Berta Sándor

Megjelent az IE 9 harmadik előzetese

A Microsoft böngészőjének új változata elsősorban a Javascript-teljesítményét tekintve előzi meg elődjeit, valamint támogatja a honlapok hardvergyorsításos megjelenítését és a HTML5-tartalmakat, illetve a Canvas-objektumokat.

A redmondi konszern az IE9 harmadik előzetes kiadásával megerősítette azt a szándékát, hogy komolyan gondolja a HTML5 formátum támogatását. A cél az, hogy az Internet Explorer 9-es verziója a világ legfejlettebb böngészője legyen. "Egy óriási áttörést készítünk elő a szoftverrel. Ennek során a HTML5-támogatás megvalósítása az egyik legfontosabb feladat a számunkra, de szintén fontos a látható teljesítménynövekedés, amit többek között a hardvergyorsításos honlapmegjelenítéssel érünk el. Nagyon nehéz ugyanakkor összehasonlítani a böngészőt más alkalmazásokkal" - közölte Harald Leitenmüller, a Microsoft innovációs ügyekért felelős szóvivője.

Get Microsoft Silverlight

Az Internet Explorer 9 harmadik előzetes változata több tekintetben is előrelépést jelent, hiszen tartalmazza a HTML5-ös videók és audiofájlok, valamint a Canvas-objektumok megjelenítésének a támogatását. Ezzel jelentősen megelőzi az elődeit és feladja a leckét az alternatív böngészők fejlesztőinek. A változások többek között a Microsoft által támadott Acid3 tesztben is jól kimutathatók, hiszen az új verzió a maximálisan elérhető 100 pontból 83 pontot kapott. Összehasonlításul: a korábbi kiadások maximális pontszáma 68 pont volt.


Dean Hachamovitch, az Internet Explorer fejlesztésért felelős menedzsere egy rendkívül hosszú blogbejegyzésben ismertette a legfontosabb változásokat, külön kiemelve a teljesítménykülönbségeket az IE9 elődjeihez képest. A szakember felhívta a figyelmet a programnak a Javascript-benchmarkban elért jó eredményére, amely szerint az IE9 előzetese éppen hogy lemaradt a Chrome 6 és az Opera 10.6 mögött, viszont megelőzte a Firefox 3.7-et. Hachamovitch ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az egyes szoftverek közötti teljesítménykülönbségek a felhasználók számára gyakorlatilag észrevehetetlenek.


A HTML5-támogatás és a javuló JavaScript-sebesség azonban csupán egy dolog. A cél az, hogy a böngésző minden tekintetben gyorsabb legyen. A redmondiak mindenesetre jó úton járnak ebben a tekintetben, hiszen az Internet Explorer 9 a világ első olyan böngészője, amely hardveres gyorsítást használ a teljes honlapok megjelenítésére. Ez pedig látványos teljesítményjavulást jelent. Funkcióit tekintve bármennyire is jónak tűnik a mostani kiadás, fontos leszögezni, hogy csak egy fejlesztői változatról van szó. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor jelenik meg az IE9 első bétaverziója.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • curse #60
    igazabol itt te razod az oklodet az en arcomba, pedig csak azt mondtam, hogy, bar alairom, hogy szep torekves a szabvanyositas, a hatvanket bongeszogyarto nem veszi komolyan, mellekelt abrara nyilvan nincs szukseged.

    tehat nem a w3c-re raztam a kis pihepuha programozo kezecskemet, hanem a helyzetre. szerintem egyebkent mindketten ertjuk a lenyeget, csak tegnap rossz kedved volt ;p
  • sanyicks #59
    meg fosfokszon is megy már valami bétán.
  • B0nFire #58
    Már megint hánysz, te szerencsétlen, a tizenkilencedik regeddel?

    Elfelejtetted széjjelmakrózni a mondanivalódat, koma!!!
  • Penge4 #57
    "és még én vagyok a nilliomos csemete, mikor neked vanak ilyen sznob, kcsg igényeid.."

    2010-ben a HD sznob igény? Gratulálok.

    "Nem nézem le a Linux felhasználókat, de a 99% nyálverő windowsosok szokták így leugatni az 1% Linuxosokat, ezért emléítettem meg ellenpéldaként a tipródásotokat a Flash ellen."

    Tökmindegy, ebből már nem jössz ki...

    "Az Adobe-ot nem fogja senki se beperelni, ugyanis ha nem tűnt volna fel, akkor a webes pluginjei 100% ingyenesek."

    Ami késik, lassan jön. Attól, hogy neked ingyen adja az ótvar kis pluginját, megteheti, mivel a többi szarjáért olyan összegeket kérnek el (amit a nagyobb cégek ki is fizetnek), hogy röhögve megél. Sőt, ebből él meg, hogy neked ingyen adna, mert ha pénzt kérne érte, akkor nem használnák ennyien és nem terjedt volna el. Ugyanígy az MS is ha komolyan venné a warez témát akkor az sem terjedt volna el. Ha ezt nem tudod átlátni akkor nagyon szar lehet.

