MTI

Nagyszabású mobilinternet-fejlesztés a Vodafone-nál

A Vodafone Magyarország tovább fejleszti hálózatát, amelynek eredményeképpen még gyorsabb szolgáltatásokat, gyorsabb széles sávú internetet nyújt majd ügyfeleinek, a mostani beruházással együtt a mobilcég eddig 1,5 milliárd eurót fektetett be Magyarországon.

Beck György, a társaság elnök-vezérigazgatója a budapesti sajtótájékoztatón elmondta, a fejlesztéshez szükséges eszközöket a kínai Huawei szállítja. A munkák során lecserélik a második (2G) és harmadik generációs (3G) hálózati elemeket, gyakorlatilag kiépítik a negyedik generációs hálózatot (LTE), s újabb 400 bázisállomást építenek. A fejlesztések révén jövő tavasszal, nyáron az ország lakosságának 99 százaléka elérheti a nagysebességű mobil internetet, a sebesség pedig megduplázódik. A nagy sebességű internetet most a lakosság 60 százaléka használhatja. A fejlesztés másik előnye az lesz, hogy a Vodafone bázisállomásainak energiaszükséglete a felére esik.


Beck György közlése szerint a fejlesztés azért is szükséges, mert egyre több okostelefont használnak az emberek: tavaly a negyedik negyedévben világszerte mintegy 100 milliót vettek belőle, míg a személyi és hordozható számítógépekből csak 93 milliót. A fejlesztéshez szükséges eszközöket Magyarországon gyártja majd a Huawei. 100 millió eurós nagyságrendű beruházásról van szó a vezető szerint, de konkrét összeget nem említett. A beruházást a Vodafone központja finanszírozza. Beck Görgy úgy vélte, a hálózati fejlesztések révén az a 4 millió magyar állampolgár is kedvet kaphat az internetezéshez, amelyik most még különböző okok miatt nem használja a világhálót.

Az eseményen Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter elmondta, a jövő építéséről van szó, s fontos, hogy az egyik legnagyobb globális kínai cég Magyarországot kiemelt partnerként kezeli. A kínai cégek eddig 600 millió dollárt fektettek be Magyarországon, s reményét fejezte ki, hogy ez az összeg megtöbbszöröződik. Fellegi Tamás szerint nagyon fontos az is, hogy Vodafone tovább erősítse azokat az alapokat, amelyek révén a magyar gazdaság tovább fejlődhet. Aláhúzta, az infrastruktúra fejlesztése egyértelműen a jövőbe való befektetés, és azt mutatja, hogy az adott társaság elkötelezett az ország mellett, s hosszú távon itt marad. Ez pedig nagyon pozitív az ország gazdaságának fejlődése szempontjából.


Fellegi Tamás kiemelte, hogy az időzítése is nagyon jó a bejelentésnek, mert a két vállalat olyan időszakban hajtja végre ezt a nem azonnal megtérülő beruházást, amikor nem a legjobb a gazdasági és a pénzügyi helyzet. A fejlesztés lehetővé teszi azt is, hogy kedvezőbb árú és magasabb színvonalú szolgáltatásokat vehessenek igénybe az emberek. A miniszter beszámolt arról, hogy a kormány hamarosan kiírja a 900-as frekvenciát, ami tovább növeli a szolgáltatási lehetőségeket a piacon. Ezen túlmenően a minisztérium létrehoz egy telekommunikációs kerekasztalt, ahol az érdekeltek kialakíthatják azokat szabályozási keret-javaslatokat, amelyek majd 2012, a távközlési különadó kifutása után határozzák meg a szolgáltatók tevékenységét.

Kérdésekre válaszolva a miniszter közölte, a frekvenciákkal kapcsolatos javaslatok készen állnak, megtörténtek az utolsó egyeztetések, így a következő napokban a szolgáltatók elé tárják a javaslatokat. A digitális átállásról elmondta, bár csúszhat, csúszik a teljes átállás, a kormány arra törekszik, hogy minél kisebb legyen az eltérés az eredetileg tervezett 2011 végi időponthoz képest. A Huawei már folytat Magyarországon termelést és európai logisztikai tevékenységet. Az idén 1,2 milliárd dollár értékben állít elő és szállít főként külföldi piacokra távközlési eszközöket kétezer közvetlenül és közvetetten foglalkoztatott dolgozóval, míg jövőre már háromezer foglalkoztatottal 3,5 milliárd dollár értékben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gerygrey #6
    A termeszetjarashoz is jol jonne ha normalis sebesseggel tudnam bongeszni a geocaching.hu-t az erdo kozepen is :) Meg ha a vonaton ulve nem csak Budapest hataran belul es a nagyvarosok 10 kilometeres korzeten belul tudnek netradiot hallgatni, youtube-on videokat nezegetni, ne adj' isten, dolgozni.

    De nem is kell olyan messzire menni, mert pl a metron, a belvaros kozepen is hasznalhatatlan a Voda mobilnet.

  • atomkrumpli #5
    Nem szélsőségekben kell gondolkozni mindjárt.
    Mint amikor egy dilis kijelentette a fórumon hogy azért vett laptopot mert azt nem tudja bővíteni és nem veri el a pénzét állandóan :-)
    Ez csak egy lehetőség, nem kötelező kockává válni
  • Globalmaster #4
    Hát én nem nagyon szoktam látni 70 éves öregembert természetjárni... Szerintem nekik is be kellene kapcsolódni valamilyen szinten a netezésbe -a hagyományok megtartása mellett. Tv-t tud nézni a neten / halom rádiót hallgatni / könyvet olvasni / nézhet új recepteket / megtalál egy csomó információt bármiről (gondolok itt például a különböző gyógymódokra; a petúniáját hogy tartsa; valamilyen hobbiba kezdhet --> ehhez egy csomó segítséget kap a Interneten; sztorizgathat, beszélgethet a korabeliekkel; stbstb) Nem kell feltétlen napokig tartó, ídőpazarló wowozásra gondolni...

    In conclusion kap egy kis plusz életkedvet. Persze templomba ugyanúgy elmehet...
  • Zoliz #3
    "fejlesztések révén az a 4 millió magyar állampolgár is kedvet kaphat az internetezéshez, amelyik most még különböző okok miatt nem használja a világhálót."

    Mihez kapjon kedvet pl. 70 éves öregember? A twitterhez vagy a hagyományok ápolásához (templomba, természetbejárás)?

    Elmentek a qva 'nyátokba, hogy mindenkit egy doboz elé akartok zárni!!!
  • Darth Sith #2
    Ennek örülök. Ha ezt valóban meglépik és elkezdik kiépíteni, akkor a T-nek is lépnie kell, ha nem akar lemaradni a versenyben és kénytelen lesz fejleszteni.
    Btw ez annak ellenére meglepő beruházás, hogy drága kormányunk 60milliárddal csapolta meg a telekommunikációs cégeket és ennek ellenére fejlesztenek, miközben egyből az a hir terjedt el, hogy meglehet őket adóztatni, kifizetik, de akkor a tervben lévő fejlesztéseket el lehet felejteni.
  • davidka003 #1
    Inkább azt oldják meg, hogy ne 128Kbit/s-re korlátozzanak, mert az szánalom.