MTI

Nem bizonyítható a kínai adatforgalom-eltérítés

Az amerikai védelmi miniszternek nincs rá bizonyítéka, hogy a kínai kormány április 8-án szándékosan térítette el 18 percre a világ internetforgalmának 15 százalékát.

"Tudatában vagyunk az incidensnek, de nincs bizonyítékunk a rosszhiszeműségre. A szándékosságot nehéz megállapítani, az ilyen esetek véletlenül is előfordulhatnak" - jelentette ki a Financial Times brit lapnak nyilatkozva a Pentagon egyik tisztségviselője. Egy, az amerikai szenátus által korábban megalakított szakértői bizottság egy jelentésében azt állította, hogy az állami tulajdonú China Telelecom indokolatlanul kínai szerverekre áramoltatta át a világháló forgalmának egy részét, s ez érintette az amerikai fegyveres erők, a szövetségi szenátus, valamint több amerikai vállalat, köztük a Microsoft adatforgalmát.

A Pentagon illetékesei szerint az adatforgalom irányának hirtelen megváltozása nem érintette a fegyveres erők belső kommunikációját, s csak a védelmi minisztérium és néhány külső felhasználó közötti érintkezés egy része zajlott le a szokásostól eltérő útvonalon. April Cunningham alezredes, a Pentagon szóvivője szerint az ilyen levelezés kódolt, vagy nem kényes természetű. Szakértők szerint a szándékos vagy véletlen eltérítés áldozatai - a földrajzi közelség okán - elsősorban ázsiai felhasználók lehettek.

Azt egyébként a szenátusnak jelentő szakértői bizottság sem tudta megállapítani, hogy az április 8-i átirányítást rosszhiszeműség vezérelte-e, s hogy az eltérített üzeneteket mire tudták felhasználni. Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy az incidens olyan lépések sorába illeszkedik bele, amelyek alapján feltételezhető, hogy Kína, ha ideiglenes jelleggel is, de meg akarja szerezni az ellenőrzést az internet egy része felett. A testületet egy évtizeddel ezelőtt azért hozták létre, hogy tanulmányozza az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatok növekedésének biztonsági következményeit (U.S. - China Economic and Security Review Commission).

Szakértők szerint a tömeges adateltérítéssel kiválóan el lehet leplezni az egyes, megcélzott felhasználók elleni támadást vagy kémkedést. Az április 8-i eset ismét rávilágított a nyilvános világháló sebezhetőségére. Az adatáramlás iránya ugyanis a szerverek közötti "bizalomra" épül, ezért az információ az interneten - a szerverek leterheltségétől függően - nem a legrövidebb, hanem a leghatékonyabb úton jut tovább. Az útvonalat a kínaiak a bizottság szerint hibaüzenetekkel manipulálhatták. A China Telecom nyilatkozatban cáfolta az adatforgalom eltérítéséről szóló vádat, a kínai állami tulajdonban lévő Global Times pedig úgy vélekedett, hogy a bizottság jelentése nem mértékadó, mert a világ adatforgalmának nagy részét az Egyesült Államokon keresztül bonyolítják le.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!