Berta Sándor

Diaspora - elkezdődött a zárt alfateszt

A közösségi portál csapata elküldte a felhasználóknak az első meghívókat a szolgáltatás zárt alfatesztjében való részvételhez. A cél az, hogy a szabad hálózat még jobb legyen.

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Daniel Grippi, Maxwell Salzberg, Raphael Sofaer és Ilja Zsitomirszkij informatikushallgatók által létrehozott Diaspora. A rendszert most a tagok bevonásával szeretnék továbbfejleszteni. A négy alapító közös blogbejegyzése szerint az alfateszt keretében minden héten meghívnak majd internetezőket. A meghívási sorrendet az alapján állapítják meg, hogy melyik személy mekkora összeggel támogatta az oldal létrehozását a Kickstarteren. A teszt során a terheltség növelésével folyamatosan akarják felderíteni a hálózat lehetséges hibáit és ezzel párhuzamosan javítanának a különböző funkciókon.

A Diaspora létrehozói rendkívül büszkék a fejlesztés állapotára. Mint írták: most elértek egy olyan pontot, ahol már a közösség bevonásával dolgozhatnak tovább. Emellett Ruby- és Javascript-fejlesztőket is keresnek. A kvartett tagjai a közeljövő feladatai között megemlítették a biztonság növelését, és a nyílt forráskód dokumentációjának elkészítését. A forráskód egy részét ráadásul még át kell dolgozni.

A cél az, hogy a jövőben a Diaspora-szerverek üzemeltetői az eddiginél kényelmesebben frissíthessék a rendszerüket. Ezenkívül meg akarják könnyíteni az alternatív Diaspora-kliensek és API-k fejlesztését is. "A jelenlegi rendszer közel sem tökéletes, azonban a legjobb módja annak, hogy javítsunk rajta az, ha használjuk és megfigyeljük a reakcióinkat" - közölte Maxwell, Raphael, Daniel és Ilja.

A Diaspora egyébként nem az egyetlen nyílt közösségi hálózat, amely a Facebook babérjaira tör. Mindenképpen meg kell említeni az Appleseed és az Openneuronet projekteket is, igaz a négy informatikushallgató megoldása eddig a legismertebb. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy akkor mutatták be a projektjüket, amikor a népszerű közösségi portált adatvédelmi hiányosságai miatt számos támadás érte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • roliika #3
    Voltak és lesznek is példák arra, hogy hogyan kell nagy cégektől mint az összes felhasználót elcsábítani.
    Sok sok példát lehet itt felhozni.

    A lényeg, hogy igen magas minőséget renprezentáljon, nagy biztonságot és alacsony költséget,meg némi újdonságot.

    Ld.: Digi TV, Vodafone, Android és egyebek. Az sem biztos hogy olcsónak kell lennie, elég egy jó agymosott marketing is ld Vodafone, DJuice.
  • item #2
    A FB-t elég nehéz lesz lekörözni,ha csak a 600 millió felhasználót nézzük. És ez a szám percről percre csak növekszik. Az összes weboldal rendelkezik már FB "lájk" nyomogatóval, szóval egy nagy csoda kellene,hogy a diaspora ugyan így betörjön minden weboldalra és ezáltal is közvetlen növelje a saját közösségi hálóját.

  • ADAMEX9 #1
    Jelenleg az oldal magyar fordításán dolgozom.
    Reméljük tényleg sikeres lesz a Diaspora*