MTI

Betilthatják Oroszországban a Skype-ot, a Gmailt és a Hotmailt

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) felvetette a Skype, a Gmail és a Hotmail oroszországi betiltásának lehetőségét. Az illetékes kormánybizottság úgy döntött: a főhatóságok bevonásával alakítandó munkacsoportra bízza a kérdést, de már maga a felvetés is hatalmas felháborodást váltott ki.

A munkacsoport javaslatát a kormánybizottság október 1-re várja. Az FSZB-t aggasztja, hogy ezek a rendszerek számára ismeretlen algoritmusokat használnak az információ kódolásához, és ezért ellenőrizetlen használatuk biztonsági kockázatot jelenthet az ország számára. Minderről a kormánybizottság zártkörű értekezletén beszélt Alekszandr Andrejecskin, az FSZB illetékes szolgálatának vezetője, és Ilja Masszuh távközlési miniszterhelyettes hozta az elhangzottakat az újságírók tudomására. A miniszter, Igor Scsegoljev nyomban leszögezte: ilyen terv nincs, és lehet más rendszereket ajánlani, de azoknak ingyeneseknek és versenyképeseknek kell lenniük.

Mihail Fedotov, Medvegyev államfő emberi jogi tanácsadó testületének elnöke az elsők között emelt szót az elképzelés ellen. Kijelentette, hogy semmiféle jogi alapot nem lát a betiltáshoz. "Ha nem tetszenek tudni ellenőrizni, tessék megtanulni, hogyan kell. Különben ezzel az erővel be lehet tiltani a Facebookot, a Twittert és az egész internetet is" - mondta. Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin kormányfő sajtótitkára hangsúlyozta, hogy az FSZB felvetése szakmai jellegű, és egyáltalán nem végleges. Úgy vélte, az FSZB szempontjából a javaslat megalapozott, de más szempont is van, egyebek között más hatóságoké és a társadalomé, és mindezeket alaposan megvizsgálják majd.

Még a kormányzó Egységes Oroszország Párt parlamenti frakciója is kifejtette, hogy meg kell őrizni az egyensúlyt a biztonság és az internet-felhasználók érdekei között. Ilja Ponomarjov - a párt képviselőjeként a technológiai fejlődéssel foglalkozó parlamenti bizottság elnöke - kijelentette: egy tilalom teljesen értelmetlen, mert abban a pillanatban megjelenik majd az érintett szolgáltatások új változata. Hozzátette azonban, hogy a terroristák gyakran használják a Skype-ot, és a rendszer nem kívánja megosztani protokolljait az FSZB-vel.

A Memorial jogvédő szervezet szerint a három említett rendszer betiltása "jelentős lépés lenne az Észak-Koreává változás útján". Ezt Jan Racsinszkij, a szervezet egyik vezetője mondta az Interfax hírügynökségnek. Racsinszkij szerint a titkosítási mánia és a megoldás totális tilalmakban való keresése a Szovjetuniótól örökölt betegség, márpedig ezek a tilalmak a bűnözőket nem fogják zavarni, és jogszerűségük erősen kétséges. Hozzátette: aggasztja, hogy az utóbbi időben egyre többször merül fel az internet ellenőrzésének kérdése.

Gleb Pavlovszkij politológus szerint a javaslat egyetlen oka: a titkosszolgálatot idegesíti, hogy az információhoz nem tud hozzájutni, a Skype-ot nem tudja lehallgatni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #10
    Mondjuk pont a gugli betiltását vennék észre a legkevesebben az oroszoknál. A Yandex, vagy akár a Rambler is messze leveri népszerűségben. Ugyanígy megvan a facebook, paypal, skype, ebay, akármi orosz saját megfelelője is. Tehát egy ilyen letiltási ötlet nem feltétlenül légből kapott.

    Itt egy látogatottsági lista orosz ip-kről. Sajna elég régi, 2005-s, de a mai napig népszerűbb a Y, mint a G.
  • nlght #9
    A francia helyzet sokkal aggasztóbb, mert az EU-ban végtelenszer nagyobb hangjuk van mint az oroszoknak és irányadó elv lehet a francia gyakorlat. Persze remélem nem következik be, csak gyorsan távolítsák el a szarközyt.
  • Omega #8
    Az lehet a baj, hogy a gugli nem tett eleget orosz zsebekbe, különben nem lenne semmilyen cyber fenyegetés.
  • Mazoska #7
    Nincs az a proxy, VPN rendszer , még decentralizált sem, ahol ne tudna a Skype audostream 6kb/s sebessége átfigyelni, még akkor sem ha az egyik közvetítő valami Holdbázison van, Gmail, és az ilyen pötyögős oldalak pedig aztán végképp, szóval az ilyen intézkedésekkel, max. annyit érnek el, hogy többen fognak megtanulni proxykat konfigurálni.
  • torzsvendeg #6
    Én azon csodálkozom, hogy eddig még nem tiltották be. Kínában úgyszintén.
    Kezdenek szétesni, majd úgy járnak mint az arabok. Oszt lőttek a cocializmusnak.
  • feregember #5
    Nem baromság.

    Üzlet. Az orosz internet tartalomszolgáltató cégek eléggé centralizált társaság, kevés kézben összpontosúlnak a legnagyobb oldalak tulajdonjogai. Rá akarnak tenyerelni az amerikai cégek által uralt piacra, és most épp azt látjuk hogy ehhez a politikát is használják.

    "Jogszerűsége erősen kérdéses": hogyan? Egy államról van szó.
  • Inquisitor #4
    Ja, mert egy random noname DC++ szerveren elhangzott privát chat szövegét könnyedén le lehet hallgatni. Vagy egy illegális WoW szerveren amit két arc beszélget. Hagyjanak már lógva. Aki meg titkosítva akar dumálni, az eddig is megoldotta.
    A RIM meg azon aggódik, hogy a hülye az ő titkosított szolgáltatásaikat mikor tiltják be. Iszlám diktatúrákban még érthető, de elég szívás lenne nekik ha az észak amerikai piacon előbb jönne be a tiltás.
  • adler30 #3
    Ezek mekkora barmok,röhög a vakbelem.Tiltsák be a levegővételt inkább,az majd jót tesz nekik.Jó hogy nem azt mondják rá a szkájpra hogy sátánizmus.Ezeknek a tajga és a medvetánc való.
  • Rotyoka #2
    Ha az oroszok be akarják tiltani, akkor valamit lehetséges hogy tudnak. Nem top hackereik vannak őnekik, nem hülye gyerekek ezek
  • Amergin #1
    Ennyi erővel betilthatnák az egész netet, nem?
    Egyébként pedig harcra fel tenoristák, láthatjátok a skype nem lehallgatható
    Igor, találjatok kulturáltabb megfigyelési lehetőségeket, és ruházzatok be kódtörő szuperszámítógépekbe, ahogy a zusa is teszi.