Berta Sándor

9000 feljelentés pedofilok ellen

A Baden-württembergi Tartományi Bűnügyi Hivatal internetes nyomozócsoportja (AIR) világszerte 9000 eljárást kezdeményezett gyermekpornográf anyagokat terjesztő személyek ellen.

A nyomozók a tavalyi év közepe óta figyeltek egy fájlcserélői rendszert használó terjesztőcsapatot és az akcióban először használták azt az alsó-szászországi kollégáik által kifejlesztett különleges szoftvert, amely a P2P-hálózatok 24 órás megfigyelését teszi lehetővé. Frank Federau szóvivő elmondta, hogy így tudtak bizonyítékokat gyűjteni. Kiderült többek között, hogy mely számítógépekről töltöttek le vagy fel tiltott videókat, képeket és így szerezték meg az IP-címeket is.

A rendőrök munkáját alig 4 hónap alatt siker koronázta, ugyanis több mint 1000 németországi internethozzáférést azonosítottak és sikerült kimutatniuk, hogy ezekről ismeretlen személyek peodifl anyagokat terjesztettek. Ezek ráadásul brutális felvételeket tartalmaztak, például kisgyermekek molesztálását, kihasználását. A letartóztatottak között volt egy 48 éves alsó-szászországi férfi, aki nem csak pedofil tartalmakat tárolt, de a 7 és a 11 éves unokahúgait is szexuálisan molesztálta.

Németországban a gyermekpornográf anyagok készítői, terjesztői és tulajdonosai 3-tól 5 évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatók, de a legsúlyosabb esetekben akár 10 év börtön is kiszabható. Az eddig tartott házkutatások során több mint 500 számítógépet, 43 000 adathordozót és 800 merevlemezt foglaltak le. A tárolt anyagok elemzése még folyamatban van. A német gyanúsítottak esetében a hivatal átadta az információkat az illetékes helyi hatóságoknak, míg az AIR további 8000 esetben összesen 91 ország, köztük Brazília, Kanada, Moldávia, Új-Zéland, Ausztria, Svájc és az Egyesült Államok hatóságainak továbbított a birtokába került bizonyítékokat. Ezeknek köszönhetően számos gyanúsítottat vettek őrizetbe.

Az akció nem zárult ugyanakkor teljes sikerrel, mivel időközben 377 esetben az internetszolgáltatók törölték a forgalmi adatokat, így nem lehetett a gyanúsítottak nyomára bukkanni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • uniu #9
    "Ezek ráadásul brutális felvételeket tartalmaztak, például kisgyermekek molesztálását, kihasználását." Ennel mar csak az lett volna brtutalisabb, ha a cikkirot is bemutattak volna azokban a felvetelekben:))
  • EroSennin #8
    Az eredeti: http://www.youtube.com/watch?v=stn_XCo_dyg
    Oprah besetalt Anon csapdajaba, lehet a nemet hatosagoknak is van humora :)
  • EroSennin #7
    http://www.youtube.com/watch?v=YGyKmvQesgs
    OVER 9000 !!! :D
  • passatgt #6
    az illegális jelszóval van védve
  • zola2000 #5
    Mi van vele? Van rajta sok kép amin gyerekek vannak lenge ruhában, vagy a strandon, stb de semmi illegális kép nincs.
  • szombi #4
    figyelnék inkáb az imgsrc.ru - t...
  • Vorpal #3
    "különleges szoftvert, amely a P2P-hálózatok 24 órás megfigyelését teszi lehetővé." - valszeg a csomópontokat figyelik - ha ebből a szemszögből vizsgáljuk a dolgokat elég kemény ez a hír - ergo, hogy adjuk be a népnek, hogy a megfigyelés az jó - mert lebukott pár pedo (ami ugye ma elég necces a myvip tele minimum pedo képpel).

    De hát akkor jöjjön ide, hogy csak nehogy a terroristák kezébe - meg a TOR is - meg a protokol titkosítása.
  • szombi #2
    hehehehe...
  • zola2000 #1
    De ezt most mégis hogy? Ha csatlakoztak a fájlcseréhez, akkor ők is fel és letöltöttek ilyen anyagokat, tehát őket is fel lehetne jelenteni.