Berta Sándor

Fél nap alatt 60 pedofiloldalt töröltettek

Miközben folyik a vita szerte Európában a tiltott tartalmak blokkolásáról, az Internetblokádok Elleni Munkacsoport (AK Zensur) nem ült ölbe tett kézzel és lépett.

Az eredmény magáért beszél: az AK Zensurnak sikerült mindössze 12 óra leforgása alatt összesen 60 nemzetközi pedofiloldalt bezáratnia, illetve tiltott tartalmat töröltetnie. A tiltást támogatók rendre azzal érveltek, hogy ez szinte lehetetlen feladat, hiszen hosszas előkészület, jogi lépések stb. kell a gyermekpornográf fotók vagy videók eltávolíttatására vagy akár egy portál bezáratására. Azonban Alvar Freude, a csoport munkatársa bebizonyította, hogy ez az érv nem állja meg a helyét és már az elhatározás és az akarat is csodákra lehet képes.

Freude, miután tanulmányozta az európai feketelistákat, levelet írt a tartalomszolgáltatóknak és közölte, hogy a szervereiken tiltott anyagok vannak. Az egyesült államokbeli, holland, dán, orosz és német cégek némelyike néhány perc alatt reagált a megkeresésre és intézkedett. A szakember 46 országban összesen 348 vállalatot keresett meg és 1943 tiltott videóról vagy fotóról tájékoztatta őket. Freude leveleire 250 cég válaszolt. Zömük legális tartalmakat talált a megadott címeken, vagyis kiderült, hogy a feketelisták pontatlanok voltak. Tíz társaság viszont összesen 61 illegális anyagra bukkant.

A legfontosabb, hogy ha a tartalomszolgáltatók többsége kész az együttműködésre és örül a tájékoztatásnak. Az AK Zensur ezek után azt követelte az illetékesektől, hogy a hozzáférések blokkolása helyett inkább a tiltott anyagokat töröltessék a világhálóról.

Ursula von der Leyen német család- és ifjúságügyi miniszter tavaly novemberben vetette fel a gyermekpornográf tartalmakat kínáló honlapokhoz való hozzáférések blokkolását. Az ötlet elleni petíciót tömegesen írták alá az emberek, mivel attól tartanak, hogy a német kormány a gyermekpornográf portálok után más, neki nem tetsző oldalakat is blokkoltatna a szolgáltatókkal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • remark #9
    Azért van a pedofil balhé is meg a többi is, mert a terrorizmus nem elég, több kell a palettára és változatos gumicsont arzenált kell fenntartani, mert az ember olyan lény hogy ha egyfajta inger túl sokáig éri, akkor azt egyszerűen figyelmen kívül hagyja. Ez így működik akkor is mikor fáj az ujjad, de akkor is mikor a kommunistákkal, terroristákkal ijesztgetnek vagy mikor munkatáborba vezényelnek.
    (Elnézést a stílusért, de RÁJÖTTEM hogy megfertőztek!)
  • KillerBee #8
    "Freude leveleire 250 cég válaszolt. Zömük legális tartalmakat talált a megadott címeken, vagyis kiderült, hogy a feketelisták pontatlanok voltak."

    Na ugye. Erre persze nem az lesz a reakció, hogy lemondanak a kétes hatékonyságú módszerről, hanem az, hogy még alaposabban átvizsgálják a netet. Látszólag csak a pedofil oldalakat kutatva, na de ha közben "véletlenül" más, a hatalomnak nem tetsző oldalakra is rátalálnak...

    Mert hát az alapvető, rejtett cél nem is pedofil oldalak megszüntetése. Sőt nagy baj lenne, ha ezek akár csak úgy maguktól megszűnnének, mert akkor új ürügyeket kellene kitalálni. Igaz, a "terrorizmus elleni harcra" bármikor lehet hivatkozni, még akkor ha, ha sehol nincs terrorizmus az adott országban.
  • KillerBee #7
    Ahogy írod, teljesen egyetértek.
  • remark #6
    Egyetértek!
    A hatalom mindig abból húzza a legtöbb hasznot ergo csendben azt támogatja a legjobban, ami ellen a leghangosabban lép fel.
    Pl.:
    -megy a kampány a fasizmus ellen, miközben egy fasiszta jellegzetességekkel bíró rendszert építenek ki
    -megy a kampány a terrorizmus ellen, miközben a terror legfőbb alkalmazói maguk a kampány pénzelői
    A fentiek analógiájára végiggondolható a maffia elleni harc, a kommunizmus elleni harc, a pedofilok elleni harc, a kábítószer elleni harc, a pénzhamisítók elleni harc, az erőszak elleni általános harc, stb. stb. stb. stb. stb. stb.

    Mert mikor két centiről az ember arcába kiabálják hogy vigyázz mert a szomszéd meglop és fel kell lépni ellene, addig nem veszed észre hogy pont az lopja ki a zsebedből az összes pénzedet aki a lopás ellen kampányol.
  • atis78 #5
    Én tudok olyan magyar településről ahol a férfiak kb 90%-a pedofil és kb 50% molesztált már gyereket és ott ezzel senki nem törődik már így van régen és mindenki úgy fogja fel hogy ez valami átlagos hogy a férfiak ilyenek, ott még internet se nagyon van nem hogy a pedofil oldalakról lesték el ezzel kellene valamit kezdeni nem csak durrogni itt világba
  • halgatyó #4
    Ma a "pedofil" oldalak... holnap a hatalomnak nem tetsző oldalak jönnek.
    Az eljárás és a kapcsolatrendszer ki van dolgozva, a weblapokat letiltogató szervezet működik, megvan a pénzügyi háttér, stb..stb.

    ALAPVETŐ TAPASZTALAT:
    Ha valahol kidolgoztak egy eljárást, és létrehoztak egy szervezetet, akkor ez a szervezet önmagát legalábbis szintentartani igyekszik. Vagy növekedésnek indul.
    MÉG SOHA nem volt olyan, hogy egy létrehozott szervezet azt mondta volna: elértük a célunkat, most feloszlunk...
  • halgatyó #3
    Itt valami nem az aminek látszik
    Mi a ló**ar ez a pedofiljárvány, ami az utóbbi 5 évben ütötte fel a fejét a világban?
    Még egyetlen pedofil internetes oldalt sem láttam.
    Nem hiszem, hogy ez itt a pedofilságról szól. Miközben mindenféle rettenetek szabadon kószálnak... NEM HOLMI VILÁGHÁLÓN, HANEM A FALVAINK UTCÁIN.
    11-13 éves lányok esnek teherbe (a papától meg a nagytatától), és ez csak a jéghegy csúcsa.
    És persze NEM azok ellen megy a harc, akik mindezt GYÁRTJÁK, hanem azok ellen, akik ÁLLÍTÓLAG birtokolnak egy ilyen képet.
    Vagyis a bűnösök vígan szaladnak, pillekönnyű cselekményeket elkövető beteg embereket meg súlyos büntetéssel sújtanak. Sokszor igen gyenge lábakon álló "bizonyítékok" alapján.

    MEGGYŐZŐDÉSEM, hogy itt egészen mások a távlati célok ezzel a pedofil-hisztériával
  • Bluestar88 #2
    Ez is csak addig jó, míg rá nem jönnek hogy az igazi fenyegetést Pedobear jelenti a fiatal korosztály számára, nem holmi pedofil szájtok :D
  • zola2000 #1
    Jajj, adtak egy húsz perces munkát a pedofil oldalak üzemeltetőinek, hogy egy másik tárhelyre töltsék fel a pornófilmeket...