Gyurkity Péter

Óvatosan fogadjuk az NFC-t

A Near Field Communication (NFC) technológia minden eddiginél gyorsabb és kényelmesebb tranzakciókat tesz elérhetővé a hétköznapokban, akár a mobil készülékeken is. A platform széleskörű alkalmazása iránt azonban se a vásárlók, se a kereskedők sem tolonganak, hogy elsőként próbálják ki azt. Biztosra vehetjük azonban, hogy a térhódítás felgyorsulása elkerülhetetlen, ez pedig az óvatosság megőrzésére, valamint körültekintő gazdálkodásra int mindannyiunkat, még akkor is, ha egyelőre néhányan még a nagyok közül is a távolmaradást választják.

A fizetési platformok és formák terén hosszú ideig viszonylagos nyugalom uralkodott, hiszen a készpénz, illetve a közvetlen árucsere sokáig lecserélhetetlennek, megkerülhetetlennek bizonyult. A csekkek, majd a különböző bankkártyák megjelenése ezt a folytonosságot törte meg, ezek révén ugyanis lehetővé vált a fizikai formában nem létező összegek mozgatása, legalábbis a vásárlók oldalán, a garanciát pedig a különböző hitelkártya-cégek vállalták a tranzakciók sikeres lebonyolításáért, a megfelelő ellentételezésért. Mivel ezek a kártyák először Észak-Amerikában terjedtek el, és itt váltak a mindennapok részévé, itt volt megfigyelhető a vásárlói szokások és magatartás megváltozása, amelynek konklúziójaként az vonható le, hogy a könnyebb és gyorsabb tranzakció egyben a költekezés növekedését is eredményezi.


Pénztárcaként használható a mobiltelfon, fizetéshez elég csak odatartani egy felülethez

Aki először vett kezébe valódi hitelkártyát (nem betéti kártyát, amely a magyar lakosság túlnyomó része számára az egyetlen kényelmes és elérhető utat jelenti), az gyorsan rájöhetett arra, hogy vigyáznia kell. A túlköltekezést igencsak könnyű megvalósítani, természetesen csak addig, amíg bele nem ütközünk a havi limitbe, ezt követően pedig folyószámlánk korlátaiba. Ez persze a legkevésbé sem befolyásolta az amerikai és kanadai vásárlókat, akik jó ideig "játék határok nélkül" felfogással tekintettek a különböző bankok által kibocsátott kártyákra, gyakran cserélgetve, sokszor egymás fedezeteként, illetve a közvetlen túlélés eszközeként használva azokat.

Észak-Amerikában sokszor a takaró már teljesen le is csúszott egyesekről, a nyújtózkodást tökélyre fejlesztve. Fontos figyelmeztető jel volt a 2007-ben indult gazdasági válság, amely jórészt a lakás- és egyéb hitelek meglehetősen könnyelmű odaítélése, azok további kezelése miatt robbant ki, amikor már tömegével vontak be ebbe a körbe olyan amerikaiakat, akikről lehetett sejteni, hogy gondjaik lesznek a törlesztéssel.


A kis összegű tranzakcióknál nem kell aprót keresgélni

A következő évben kiteljesedő recesszió kellő erejű pofonnak számított, innentől kezdve pedig jelentős mértékben csökkent a rendelkezésre álló hitel mennyisége, a vásárlók által napi rendszerességgel használt keret. A visszaesés napjainkban is tart, amelyet főként a munkahelyek számának csökkenésével, valamint a fokozott óvatossággal magyarázhatunk. Ismerve azonban az emberi természetet, valamint azt a tényt, hogy a mintegy 300 millió amerikai állampolgár kezében több mint 1 milliárd (!) hitelkártya található, könnyen visszatérhetünk a szinte korlátlan költekezés útjára, amit még inkább serkenthet a mobilfizetések platformjának elterjedése.

