Szekeres Viktor

Hobbit: megvan az első esélyes Bilbó szerepére

Az első értesülések szerint Ian Holm után Martin Freeman alakíthatná Zsákos Bilbót a legújabb Tolkien-feldolgozásban, a Hobbit-ban. A két részesre tervezett filmnek azonban még hivatalosan rendezője sincs.

Az EW értesülései szerint az angol Martin Freeman az egyik legesélyesebb arra, hogy a tervezett Hobbit-filmekben eljátszhassa Zsákos Bilbót. Freemant itthon a legtöbben talán Igazából szerelem pornós fénydublőrjeként ismerhetik, no meg ő volt Arthur Dent a Galaxis útikalauz stopposoknak című filmben, plusz a Hivatal angol verziójában is játszott.

Az első jelentések egyébként arról szóltak, hogy Freeman kénytelen volt visszautasítani a szerepet, mivel már elkötelezte magát a BBC Sherlock című sorozatához, melyben Watson doktort alakítja. Azonban az EW informátorai szerint a Hobbit készítői úgy alakítanák a színész forgatási rendjét, hogy szerepelhessen a krimisorozatban is.

Egyelőre az MGM csődhelyzete miatt még nem 100%, hogy elkészülhet a Hobbit, de nem valószínű, hogy Hollywood kihasználatlanul hagyna egy ekkora ziccert. A Gyűrűk ura-trilógiában egyébként Ian Holm alakította Bilbót, azonban ő nem jöhetett szóba ezúttal a szerepre, hiszen a Hobbit jóval hamarabb játszódik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • redfish #10
    Nagyon jó volt Ian Holm Bilbó alakítása, de azt hiszem (ahogy a fotókat nézegetem) Martin Freeman ragyogó választás lesz!



  • Green777 #9
    :) Mármint úgy értettem, h a Bilbót alakító színész, Ian Holm volt 70 éves mikor eljátszotta a szerepét a LoTR-ban, és most mikor a Hobbitot akarják/szeretnék leforgatni akkor lett 10 ével idősebb. A könyvben ha jól emlékszem 50 környékén indult el a sárkány vadászatra Gandalf felkérésére. Mikor meg ugye 111 éves korában elege lett a megyéből akkor Frodó volt 33 éves. A Peter Jackson féle filmben szinte semennyi idő nem telt el miután Bilbó elment Völgyzugolyba, de eredetileg még nagyjából 18 év telt el mielött Frodó elindult a gyűrűvel a Végzet hegyéhez, h megpróbálja megsemmisíteni.
  • googlekereso #8
    Nem, Bilbó ötvenegynéhány éves korában ment el Gandalf-fal és a törpökkel, Frodó is csak ugye a filmben volt olyan mintha 33 éves korában kelt volna útra
  • Inquisitor #7
    Nem úgy emlékszem, hogy egy napot se, de valami 33 éves volt amikor elindult, a Gyűrűk Urában meg nem látszott 111 évesnek. Tény, hogy sokkal lassabban öregedett.
  • Green777 #6
    útra*

    Mindenestre én nagyon sajnálom, h nem Ian Holm alakítja Bilbót, mert zseniális színész és parádésan alakította Bilbót. Nem véletlen az az Oscar jelölés sem: Chariots of Fire (1981).
  • Green777 #5
    Magam is azt gondolom, h a színész kora miatt nem alakíthatja Bilbót, hiszen már 'A gyűrű szövetsége' forgatásánál is 70 éves volt, azóta meg mint azt brueni is írta 10 év telt el. Más oka nem lehet, hiszen aki olvasta a könyvet és/vagy látta a filmet az tudja, h gyűrű miatt Bilbó külsőleg egy napot sem öregedett a Megyébe való visszatérése és Frodó utra kelése között.
  • brueni #4
    mer azóta eltelt 10 év, és ebben a tempóban még el fog telni plusz 5, mire forgatnak.

    oda meg akkor már nem purhab kell, hanem ZSÁKOS habarcs.
  • Chocho #3
    Kíváncsi leszek, Jackson tényleg megrendezi-e.
  • mynameisbence #2
    Ian Holm miért nem lehet Bilbó? Purhabbal kifújják a ráncokat, egy kiss alapozó és kész
  • Tower Guard #1
    Nah gyerünk!
    Peter J. majd megrendezi!