Berta Sándor

Li-Fi - adattovábbítás LED-fényekkel

A D-Light nevű projekt keretében kutatók a látható fényen alapuló adatátvitel (Li-Fi) megvalósításán dolgoznak. Az első Li-Fi termékek már a jövő év elején megjelenhetnek a piacon.

"A technológiában hatalmas lehetőségek rejlenek" - jelentette ki Harald Haas, az Edinburgh-i Egyetem Mérnöki Intézetének munkatársa. A kutató a TEDGlobal Konferencián mutatta be azt a videót, amely azt ábrázolta, hogy miként lehet egy hagyományos, de mikrochippel kiegészített LED-világítótest segítségével adatokat továbbítani, ráadásul 10 Mbit/s-os sebességgel. A szakemberek az év végéig szeretnék elérni a 100 Mbit/s-os adatátviteli sebességet, de akár a 200-300 Mbit/s-os sebesség elérése is megvalósítható valós körülmények között. A szükséges eszközök gyártásával egy külön vállalat fog foglalkozni, az első termékek várhatóan a jövő év elején jelenhetnek meg a piacon. Jelenleg az első prototípusok gyártása zajlik.


A Li-Fi előnye a Wi-Fi-vel szemben az, hogy megoldást kínál a kapacitásproblémákra. Egyes helyeken a hálózatok már túlterheltek, emiatt gyakori a lassú és instabil adatátvitel. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy világszerte egyre népszerűbbek az internetezésre alkalmas mobil készülékek. A kutató elmondta, hogy a Li-Fi a Wi-Fi-nél 10 000-szer nagyobb frekvenciaspektrumot kínál, emellett ezek a rendszerek sokkal kevesebbet fogyasztanak. Éppen ezért nagyobb energiahatékonyság érhető el, különösen akkor, ha a LED-lámpákat az adatátvitellel párhuzamosan még világításra is használják.

A Li-Fi rendszerek ezen előnyeik miatt tízszer olcsóbbal, mint a Wi-Fi-s társaik. A költségeket csökkenti, hogy nincs szükség külön antennára sem. A Li-Fi előnye továbbá, hogy érzékeny területeken, például kórházakban, repülőgépeken és ipari létesítményekben is gond nélkül használható. De a technológia segítségével akár az autók is kommunikálhatnak egymással, vagy létrehozható egy beltéri navigációs rendszer is. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban a Li-Fi nem bocsát ki káros sugárzást, így nem kell rákos megbetegedésektől sem tartani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cdr74 #42
    Külön létezik az elektromos hálózaton az "ethernet", tehát nem e technológiából jön, hanem a LED-es épül rá.

    Adatátvitelről beszélünk, nem teljesítményátvitelről, tehát meglehet, hogy a LED által leadott jelszint (most itt, mint látható "fényerő") töredéke is elég lehet(visszaverődés stb..), és az "árammá alakítás" hatásfoka is simán lehet szar. A villogás a lényeg.

    Amíg te látsz a lakásban, addig valszeg ez is fog. Egy ezer éves telős infrából meg nem érdemes bármilyen következtetést is levonni. Ennyi erővel támogatásnak oda lehetne vetni, hogy optikán lehet 100 Gb/s-et is tolni. Veszel egy olcsó 1Gb/s-es cuccot, azzal variálsz és marad nettó adatsebességre 100-300 Mb\s...
  • feketeLézer #41
    Látom, sokan nem értik, köztük én se igazán. De a lényeg az lehet, hogy van egy hagyományos épület, ledes világítással, de hálózat nélkül. Erre te odamész, becsavarod ezeket jelentős hálózati infrastruktúra szerelgetés nélkül és máris van neted. Ahol általában ég a villany, ott fel sem tűnik a technológia. Pl. egy több km hosszú barlangan is élvezheted a netet, ahova nem fogsz wifit telepítgetni, se kilométeres kábeleket hurcibálni, csak a meglévő ledek fényét élvezni..

    Csak nem értem, elmondaná nekem valaki hogyan valósítják meg a visszirányú kommunikációt a hagyományosnak nevezhető ledes armatúrákon keresztül? És reflektort nem fogok hurcibálni magammal az biztos.

    Bővebben: Ez így elég simplex átvitelnek tűnik. Ja, hogy esetleg én infra fénnyel fogom visszalőni a választ? A LED pedig alig tudja a fényt árammá alakítani közben.