Elsősorban ezt kifogásolják azok, akik éles, vagy éppen visszafogott kritikával fogadják az NFC-t, kiemelve, hogy sokak számára ellenállhatatlan lenne a késztetés, ez pedig további súlyos, tömeges eladósodáshoz vezetne. Valóban, maga a tranzakció rendkívül egyszerű és kellőképpen gyors: a technológia az adatátvitel terén lassabb a Bluetoothnál, viszont a készülékek párosítása, a kapcsolatfelvétel a másodperc törtrésze alatt létrejön. Passzív felületek, úgymint sorozatszámok és matricák leolvasása sem jelent akadályt, ami további könnyebbséget és újabb variációk felbukkanásának lehetőségét jelenti.

Érdekes azonban, hogy a kereskedők részéről sem mutatkozik mindent elsöprő érdeklődés, ami már csak azért is meglepő, mert számukra (valamint a hitelkártya-cégeknek) egyértelmű pozitívumot jelentene a nagyobb és gyorsabb költekezés. A PayPal mobil üzletágának első embere nemrég arról beszélt egy interjúban, hogy visszafogott kíváncsiság, valamint ehhez kapcsolódóan az önbizalom nagymértékű hiánya tapasztalható a kereskedőknél a technológia korai alkalmazását illetően, ami nyilván nem könnyíti meg annak elterjedését. Mindezt tetézi az Apple tartózkodása, ami azt eredményezheti, hogy - dacára a korábban felbukkant pletykáknak és értesüléseknek - az iPhone 5 nem támogatja majd a platformot.


Sima adatátvitelre, például egy reklámposzterhez tartva URL leolvasásra is használható

Innentől kezdve a többi nagy - Google, Samsung, HTC, Motorola, Sony, stb. - nyugodtan elkötelezheti magát az innováció, valamint a széleskörű alkalmazás mellett, a teljes piacot biztosan nem tudják majd ebbe bevonni, tekintettel az iPhone készülékek nagy számára, valamint az Apple egyéb termékeinek penetrációjára, arról nem is beszélve, hogy mindez miként hatna az amúgy is óvatos forgalmazókra. Az első készülékek mindazonáltal már elérhetők, ilyen például a Samsung Galaxy II valamint a Nexus S. Japánban már 2-3 évvel ezelőtt több millió erre képes termék volt a vásárlók kezében, ez azonban a mai napig nem hozta meg az áttörést, így továbbra is türelemre kell intenünk mindazokat, akiknek már nagyon viszket a tenyere.

Kétségtelen, hogy a mobilfizetések kapcsán mutatkozik a legnagyobb érdeklődés és igény a technológia iránt. Számos potenciális előny van a platform mellett, még akkor is, ha esetleg a jelenleg alkalmazott különböző bankkártyákhoz viszonyítjuk azt. Amint ugyanis megvalósul a széleskörű alkalmazás, semmi nem akadályozhat meg minket abban, hogy kifejlesszük és a mindennapokban használjuk azon kiegészítéseket, amelyek figyelmeztetnek bennünket a kijelölt keretet meghaladó tranzakciók esetében, egyértelmű jelzést küldenek, hogy az egyéb célokra elkülönített összegeket veszélyeztetjük egy-egy vásárlással, vagy éppen kimutatást készítenek és jelenítenek meg okostelefonunkon az eddigi költségekről, tetszőleges felbontásban és időintervallumokkal.

Ez utóbbi mindenképpen hasznos lehet vágyaink kordában tartását illetően, ezzel pedig a jelenleg még túlságosan erősnek tűnő félelmeket és kritikákat is enyhíthetjük. Az még kérdés, hogy pontosan mikortól számíthatjuk majd az új korszak kezdetét, az viszont egyértelmű, hogy rajtunk áll, mennyiben alkalmazkodunk majd az általa támasztott követelményekhez. Ez különösen azon országok esetében lehet érdekes, ahol a hitelkártyák sem számítanak népszerűnek vagy széles körben alkalmazhatónak, bár előfordulhat, hogy - hasonlóan mondjuk a hálózati technológiákhoz - itt is egyes generációk átugrására, megkerülésére kerülhet sor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ladapower #8
    Mármint Pesthez képest London olcsó?