    "Tolhatnátok legalább egyetlenegy épkézláb játéklinket JavaScriptben is, ami egy hangyafaxnyival azért bonyolultabb, mint a PacMan vagy a SuperMario !"

    Flash-ben mutatsz ilyet? Egyébként meg már készül a Wolfenstein és a Quake Canvas változata is.

    De tipikusan ahhoz hasonlít ez a szituáció, mikor a parasztbácsi a rozoga kunyhójából leszólja a szemben épülő felhőkarcolót és olyan érveket hoz fel ellene, hogy nincs neki teteje, beesik az eső, kivakolva sincs és még ablakok sincsenek rajta.

    Nézd meg pár év múlva a HTML5-öt.

    "Eleve kizárólag Safarin és Chrome-on megy"

    Meg Operán és hamarosan IE9-en is.
  • ozric #56
    Mert mi a lényeg? A HTML és CSS kapcsán is azt hiszed hogy a W3C készíti őket (ez egy urban legend). Valójában csak koordinálja. Mintha a rossz törvényekért a Parlament épületét hibáztatnád, és nem a döntéshozókat. Ne a W3C-t szidd, mert a szabványosítási törekvések nagyon is jók. Ha problémád van a CSS-el, akkor Itt a céltábla, durrogtass lelkesen.

    Nem azt írtam, hogy nem létező jelenség az inkompatibilitás, hanem azt hogy rossz irányban rázod az öklödet. Nem a W3C a főgonosz, hanem például a Microsoft, mert nem csak a CSS egyik szerzője, hanem részlegesen és inkompatibilisen implementálja amit a W3C-n belül alkotott és megszavazott. Melyikünk nem érti a lényeget?
  • curse #55
    latom, megragadtad a lenyeget :)
  • ozric #54
    legjobb pelda az egesz w3c komolytalansagara: a javascript

    Na megint egy dicső "hozzáértő". A W3C-nek semmi köze a JavaScript szabványhoz, mivel az ECMA foglalkozik vele és ISO/IEC 16262 néven ipari szabvány. Opsz.
  • curse #53
    hihetetlen, hogy mar megint az adobe-html5 vihar-a-biliben megy egy ie9 benchmark miatt. raadasul pont itt a legjobb pelda az egesz w3c komolytalansagara: a javascript.

    amig allandoan figyelni kell az egyes bongeszok hulyesegeire css-nel, javascriptnel, html-nel ahhoz, hogy (kvazi) ugyanazt csinalja a kod minden bongeszoben, addig kurvara nem vigasztal, hogy ie9 bemutato harmadik nekifutasban a javascript motor egy hangyafasznyival gyorsabb, mint az ie9 bemutato masodik nekifutasban, amit csak az fog eszrevenni, aki eppen most portol doom3-mat html5-re.
  • Drawain #52
    Jesszusom... Te valahol nagyon eltévedtél.
  • Lopici Geza #51
    két dolog:

    az egyik, hogy bizony van köze, hiszen ez egy IE-ről szóló cikk, ezért az alternatív böngészők is helyet kell hogy kapjanak, legalább említés szintjén.


    A másik dolog, hogy a HTML5 implementációját, már kb. a 20adik társulat fekteti le... és ilyen módon pontosan ugyanaz a sors vár rájuk, mint a Linux disztribúciók "szabványosítását" végző csapatok, nevezetesen mindegyik csapat a saját implemetációját tekinti kvázi szabványnak az összes többi pedig le van sz*rva. Ezen a mezsgyén haladva egészen odáig jutottak el 2010-re , hogy a legalapvetőbb élsimítás funkció, amely a Macromedia Flash 3.0 verziójától kezdve , 1996-tól integráltan jelen van, sem szabványos egyik böngészőben sem.

    Én nem fogok egyik böngészőhöz sem külön egyetemi docenseket megszégyenítő tanulmányokat folytatni, keresztcsatoltan és 25 átvezető-programnyelven keresztül szerver és kliens oldalon egyaránt (PHP, MYSQL, JS, VBSCRIPT, Python, AJAX, Silverlight stb.stb.), és nem fogom sem az Internet Explorert sem más böngészőt előnyben részesíteni a többivel szemben. Egy dologban mindegyik (asztali) böngésző megegyezik: támogatja az embed (beágyazott) tartalmakat, és ennek viszont ma akár tetszik , akár nem az Adobe Flash a vezető szabványa.

    És ha már trendi és tényleg életképes fejlesztéseket akar valaki eszközölni, akkor is van még egy rakás csak a nevezetesebb böngészőpluginekből, amelyekben egytől egyik 3D-s FPS játékok is fejleszthetőek, nemhogy csicska videólejátszók:

    Java, Adobe Shockwave Player, Unity Web Player ( http://unity3d.com/webplayer )
    és a többi...

    Végül: vannak dolgok, amelyekre nagyon jó a JavaScript én nem mondom, de állítom, hogy ezek maximum offisz szintű alkalmazások és netovább, a HTML5 pedig nagyon jó lesz majd beágyazott video lejátszására, amit a Flash 5+ éve már a gyakorlatban is tud a youtube-on, igaz nem sznob-b*zi HD-DVD , 10ezer x 10ezres felbontásban