Berta Sándor

Chipgyártók szövetkeznek az Intel ellen

Az AMD által alapított Globalfoundries és az ARM közösen akarja felvenni a harcot az Intellel. A két cég a barcelonai Mobil Világkongresszuson mutatja be tervezett együttműködésük részleteit.

A Globalfoundries és az ARM által kifejlesztett System-on-a-chip (SoC) megoldások a jelenlegi mobil processzoroknál nagyobb teljesítményt nyújtanak majd kisebb fogyasztás mellett. A Barcelonában bejelentendő új modellek az ARM Cortex-A9 típusú processzorokon alapulnak és a Globalfoundries segítségével 28 nanométeres gyártási eljárással készülnek. A célok között szerepel, hogy az új SoC-chipek 40 százalékkal nagyobb teljesítményre legyenek képesek az elődeikhez képest, ugyanakkor üzem közben 30, míg készenléti állapotban 100 százalékkal kevesebbet energiát fogyasszanak.

Az ARM elsősorban annak köszönheti a sikerét a mobil piacon, hogy különböző komponenseket kínál a SoC-chipekhez, így a gyártók maguk dönthetik el, hogy mennyire erős termékekre építik készülékeiket. Az új chipek gyártása várhatóan az idei esztendő második felében kezdődhet el. A Globalfoundries, illetve az ARM az első gyártók akarnak lenni, akik 28 nanométeres eljárással készült termékeket dobnak piacra. Az együttműködésről a két vállalat még tavaly októberben döntött és a szövetség célja egyértelműen megfelelő alternatívák nyújtása az Intel termékeivel szemben.

"Az Intel ezt a piacot is ellenőrizni akarja, de mi segíteni akarunk az ARM-nek, hogy növelni tudja chipjei teljesítményét" - mondta Doug Grose, a Globalfoundries vezetője. Simon Segars, az ARM alelnöke hozzátette, hogy már jelenleg is sok cég használja a Cortex-A9 technológiát és az akár 1 GHz-es chipjeiket. "Amikor olyan cégek, mint az Intel a piacunkon megjelennek, akkor fontos, hogy biztosítsuk a megfelelő teljesítményű chipeket" - közölte Segars. Az Intel elsősorban az aktuális és a jövőbeli Atom platformot kínálja a mobil készülékekhez, többek között az okostelefonokhoz.

Az új 40 nanométeres gyártási eljárással először a 2 GHz-es órajelet szeretnék elérni, majd ezt követheti a 28 nanométeres gyártási eljárásra való átállás, ami további órajel-növekedést tehet lehetővé. Az ARM által kínált Cortex-A9 technológia előnye, hogy tartalmazza a CoreSight Program Trace Macrocell-t (PTM), amely lehetővé teszi, hogy a szoftverfejlesztők kódokat fejlesszenek ki a processzor optimális teljesítményének eléréséhez. A Cortex-A9 támogatja az Androidot, a Windows CE-t és Mobile-t, valamint az Ubuntut és más Linux-disztribúciókat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • krajcsovszkig #11
    Pont ezt mondom :) Megszokásból mindenki windowst akar használni PC-n, meg egyébként sincsenek másra a megszokott programjaik meg a játékok, ezek meg mind x86-ra vannak. Tudom, hogy mobilon más van, de most PC-kről volt szó.
  • philcsy #10
    Nem csak windows a világ. Főleg mobilon. Alternatív rendszerekre is már annyi progi van mint csillag az égen.
    Ennek ellenére bevallom XP-t használok. De nem azért mert máshol nincs meg a megfelelő alternatív program, hanem inkább megszokásból.
  • krajcsovszkig #9
    Az egyedüli akadálya más platformok elterjedésének a szoftverek (=windows) hiánya rajtuk. Ha megírnák a rendes wint ARM-re hipp-hopp elterjedhetne. Az x86 egy elavult, sz.r architektúra, amit már az intel is a háta közepére kíván, de nem térhet át másra (próbált), mert jujj, nincs rá vindóz.
  • supi007 #8
    nekem olyan cpu-im vannak hogy kikapcsolt állapotban egyátalán nem fogyasztanak! nagyon komolyak. eladhatom ha gondoljátok...
  • valaé valaé ná #7
    Az ARM is régóta kísérletezik ezzel, én is jópár éve olvastam, hogy a végső céljuk az órajel nélküli processzor.
  • zboszor #6
    Jópár évi olvastam órajel nélküli CPU-ról, teljes standby állapotban ténylegesen nem volt meghajtva órajellel, praktikusan állt, vagyis nem fogyasztott. Nem vagyok biztos benne, de mintha a Sun kísérletezett volna ezzel. A standby állapotban 100%-al kevesebb energia lehet hogy egy ilyen technológiára utal? Az "elődeikhez képest, ... készenléti állapotban 100 százalékkal kevesebbet energiát fogyasszanak", az nem értelmes, akkor tényleg energiát termelne, lévén, hogy az előd üzem közben többet fogyasztott.
  • philcsy #5
    Ha ezt a 40nm->28nm es ugrást meg tudják tenni 2 év alatt akkor simán beinthetnek az intelnek. Az ARM sokkal hatékonyabb a maga területén mint az intel. És az ARM is elkezdett a többmagban gondolkodni.
  • Sir Ny #4
    talán olvasd el a cikket. az elődeihez képest.
  • Pares #3
    Mit száz! Még gyártják is az energiát! XD
  • jaspercry #2
    Mihez képest? Az atom cpu-hoz képes? vagy mihez?