Gyurkity Péter

5 millió Natal vezérlővel készül a Microsoft

Nagyjából egy év múlva jelenhet meg az újfajta vezérlést megvalósító konzolos kiegészítő, amelynek debütálására meglehetősen nagy példányszámmal készül a szoftvercég.

Egy brit internetes oldal a napokban közölt érdekes részleteket a várható megjelenésről, saját forrásra hivatkozva. Cikkükből megtudhatjuk, hogy a Microsoft egészen pontosan 5 millió készüléket tervez piacra dobni a megjelenés pillanatában, amelyre a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint 2010 novemberében kerül majd sor. Egy éve van tehát a cégnek felkészülni a rajtra, amely elegendőnek tűnik.



A lap szerint a fenti részletek egy brit körútról szivárogtak ki, amelynek során a Microsoft illetékesei játékstúdiók és forgalmazók előtt mutatták be a technológiát, a zártajtós megbeszélésekről pedig sikerült kiszivárogtatni azokat. Erre hivatkozva állítják, hogy a különálló komponens önmagában 50 fontnál biztosan nem kerül majd többe, az ennek részét képező kamera pedig 30 font körüli áron jelenhet majd meg. A Microsoft igyekszik hatni az első impulzus alapján döntő vásárlókra, emellett pedig természetesen különböző csomagok részeként is megjelenik majd a speciális vezérlő, maga az Xbox 360 konzol mellett.

Emlékeztetnek arra, hogy a múlt hónapban megrendezett Tokyo Game Show alatt olyan nagy nevek jelezték érdeklődésüket, mint az Activision, a Bethesda, a Capcom, a Disney, az EA, a Konami, az MTV, a Namco Bandai, a Sega, a Square Enix, a THQ, valamint az Ubisoft. Ezt a listát szeretné most kiegészíteni a szoftvercég, mégpedig többek között európai résztvevőkkel. A cég arra számít, hogy a Natal érkezését egyfajta új konzolgenerációként értékelik majd sokan, ez pedig nagy lökést adhat az Xbox 360 forgalmának, amely véleményük szerint még mindig nem érte el tetőpontját, nem érti ki igazán magát.

A Sony már jövő tavasszal szeretné bemutatni saját megoldását a PS3 konzolok kiegészítőjeként, erről azonban további részletek még nem láttak napvilágot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #13
    Pedig azzal még pénzt is kereshetsz, nem is keveset!
  • Julius Caesar #12
    Mármint miért nem élőben megyek irakba, hentelek zombikat vagy játszok a bundesligában?

    Nem is tudom...
  • Kindred Blades #11
    Pontosan.
    És a valóságban több randi, több csalódás és esetleg pofáraesés, mire az ember megtalálta azt, akivel esetleg leéli az életét.
    Mégse fogom a DVD-meghajtóba dugni... :)
  • NEXUS6 #10
    Utána egész életemben már csak játékoznák!
    Mondjuk Fight Night Round 4;D
  • qwas #9
    Futná a sok pénzből új fogsorra meg csilli-villi tolókocsira. Persze, ha egyáltalán túléled. :)
  • roliika #8
    Sok kocka...
  • NEXUS6 #7
    Én bevállalnám, ha Tysonnal bokszolsz még akkor is egy csomó pénzt keresel, ha szétver, mint nyárizápor a libaxart.

  • TommyGun #6
    Bocs de nem akarok élőben Tysonnal boxolni, inkább konzolon...van még hülye kérdésed apám ?
  • VRSDM #5
    mert valóságban évek kemény munkája, sok sok pénz a lapokra, meg soksok gipsz a lábra kézre, mire profi deszkás leszel.

    itt ez egy 10mp-es kalibrálás eredménye.

    folytassam?
  • roliika #4
    A "miért nem élőben teszik ezt" -re azt értettem, hogy miért nem igazi gördeszkával gördeszkáznak és miért nem igazi vízben pancsikolnak.