Berta Sándor

Németország - az FDP bírálja a pedofiloldalak blokádját

A párt attól tart, hogy a gyermekpornográf tartalmak blokkolására felhasznált rendszereket később más, a hatalomnak nem tetsző vélemények cenzúrázására is alkalmazni fogják.

"Maga a német kormány is elismerte, hogy az intézkedések érinthetnek majd teljesen legális tartalmakat is. Ezzel párhuzamosan arra számítanak, hogy a pedofil anyagokhoz való hozzáférés csak nehezebb lesz, vagyis nem válik lehetetlenné" - jelentette ki Gisela Piltz, a párt belügyi szakértője. A politikus úgy vélte: nem véletlen, hogy a német internetszolgáltatók is minden módon tiltakoztak a tervezett lépések bevezetése ellen, amíg nincs meg a megfelelő jogi háttér.

A legnagyobb problémát a szakemberek szerint egyébként az jelenti, hogy valóban számos teljesen legális oldalt is blokkolhatnak majd, ezért a német kormánynak, illetve a hatóságoknak komoly tiltakozásokra, sőt akár kártérítési perekre is fel kell készülniük. Az FDP azonban még ennél is tovább ment. A párt képviselői ugyanis amiatt aggódnak, hogy a kormány nehogy átessen a ló túloldalára és cenzúrázni kezdje a neki nem tetsző tartalmakat. "Félő, hogy az intézkedések megnyithatják az utat a teljes online cenzúra előtt" - közölte Gisella Piltz.

A német kormány április 22-én tárgyalja a pedofil honlapok blokkolásáról szóló tervezetet. A dokumentumból kiderült, hogy a Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) állítaná össze a feketelistát és azt folyamatosan frissítenék. A listát naponta átküldenék az internetszolgáltatóknak, akik ennek alapján blokkolhatnák a hozzáféréseket. A probléma csak az, hogy nincs aki ellenőrizze például a lista frissítését vagy annak összetételét. A legnagyobb gond azonban az, hogy több száz vagy akár több ezer embert is ártatlanul vádolhatnak meg pedofíliával, akiknek utána tönkremehet az életük, elveszíthetik a munkahelyüket, a családjukat. Akivel kapcsolatban egyszer is felmerül a gyermekmolesztálás vagy a gyermekpornográf anyagok megtekintésének, letöltésének gyanúja, az nehezen fog új életet kezdeni, még ha később ki is derül, hogy ártatlanul gyanúsították meg.

A német családügyi minisztérium visszautasította az FDP aggályait, mondván a törvénytervezet egyértelmű célja a gyermekek védelme. A szaktárca szóvivője ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy természetesen el fogják ismerni, hogy ha egy portált tévesen helyeznek blokád alá. A német kormány még a tervezet elfogadása előtt, április 17-én együttműködési megállapodást köt az öt legnagyobb német internetszolgáltatóval. A cégek vállalják, hogy blokkolják a külföldi pedofiloldalakhoz való hozzáféréseket. Az ezekre a honlapokra látogató felhasználók egy stoptáblával találkoznak majd.

Ursula von der Leyen családügyi miniszter először tavaly novemberben állt elő a javaslattal, majd a német kormány február elején arra kötelezte a hét legnagyobb internetszolgáltatót, hogy korlátozzák a helyi és a külföldi pedofiloldalak elleni hozzáféréseket. Ugyan ezt a Deutsche Telekom és más internetszolgáltatók először megtagadták, de úgy tűnik, hogy von der Leyen mégis elérte a célját.

A hozzáférések blokkolását idén március végén már bírálta Michael Rotert, a Német Internetgazdasági Szövetség (eco) első embere, Björn Sellström, a svéd rendőrség gyermekpornográfia és gyermekkínzás elleni különleges nyomozócsoportjának vezetője pedig rámutatott: tapasztalataik szerint a módszer nem elég hatékony.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #5
    Félreértés elkerülése végett: kép alapú algoritmikus szűrők léteznek, ezeket meg is lehet vásárolni. Tesztelték is az indexen, elég jók, persze hibáznak is rendesen. A probléma ott van, hogy ez elég gyors amíg valakinek a saját gépén fut, talán még egy vállalati tűzfalnál is elfogadható erőforrás igény, de egy ISP-nél? Nem véletlen hogy a vállalati tűzfalak általában domainlista-alapúak, nem képelemzők...
  • bakagaijin #4
    Alapvetően domaineket tiltanak, nem egyes képeket. Ember nincs aki a képeket egyesével leválogatná, gépnek is jelentős erőforrás-igény, nem lesz olyan ISP amelyik ezt a vasfejlesztést ingyen felvállalná. Lista alapú szűrés hatékonyságát pedig már láthattuk a spamszűrésnél...
  • Garrett27 #3
    Ezzel sokunk egyetért asszem, de mi van, ha ez csak az első lépés és a következő a szoptató anyás képeket, meg hasonlókat fogják globálisan letiltani, és attól függ majd, ki ül a "piros gombnál" és fogja letiltatgatni szájíze szerint a hozzáféréseket..
  • Dr Adee #2
    A pedofiloknak pusztulniuk kell.
  • szombi #1
    hehe