Berta Sándor

Az internetes TV végleg meghódíthatja a nappalikat

Egy új internetes televíziós szoftver, a Boxee meghozhatja azt az áttörést, amire a szakemberek már régóta várnak: az eddig csak számítógéppen élvezhető tartalmak tévén is nézhetővé válnak.

Jövő év elején megjelenhetnek a piacon az első olyan Set-Top-Boxok, amelyek a Boxee nevű új szolgáltatás részeként elérhető tartalmakat már közvetlenül a televízió képernyőjén jelenítik majd meg. A Boxee nevű Set-Top-Box és a hozzá kapcsolódó online szolgáltatás hivatalos bemutatójára december hetedikén kerül sor egy brooklyni klubban. A rendezvényre már több mint 1800-an váltottak belépőt.

A Boxee növekvő népszerűségének titka pont az internetes rajongótáborának az összefogásában rejlik. Egy évvel ezelőtt a felhasználóknak ugyanis sikerült feltelepíteniük a szoftvert egy Apple TV Set-Top-Boxra, így lehetővé vált, hogy a készülékek tulajdonosai ne csak az iTunes bolthálózatában kapható filmeket és más tartalmakat nézhessék meg, hanem számos videomegosztó portál és a BitTorrent hálózatából segítségével letöltött különböző felvételeket is.

A program részben az XBMC projekt nyílt forráskódú kódján alapul. Az XBMC fejlesztői hat évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy egy korszerű, a zenék és a filmek lejátszását, illetve rendszerezését lehetővé tévő kezelőfelületet hoznak létre az Xbox platformon. Időközben a program már elérhetővé vált Windows, Linux és Mac OS X operációs rendszer alatt is és számos kiegészítő készült hozzá.


A szoftver jelenlegi verziója már hozzáférést nyújt számos videopodcasthoz, a CNN.com livestreamjeihez, a Comedy Central korábbi televíziós showműsoraihoz. A teljes alkalmazás kényelmesen a karosszékből távirányítóval vezérelhető, sőt lehetőség van a tartalmak megosztására is. Az csak ma derül ki, hogy mely gyártó készíti a Set-Top-Boxot és hogy az hogy néz ki és pontosan milyen funkciói vannak. Az első prototípusok várhatóan már a januári CES-re elkészülnek. A termék bevezető ára 200 dollár alatt lesz. A távlati célok között szerepel a más televízió- és Set-Top-Box gyártókkal való együttműködés, hogy minél több felhasználó érhesse el világszerte a Boxee szolgáltatásait.

Azt ugyanakkor már most tudni lehet, hogy a kábel- és műholdas televíziók biztosan nemtetszésüket fejezik majd ki a Boxee miatt. Emellett az NBC és a Fox vezetői sem fognak ölbe tett kézzel ülni, hiszen két évvel ezelőtt elindították a Hulu.com-ot és aligha nézik majd tétlenül, amint egy online közösségi platform lekörözi a szolgáltatásukat. Avner Ronen, a Boxee vezérigazgatója viszont nem hiszi, hogy az új termék fenyegetést jelentene, mondván egy televízió csak egy képernyő és nem különbözik sokban egy laptoptól vagy egy PC-s kijelzőtől.

A szolgáltatónak ugyanakkor vannak komoly támogatói is. Az első helyen mindenképpen az MLB amerikai baseball ligát kell kiemelni. az együttműködésnek köszönhetően a jövőben az MLV.tv oldal előfizetői számos baseball-meccset megtekinthetnek majd a Set-Top-Boxok segítségével. A másik szintén nem lebecsülendő partner a Sony, valamint megemlíthető a Suicide Girls szoftpornó-hálózat. Az egyetlen kérdés most már az, hogy vajon a Boxee képes lesz-e megfelelni az elvárásoknak, a korábbi verziók ugyanis gyakran instabilak és áttekinthetetlenek voltak. Az biztos, hogy a fejlesztők mindent elkövetnek azért, hogy már a ma bemutatandó bétaváltozatban kiküszöböljék ezeket a hibákat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Polemius #4
    Sir Quno Jedi:
    Miért is? Teljesen jól használható a Boxee itt is (pár online videostream szolgáltatás nem elérhető, azon kívül minden működik).

    kvp:
    Felejtsd el azokat. Ez 'kicsit' más megoldás. Ez pont az, amit te szeretnél. ;)
  • kvp #3
    Itthon is gyartanak ilyen settop box-okat. Nem tul sikeresek, gyakorlatilag csak par lakoparkban kaptak ilyet a 'bentlakok'. A upc es a tonline megoldasai pedig nem igazan web baratok. Egy tv-re kotott pc valamivel jobb megoldas es nem tartalmaz mesterseges korlatozasokat, ez utobbit mar itthon is eleg sokan felismertek.
  • mrzed001 #2
    Így az aláírásoddal együtt ezzzz ... 5 pontos telitalálat ;)
  • Sir Quno Jedi #1
    Nemtom miért, de nekem kacarászhatnékom támadt. Na nem mintha ez a hír bármiben érintene minket Magyarokat itt a balkánon.