Ötvös Tibor

Mely játékoktól lesz hangos 2011?

Az idei év is bővelkedett a remek játékokban, ám a 2011-es esztendőben még erre is rátesznek egy jó nagy lapáttal a kiadók. Mondjuk azt is rögtön hozzátehetjük, hogy ezek többsége folytatás lesz. Lássuk a felhozatalt.

Első negyedév
2011 első negyedévében alaposan megszórnak minket a kiadók, hiszen a legtöbben erre az időszakra tolták el a Call of Duty: Black Ops megjelenése miatt a játékukat. Itt van mindjárt a népszerű Dead Space folytatása, melyben ismét Isaac űrruhájába bújhatunk. A látottak alapján hősünk számos új mozdulatra lesz képes és a játékmenetet is sikerült változatosabbá tenni.

Februárban a Test Drive Unlimited 2 okozhat kellemes hónapokat az autóversenyek rajongóinak, de ugyanebben az időszakban lát napvilágot a LEGO Star Wars III: The Clone Wars és a Painkiller klónnak kikiáltott Bulletstorm, ami azonban a fejlesztők szerint jóval több lesz annál.



Márciusban jön a sikeres sorozatot új környezetbe helyező The Sims Medieval, melynek olyan ellenfelei lesznek, mint a Dragon Age II, a Homefront vagy a Darkspore. Szintén ekkor száll ringbe a játékosok kegyéért a Crysis 2, a F.E.A.R. 3 illetve a Total War: Shogun 2 is. Bár hivatalos dátummal nem rendelkeznek, de a Deus Ex: Human Revolution, az Assassin's Creed: Brotherhood és a DC Universe Online is 2011 első negyedévében várható.

Második negyedév
A zsúfolt első három hónap után kicsit fellélegezhet majd a pénztárcánk, hiszen a tavaszi-nyár eleji időszakban a szokásos uborkaszezon vár majd ránk. Áprilisban jön a régóta halogatott Brink és a szintén számos csúszást megélt Portal 2 is. Májusban végre megérkezik a The Witcher 2: Assassins of Kings, mely a népszerű akció-RPG folytatása, illetve a szintén ebbe a műfajba tartozó Hunted: Demon's Forge.

Erre az időszakra tette a THQ a megújuló Red Faction sorozat legújabb részének, az Armageddonnak a megjelenését, mely egy sci-fi-horror lesz és az Electronic Arts is tavasszal hozza be a piacra a népszerű Need for Speed Shift 2: Unleashed címen futó autóversenyét is.



Harmadik negyedév
Ez az időszak az abszolút pangás időszaka lesz, hiszen az id Software régóta fejlesztés alatt álló új címe, a Rage mellett csak a Star Wars: The Old Republic és a Warhammer 40,000: Space Marine jelennek meg. Természetesen év közben is lehetnek még bejelentések, melyek premierje erre az időszakra esik majd, de jelen állás szerint 2011 nyara lesz a "legjátékszegényebb" három hónap.

Negyedik negyedév
Az év utolsó időszaka ismét a játékoktól lesz majd hangos. Ekkor esedékes ugyanis a The Elder Scrolls V: Skyrim megjelenése, melyről egyébként hamarosan bővebb információkkal is szolgálhatunk. De a frissen bejelentett Mass Effect 3, a régóta esedékes Max Payne 3 és a Batman: Arkham City is ezen időszakban lát majd napvilágot. Ám ezt az időszakot a hivatalos premierdátummal még nem rendelkező StarCraft 2: Heart of the Swarm és a Diablo 3 uralja majd - persze, ha valóban megjelennek.

Ezeken felül természetesen még rengeteg cím akad, melyről tudjuk, hogy készülnek, de csak annyit árultak el a fejlesztők, hogy "valamikor 2011-ben jelenik meg". Nem szeretnénk ezeket sem kihagyni a listából, szóval íme felsorolásszerűen a fontosabb címek: egy Sledgehammer-féle Call of Duty, Duke Nukem Forever, Ghost Recon: Future Soldier, egy Black Box készítette Need for Speed, talán az Aliens: Colonial Marines, egy titokzatos Assassin's Creed játék, F1 2011, a korhatáros The Lord of the Rings: War in the North, DiRT 3, Operation Flashpoint: Red River és bizakodunk egy esetleges Half-Life 3 bejelentésben (mondjuk egy Left 4 Dead 3 helyett).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Blackeagle13 #43
    sdsdsccx
  • obe #42
    nem sorrenben:

    The Elder Scroll: Skyrim
    Diablo 3 (ez inkább csak remény hogí egyáltalán idén kijön)
    Total War : Shogun 2
    The Witcher 2
    Portal 2

    elég is, többre úgysem jutna idő:(



  • bakkerman #41
    ami nekem várós:
    -TDU2(meg veszem multi miatt)
    -Crysis 2
    -Fear 3
    -Portal 2
    -Max Payne 3
    -Mass Effect 3
    -Shift 2
    -F1 2011

    uramisten,ha ezt mind megkéne vennem :OOOO
  • KP27 #40
    milyen 10.000? :D megeszem a kalapom ha akár csak pár ezer aláírás összegyűlik :D szerintem a játékot is max ilyen példányszámban adhatták el.
  • Wittgen #39
    Hál'Isten az én pénztárcámat eléggé meg fogja kímélni a jövő év. Az elmúlt dekádban csak a Heroes3, Heroes5 és a King's Bounty játékok okoztak minimális kiadást. Hát igen, én ezekkel is jól elvagyok még mindig, főleg a Heroes3-mal :)
  • Justil #38
    Minden nap újra és újra elolvasod, és újra és újra elkeseredsz, mi?

    Pedig már elég világosan el lett neked magyarázva, hogy:

    1) az EA leszarja a 10 ezres kis petíciótokat
    2) abból a 10 ezer emberből jó ha 10 megveszi majd eredetiben, a többiek úgyis lewarezolják
    3) ilyen komoly storyline-al és szinkronmunkával elkészített játékot eredeti nyelven kell játszani

    De nyugi, többet nem szólok hozzád...a továbbiakban csak röhögök inkább magamban (bár lehet inkább sírni kéne ezen amit csinálsz).
  • Barnez #37
    Kedves Mass Effect fanok!

    Szeretnék hozzátok fordulni egy kéréssel!
    A mai napon egy nagyon elkeserítő hírt olvastam. Ezért megkérek mindenkit, aki tudja, hogy a cikken belüli linket írja alá. Ez mindannyiunk érdeke! Köszönöm mindenkinek aki aláírja. Ajánljátok, és írassátok alá a lehető legtöbb ismerősötökkel!
    Jelszavunk: Cél a 10 ezres álomhatár!
    Hajrá ME fanok, hajrá Magyarország!


    http://rpgames.web4.hu/cikk/mass-effect-3-csak-eros-idegzetueknek/2
  • RoyalPredator #36
    Guild Wars 2 kimaradt...
  • WoodrowWilson #35
    Az volt idáig, most változtattak a címen.
  • silent11 #34
    jó lesz az "Heroes of Might and Magic"-nek is:D