SG.hu·

Választási téma a pedofiloldalak blokkolása Németországban

Az FDP után a Zöldek is élesen támadták Ursula von der Leyen családügyi miniszter elképzeléseit, mivel szerintük a lépés nem csak hogy nem hatékony, de még az alkotmányt is megsérti.

Az FDP után egy újabb ellenzéki párt is csatlakozott a pedofiloldalak blokkolását ellenző szervezetek táborába. Az FDP észak-rajna-vesztfáliai szervezete a párt bielefeldi tartományi kongresszusán az internet cenzúrázása ellen foglalt állást. A Zöldek baden-württembergi szervezete pedig jelezte, hogy a hozzáférések blokkolása elleni harc részét képezi majd a közelgő választási kampánynak. A párt képviselői hangsúlyozták, hogy teljes mértékben egyetértenek a gyermekpornográfia elleni harccal, de az alkalmazandó módszerekkel már nem.

"Véleményünk szerint a hozzáférések blokkolása rossz út. Az az állítás, hogy emiatt a pedofilpiac össze fog omlani, kétségbe vonható. Ráadásul, mivel számos szolgáltatóra a szabályozás nem vonatkozna, így szintén kétséges az intézkedés eredményessége, illetve hatékonysága. Attól tartunk, hogy néhány oldal lekapcsolása váltaná fel az elkövetők elleni fellépést. Ez számunkra nem áldozatvédelem, hanem annak az ellenkezője. Végül, fennáll annak a veszélye, hogy egy később nem kontrollálható cenzúrarendszer épül ki és működik majd, amely később más tartalmak (szerencsejáték oldalak, fájlcserélő hálózatok, radikális portálok stb.) ellenőrzésére is ki fog terjedni. Félő, hogy ha megteremtjük a lehetőséget, később mindig újabb és újabb célpontok merülnek majd fel" - olvasható többek között a párt szervezetének állásfoglalásában.

Az FDP elfogadta az Ifjú Liberálisok által készített anyagot, amelynek a címe: Ne legyen cenzúra az interneten. A politikusok arra hivatkoznak, hogy a világháló ellenőrzésére és a tartalmakhoz való hozzáférések blokkolására tett minden kísérlet alkotmányellenes és nem összeegyeztethető a liberális világképükkel. Az indokok között szerepel, hogy a tartalmak blokkolására egyedül az igazságügyi szerveknek van joguk és nem a Szövetségi Bűnügyi Hivatalnak (BKA), amely semmiképpen sem kaphat ilyen jogosítványokat. Az FDP illetékesei hozzátették: a gyermekpornográfia elleni sikeres fellépés a rendőrség jobb felszereltségével és az eddiginél hatékonyabb és szorosabb nemzetközi együttműködéssel biztosítható.

Ursula von der Leyen családügyi miniszter tavaly novemberben javasolta a pedofiloldalak blokkolását, majd a német kormány április közepén öt szolgáltatóval megkötötte a gyermekpornográfia elleni harcról szóló megállapodást. A hozzáférések blokkolását március végén már bírálta Michael Rotert, a Német Internetgazdasági Szövetség (eco) első embere, Björn Sellström, a svéd rendőrség gyermekpornográfia és gyermekkínzás elleni különleges nyomozócsoportjának vezetője pedig rámutatott: tapasztalataik szerint a módszer nem elég hatékony.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© szombi2009. 04. 29.. 20:30||#8
hehe...
© B0nFire2009. 04. 29.. 20:26||#7
Csak félénken! <#worship> Egyébként pedig saját mû! Bármi egyezés már létezõ mûvekkel, csupán a véletlen mûve.
© zola20002009. 04. 29.. 18:34||#6
Úristen, megsértették a szerzõi és szomszédos jogaidat?!
© szombi2009. 04. 29.. 17:23||#5
teeeee! hogy merted az én kedvenc loli mangarajzomat kiszínezni???
© B0nFire2009. 04. 29.. 15:56||#4
A németeknél két téma létezik. Az egyik, hogy hogyan tudnák az internetes hozzáféréseket blokkolni, a másik a pedofília.

Megjegyezném, hogy a szakirodalom szerint, akinek állandóan ugyanazon a vágányon járnak a gondolatai, az beteg; a betegség meghatározása: rögeszme. A rögeszme gyógyítható, csak pszichiáterhez kell fordulni. Úgy tûnik, a németek zömének valóban szüksége lenne pszichiáterre.

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥
© szombi2009. 04. 29.. 15:26||#3
Megjegyezném, hogy az interneten terjedõ "pedofil" tartalmak túlnyomó része "családi" kategória, azaz apuka-anyuka-szomszédnéni lefotózta fürdõ/bícselõ/játszadozó/nudistrandozó csemetéit, majd feltették a netre. Az "érdekesebbeket" kiemelik, és továbbadják a fórumokon.

Egy másik nagy csoport már illegalitásban készült, mûteremben/természetben. Általában egyetlen egyvalaki pózol hiányos öltözékben, és ezt fizetõs oldalakra teszik fel. Ezek már egyértelmûen kizsákmányolják a gyermekeket, és megoszlik a vélemény hogy ártanak-e vele. Szerintem ha fizikailag és szellemileg nem is, de egzisztenciálisan mindenképpen árt nekik! Legtöbb esetben szerintem a modellek önként vállalják a "dolgot", pénzt kapnak érte, és azt se tartom kizártnak hogy a szülõk tudtával/akaratával történik mindez. Páran heccbõl "ellopják" ezeket a tartalmakat, azaz fizetnek érte, majd felteszik valamely fórumba, hadd vigyék a pénztelen/bátortalan "rajongók". Így az ukrán maffia éhenhal, de sebaj! Majd néznek más modellek után!

ui: még mielõtt vki kérdezné: nem vagyok pedó, és nem izgulok rá, de a több mint egy évtizednyi internetes tapasztalat rávilágít pár dologra, amire a mai 12 éves, kurucinfót lelkesen olvasgatók úgysem értenek meg...

Ja, és szerintem mindenkinek joga van arra izgulni amire neki jól esik, ha éppen a kaktuszok érdeklik, akkor nézegessen katuszokat!

Amíg nem veszélyes a másik emberre nézve, amíg nem árt senkinek, addig békén kell hagyni. Azt azért kiemelném, hogy aki pedó tartalmakért fizet, pénzt ad ki, az már ártalmas, mert a gyermekek kizsákmányolását jövedelmezõ üzletté varázsolja!

és mégvalami mielõtt elfelejteném:
MINDENKI TÖLTSÖN EZEZERREL LOLIKON-T, MERT AZ JÓÓÓÓÓ...

© bakagaijin2009. 04. 29.. 13:24||#2
Olvasd végig, bizonyítottan nem hatékony a site-ok blokkolása. Egyébként a te kérdésfelvetésedre: valószínû õk amúgyis kimaradnának ebbõl, hiszen a parlementi és egyéb kormányzati internet hozzáférést nem érintené a cenzúra. (Idéz: ivel számos szolgáltatóra a szabályozás nem vonatkozna,) Tehát otthonról be vpn-ezik a szövetségi hálózatba és máris minden elérhetõ.
© Rexhawk2009. 04. 29.. 12:38||#1
"Az FDP után a Zöldek is élesen támadták"
Jaaaajj, most nem lesz mit nézniük esti recskázás közben...