alapköve maga a rendező, Jon Favreau volt, aki igencsak aktívan jelen van a közösségi médiában, Twitteren például több mint egymillió követője van. A Cowboyok és űrlények első (elő)előzetese a Harry Potter és a Halál ereklyéi 1. rész kópiái előtt került bemutatásra novemberben, majd a következő videóanyag a 100 milliós nézettség amerikai focibajnoki döntő, a Super Bowl alatt került képernyőre, ahol fél perc reklámért 3 millió dollárt kell fizetni. Az első teljes előzetes Amerika legnézettebb tévéműsora, a 25 milliós átlagnézettséggel büszkélkedő American Idol közben került bemutatásra, hogy a mozikba április 29-én kerüljön, a Halálos iramban: Ötödik sebesség nagy sikerű premierjének kópiáihoz csatolva.

A mozin kívüli kampány természetesen már a tavalyi Comic Con-on elkezdődött, ahol az akkor még alig pár hete elkezdődött produkció elég nagy hájpot generált. Favreau Vasemberes rajongói kapcsolatait felhasználva már ott bemutatott egy több ezres tömegnek 8 percet a filmből, többek között az idegenek első támadását. Arról nem is beszélve, hogy a rendezvényen megjelent többek között Harrison Ford is, akinek a 2010-es volt az első Comic Con-ja. Idén pedig San Diegóban Steven Spielberg volt jelen az elővetítéseken, aki ugyancsak most jelent meg először a kockák seregszemléjén. Sőt, Favreau még az ugyancsak produceri munkakört betöltő Ron Howarddal is megjelent több rendezvényen. A Universal egyedül Daniel Craiggel nem tudott zöldágra vergődni, ő Harrison Forddal ellentétben meglehetősen húzódozott a promóciós tiszteletköröktől, bár egy Entertainment Weekly-címlapra bólintott, melyen Harrison Forddal szerepelt.


Természetesen a színészek végigjárták az amerikai talkshow-kat is, mely körút fénypontja szerdán a Jimmy Kimmel Live! volt, melyet maga Jon Favreau rendezett, s emiatt az egész adást a Cowboyok és űrlények promózásának szentelték, sok apró gaggel, egy Harrison Fordos és egy Sam Rockwelles jelenettel, valamint Olivia Wilde és Adam Beach interjújával. Másnap Harrison Ford adott interjút Kimmelnek (rekordnézettségű adás volt, hiszen Lady Gaga is fellépett benne), előtte hétfőn pedig Jon Favreau, míg kedden Daniel Craig. (Sőt, Jon Favreau még korábbi kábeltévés műsorában, a Dinner For Five-ban is megjelent, ahol a film főszereplővel beszélgetett el.)

S, ha még ez sem lenne elég, Jon Favreau július 23-án, az egyik legnépszerűbb YouTube-celeb, Freddie Wong egyik szkeccsében is szerepelt: a Cowboyok és űrlényeket promózó jelenet egy hét alatt 3 millió nézőt vonzott. És, ha nem a médiát nézzük, akkor az is elismerésre méltó tett volt a marketingesektől, hogy elérték, hogy a Cowboyok és űrlények legyen az első több versenyes főszponzora a NASCAR autóverseny-sorozatnak. Emellett leszerződtek a Coca Colával, a legnagyobb amerikai moziláncokban jó pár napig Cowboyok és űrlények-üdítős poharakban és -popcornos bödönökben mérték az inni- és ennivalót.


Hogy nézed meg a Cowboyok és űrlényeket?
  • Mozijegyet veszek
  • Letöltöm a szinkronos kamerás verziót
  • Letöltöm a DVDRip-et
  • Majd DVD-n
  • Megnézem tévében
  • Nem érdekel a film
Mindennek az eredmény pedig... A hétvégi becslések mindössze 36,2 millió dollár bevételt jeleznek előre Amerikában, s ez holnapig maximum 1 milliót változhat fölfele vagy lefele. Pedig egy-két nappal a premier előtt még maga a Universal is 45 millió dolláros startot jósolt az eredetileg minimum 50-60 milliós, de inkább még nagyobb kezdésre belőtt filmnek. Összehasonlításképpen ez a nyitány az idei filmek közül nagyjából olyanokéval egyezik meg, mint A Föld inváziója - Csata: Los Angeles vagy a Super 8, no meg jó pár gyerekfilm (Rango, Hopp, Rio, Hupikék törpikék) nyitott 36-38 millió dollárral. A legtöbb nagyköltségvetésű nyári film, még a roppant nagy bukásnak számító Zöld Lámpás is, sokkal jobb startot produkált.

A kudarc okát valószínűleg jelenleg is keresik a Universalnál, s ezúttal kivételesen nem a marketing minőségén és a készítők elkötelezettségén múlott. Akkor vajon min? Mert az irreleváns, hogy a film kritikái sem a legjobbak, hiszen nem egy, a kritikusok által nem kedvelt film lett hatalmas siker az idén is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #33
    Ma végre megnéztem DVD-n. Nálam az év 10 legrosszabbja között van...
  • csimmasz #32
    Nem volt egy rossz film, de nem értem mi volt ezen 200 millió dodó?
  • Jozsó #31
    Olyan változat miért nincs a szavazásban, hogy megvárom, még kijön a HD-s verzió és azt töltöm le?
  • kalapos01 #30
    "aki szereti a Sci-Fi t ne hagyja ki!"

    Hmm, most higgyek egy kommentelőnek, vagy sok-sok filmértőnek, akik szerint ne nézzem meg. Inkább nem fogok.
  • Yagami #29
    Én is szoktam ezekkel lenni valahogy:)
    További szép estét!
  • MsUser #28
    Jó film, a kritikus cikk és ki tudja mi ellenére simán nézhető.
    A negatív hangok ellenére megnéztem és kellemes csalódás volt aki szereti a Sci-Fi t ne hagyja ki!
  • Rotyoka #27
    Mellesleg én nem a DVD rip et hanem a BRRIP et töltöm le. Ilyen szavazás miért nincs? :(
  • Rotyoka #26
  • shaba23 #25
  • COOLancs #24
    Engem épp az eredeti felállás miatt érdekel, jobb mint az 58. folytatásos teleregény (Potter, Transzformátor, Karibi matrózok stb.) amiben tök ugyanazok a szereplők meg a az egész sztori harmadszorra is eladva... Őszintén szólva sztem is a gagyi cím taszította az embereket, de az meg az eredeti képregényből jött ugyhogy azon nem lehetett változtatni.