    Az elektromágneses sugárzás kiváltására? A fény is az.. Persze, tudom én bohó, a frekvencia a lényeges.

    Ennyi erővel a beépített hangszórókat is felhasználhatnák az adatátvitelhez. Ja, hogy azt már megtették a vezetékes telefonoknál anno? És? Vissza a győkerekhez! Divat a retré! Mert az aztán egészséges, jó nekünk, mert az kevésbé sugároz.
  • Magiszter #40
    Igen az a baj ezzel a technológiával, hogy túl sok körülménynek kell ideálisnak lenni ahhoz hogy jól működjön. Legalább is a jelenlegi formájában.
    Főleg hogy látható fénnyel akarják megoldani, tehát nappal netezz ahogy tudsz, mert túl sok a zavaró tényező.
  • Komolytalan #39
    Annak is utána gondolhatnál, hogy a wifinél direkt rálátás gyakorlatilag soha sincs. Vagyis ami a vevőhöz érkezett jel az mind visszavert, vagy "megtört" jel (ha "átment" akár csak egy ajtón, már akkor se ugyanaz a jel). Fénynél ugye megtörni csak átlátszó/áttetsző felületeken tud (ablak), visszaverni meg minden visszaveri - falak, tárgyak, emberek. A kérdés csak az, hogy milyen mértékben, és itt döglik meg az elképzelés: egy kiváló minőségű, fehér, házimozi festék, aminek nm ára bőven 10eFt fölött van tud kb 50-60%-nyi fényt visszaverni. Minden más jóval kevesebbet (na jó, tükör akár 90% fölött is, de elég ritkák a csupa-tükör falak). Szóval ha a direkt rálátást akadályozná akár csak egy átrepülő légy, akkor már esélyes hogy szakadna a kapcsolat. Az meg elég gáz.
  • Komolytalan #38
    Tudom, de a cikkben kifejezetten látható fény tartományáról írnak, az meg 400Thz fölött kezdődik. Mondjuk én se értem miért jó a látható fényhez ragaszkodni - az IR vagy az UV fényt modulálhatnák ahogy akarják, senki se venné észre. Látható fénynél meg nyilván kisebb moduláció az, amit a szem még nem szúr ki. És ugye kisebb moduláció=kisebb átviteli sebesség.
  • Komolytalan #37
    Az űrből pont jön zavaró sugárzás, úgy hívják hogy napfény. Ráadásul mivel semmilyen helységet nem lehet lefedni egy adóval, így azok egymást is zavarják. Tudom, más csatornán üzemelnek, de minél több ilyen csatornát csinálsz, annál kisebb lesz az 1-1 csatornán átvihető adatmennyiség.
  • Magiszter #36
    Amúgy az infra tartományban lévő sugárzás az a fény "előtti" sugárzás. Tehát 384 Thz és 300Ghz közötti (közeli, közép, távoli és hő).
  • Magiszter #35
    Cserébe a szoba mind a 6 falára kell raknod adó egységet és a készülékek minden oldalára vevőt. Tényleg sokkal gazdaságosabb. Lehet hogy olcsóbb előállítani de több kell belőle. Cserébe lesz egy könnyen leárnyékolható, szabadban nem használható Li-Fi-d.
    Én értem hogy tök buli ez a technológia mert a szomszéd Li-Fi-je nem zavar be, de cserébe vannak macerás dolgai. Majd ha a Prof-ok nem csak rajzon, meg elméletben mutatják meg hogy fényes nappal egy világos lakásban, lámpakapcsolgatás nélkül, folyamatosan és stabilan tudnak netezni egy laptoppal ezzel a technikával, akkor majd elhiszem hogy olyan über-mega-tuti-jó. De amíg csak rizsa, meg elmélet van addig szerintem nem olyan könnyű kiküszöbölni a problémákat amik felmerülhetnek.
  • sanyicks #34
    Az lesz mert leárnyékolja egy egyszerű fal vagy bármi a zavaró fényeket, nem használja milliónyi eszköz, nem jön a zavaró sugárzás az űrből, és mindenhonnan.
  • Komolytalan #33
    Na igen, csak a Wifi az 2.4Ghz-s tartományban működik, a fény meg 400 THz fölött kezdődik. Egy rádióhullám minél magasabb frekvenciájú, annál inkább érzékeny a környezetre. A wifi se a stabilitásáról híres, szerinted egy 1000x nagyobb hullámhosszú rádióhullám majd stabilabb lesz? Francokat.