    Egyébként a bérleti díjaktól és a tömegközlekedés árától drága London...
    A ruha sokszor olcsóbb, a kaja sem drágább, a legújabb mobilt utánad dobják occsóért...
  • Rotyoka #7
    Mihez képest drága? :) Pesthez képest még mindig olcsó
  • ladapower #6
    Èpp ezèrt költözünk el a párommal hamarosan.... Na nem abünözès miatt, mert az szerintem nilormális szinten van,hanem mert annyira nagy,mestersèges,koszos.... Szerencsère nem tömegközlekedek már 2 honapja.... Bringázok:) Fele annyi idö alatt èrek haza mint a busz du. (Reggel kb ua)
    Egy szo mint 100, london drága, nagy, koszos (összehasonlitva bármelyik kisebb várossal) ès nagyon mixelt a nèp... Ez nem is anglia...
  • ladapower #5
    Egyetèrtek, londonban èlek lassan 3 ève, ès azt kell mondjam a technologia marhára leegyszerüsiti/felgyorsitja/univerzálissá teszi a dolgokat. Viszont ha más városba mèsz, legyen az angliában vagy skociában a közlekedès, már ami a fizetèst illeti tök trè... (skociában talán picivel jobb, ott sorbaállnak már a buszmegálloban a emberek, nincs tolongás)
    Itt (london) amugy már elkezdtek már megjelenni az nfc-s bankkártyák ès pár üzlet már el is kezdte használni öket. (Legutobb az egyik tescoban láttam ilyet) Csak ugy látom,az emberek többsège nem tud mèg rola vagy bizalmatlan... (egyik ismerösöm is olyan kártyát kapott, ès èn világositottam fel mit is jelent az a kis piktogram:) )
    Viszont ezt a fajta fizetèst ugy tudnám csak elkèpzelni,hogy az ilyen jellegü tranzakciok a számlának egy elkülönitett rèszèn mennènek vègbe. Magyarul hasonloan mint az oyster kártyáknál, fel kène "tölteni" az egyenleget, azzal a különbsèggel,hogy itt tranzakcioval vagy egyszerü limit meghatározásával lenne megoldva.

    LP

    ui: bocs az elgèpelèsekèrt, mobilrol pötyögtem
  • Tetsuo #4
    Az is biztos, hogy nem elnek Londonban semmi penzert sem. Alap, hogy orakat utazol egyik reszbol a masikba es alap, hogy javitjak a metrot v barmit, es ki kell talanod egyaltalan mivel mesz tovabb.
    Meghat mint minden metropolisz: bár sok es nagyon nagy park van, az a mesterseges fajta.. a lég, talaj, zaj es fényszennyezés nagyon magas merteku. Bunozes kimagaslo. A megelhetes joval dragabb, mint egy kisvarosban, az elelmiszert messzirol szallitjak stb.
    Hozzateve, hogy Londont mar reg nem angolok lakjak, nem is az O tulajdonuk.
  • Tetsuo #3
    Angliaban a londoni Oyster-rendszer nagyon jo; Viszont Anglia tobbi reszen a tomegkozlekedes, specialisan a helyi busz, rosszabb, mint Magyarorszagon.
    Egy buszsofor altalaban nem tud visszaadni, a jegy pedig nem kerek osszeg am.
    Mindig egy zsak aproval kell kozlekedni, amellett, hogy mashoz mar nem kell a keszpenz, hiszen egy angol boltnak olcsobb kartyafizetest fenntartania, mint egy magyarnak. Tehat CSAK a k*szott buszok miatt kell a kilo apro, amihez raadasul nem is olyan konnyu hozzajutni, mert egy paki soha nem valt fol neked papirpenzt ugy, hogy nem vasarolsz nala. ;)

  • Globalmaster #2
    Keretünk nincs a fizetnivalókra, nemhogy még...
  • Rotyoka #1
    Ez egy nagyon jó rendszer. Voltam kinn Angliába és csak csodáltam mindig, hogy milyen gördülékeny a mostani Olyster es rendszer. Bár ez olyan ami nálunk itt a balkánon sose fog megvalósulni, csak akkor amikor ott már gondolatban fizetnek