Berta Sándor

Új év, új bankkártya-problémák

Alig telt el néhány nap az új esztendőből máris újabb bankkártya-botránytól hangos a külföldi sajtó. Bár az eset egyelőre csak a német felhasználókat érinti, más országok állampolgárai sem érezhetik magukat és a pénzüket biztonságban.

A német Postabank és a Commerzbank ügyfelei napok óta nem tudták leemelni a folyószámláikról a kiválasztott összegeket. Az ok: számos hitel- és EC-kártya biztonsági chipje komoly problémákat okozott. Eddig csak a két pénzintézet erősítette meg a hiba tényét, de érdekes a német Postabank szóvivőjének kijelentése: "Az ügyben minden németországi bank kártyái érintettek lehetnek és ez a probléma az egész gazdaság problémája." A német Központi Hitelbizottság (ZKA) nevű szervezet, ami az egész ágazatot összefogja állásfoglalást készül közzé tenni.

A Commerzbank szóvivője elmondta, hogy bár a kártyák már régebb óta forgalomban vannak, a probléma csak az új év első napjaiban jelentkezett. A háttérben minden bizonnyal a biztonsági chipek programozási hibája áll. Mivel minden németországi bank a kártyáin ugyanazt a chipet használja, így elvileg mindenhol elő kellett volna jönnie a fennakadásnak, azonban ez mégsem következett be. Voltak, akik egyszerűen nem tudták felvenni a kért összegeket a bankautomatákból, miközben az utólagos vizsgálatok kiderítették, hogy a berendezések kifogástalanul működtek.

Az alkalmazott úgynevezett EMV technológia és chip az illegális lemásolás, illetve manipuláció ellen védi a bank- és hitelkártyákat Az EMV mozaikszó a technológiát kifejlesztő három cég (Europay International - a mai Mastercard Europe, a MasterCard és a Visa) kezdőbetűiből tevődik össze. A tervek szerint az új chipek válthatják fel hosszú távon a mágnescsíkokat. A technológiát folyamatosan fejlesztő EMVCo cég adatai szerint 2008-ban világszerte kereken 730 millió bank- és hitelkártya felelt meg az EMV szabványnak.

Bár az eset egyelőre csak a németországi bankokat érinti, nem lehet kiszámítani az európai hatásait, mivel a különböző kártyákat nem csak a kontinensen, hanem Ázsiában is gyártják. Emiatt még csak megbecsülni sem lehet, hogy mely országokba és mely bankokhoz jutott a hibás biztonsági chipet tartalmazó eszközökből.

A Német Takarékszövetkezeti Szövetség (DSGV) közleménye szerint korlátozottan használható 20 millió EC - korábbi nevén Eurocheque - rendszerű kártya, és a tranzakciókat lebonyolító szoftver hibája miatt 3,5 millió hitelkártyával is fizetési gondok adódhatnak. A probléma oka az, hogy a program nem tudja feldolgozni a 2010-es évszámot. A meghibásodás nem jelent biztonsági kockázatot - közölte a szervezet. A szövetség tagjai által üzemeltetett közel 26 ezer németországi bankautomata szolgáltatásait már igénybe tudják venni a kártyatulajdonosok, de továbbra sem lehet a kártyákkal fizetni valamennyi üzletben, vendéglőben és egyéb elfogadó helyeken. A közlemény szerint csütörtöktől már az érintett bankkártyák 85 százalékát lehet majd használni, jövő hétfőig pedig teljes mértékben helyreáll a rend.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #1
    LoooL