Berta Sándor

Megváltoztatná a zenei licenceket az EU

Az Európai Unió már 3 évvel ezelőtt is megpendítette az ötletet, akkor nem ütközött nagy ellenállásba. Most azonban az európai zeneszerzők támadják az elképzelést.

Élesen bírálta az EU tervezett "kollektív zenejogi menedzsment terveit" az Európai Zeneszerzők és Dalszövegírók Szövetsége (ECSA) és annak egyik vezetője, Robin Gibb, a legendás Bee Gees együttes egyik tagja. Az Európai Unió mér régóta tervezi, hogy módosítja, egységesíti a jelenlegi zenei licenc szabályozást és a jövőben lehetővé teszi, hogy az egyes licencek továbbadhatók legyenek.

Ez lehetővé tenné a zenei konszernek és az online zeneboltokat működtető cégek, például az Apple számára, hogy ne kelljen minden országban külön licencfeltételekben megállapodniuk, hanem egyetlen szerződés legyen érvényes egész Európára. Robin Gibb és az ECSA viszont attól félnek, hogy egy ilyen lépés jelentős mértékben csökkentheti a bevételeiket és ami még ennél is fontosabb: szinte minden szerzői jogi kérdésben a kiadók döntenének. Európában nagyon alacsonyak a zenei eladások, ami az európai piac széttagoltságnak tudható be. Az európai uniós tagállamokban külön nemzeti hatóságok szedik be a szerzői jog- és online zenei licencdíjakat.

Az Európai Unió jelenleg azt vizsgálja, hogy egy ilyen kvázi monopolhelyzet nem sértené-e a szabad verseny szabályait. A vizsgálatot még júliusban lezárják, utána pedig mielőbb meghozzák a döntést. Az EU azzal érvel, hogy így hatékonyabb és kevésbé bürokratikus lenne a licencdíjak kezelése, ami végeredményben pozitívan hatna a zenélszek bevételeire is. Robin Gibb és az ECSA azonban pont ennek az ellenkezőjétől tartanak. Szerintük a zeneszerzők végképp elveszíthetik azt a jogukat, hogy beleszólhassanak a műveik jövőbeni értékesítésébe.

Az Európai Unió elképzelése egyébként nem új, hiszen a szervezet már 2005 augusztusában, majd októberében is felvetette. Akkor szintén azzal érveltek, hogy a reform után végre megkerülhetik az egyes tagországok eltérő előírásait, és egységes, határokon átívelő licencszabályokat vezethetnek be. Ezáltal pedig felgyorsíthatják az online zenei szolgáltatások elterjedését és egyben kibővíthetik a piacot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nedudu #9
    Az a legnagyobb baj, hogy a zeneszerzők és előadók nem tudják hogy mennyit is ér a zenéjük. Érdekes, hogy jobb együttesek koncertjein teltház van és a lemez eladás csak olyan vevőcsalogató és nem is sírnak mint a fürdős ha valaki töltöget. A koncerteken behozzák a zsét rendesen. Jah hogy koncertezni fárasztó? Istenem építkezésen trógerolni is az.
  • FoodLFG #8
    Mert poénos, meg általában az sg előtt jár legalább egy nappal. Persze ha nem érdekel a téma, akkor ne olvasd.. XD
  • avman #7
    a faszé' kell megideologizálni az ingyenélősködést... nem akarsz érte pénzt adni, mert csóró vagy, vagy/és mert sokba kerül. eddig rendben, de ne vitassuk már el a valódi szerzőktől a jogot, h berzenkedjenek ellene, mert kissé több okuk meg joguk van anyázni, mint másoknak szimplán, fizetés nélkül letölteni. senki sem kényszerít arra, h hallgasd az adott zenét.
    az, h melyik pénzbeszedő kirakatszervezet hogyan és miként rí, engem sem hat meg, és én is ideges leszek attól, ahogy a potenciális vevőkört kiriminalizálják, illetve terrorban tartják. évek óta nem veszek, töltök le zenét, csak ingyeneset. kapják be kiadóstul, szerzőstül.
  • haxy27 #6
    nem nagyon van igazad. mert mikor egy zenei alum a fizetésem 10% ába kerül akkor nem biztos hogy arra költöm a pénzem, föleg ha csak 1 - 2 szám van rajjta ami emlitésre méltó. Nembeszélve hogy az interneten való letöltésért is fizetni kell, meg ugye minden adathordózó után fizetünk jogdijat. Na akkor nem csoda hogy letöltöm a netröl ha az általam megvásárolt üres lemez után jogdijat fizetem. PL: a családi videó gyüjteményem miota jogdij köteles? mert azok a lemezek után is ki kellett fizetnem a jogdijat!!!!!!
  • Ajnasz #5
    miert olvassuk?
  • avman #4
    ad 1: hálistennek, vannak olyan emberek, akik többre hivatottak, mint egy tecsóban püföljék a pénztárgépet, vagy árufeltöltők legyenek, esetleg építkezéseken trógeroljanak. talán mert van vmi zenei tehetségük, rengeteget gyakoroltak és megdolgoztak azért a zenei pályafutásért. persze a zenei iparban ez azért nem mindig van így.
    ad 2: ha vki melózik vmivel, legyen az bármilyen szellemi produktum, talán nem az ő kurvannyát azért, mert szeretné a jogait érvényesíteni. persze, a zenei iparban ez sem tisztán van így, hiszen jobbára a kiadók rendelkeznek jogokkal.
    lehet állandóan picsogni, h szemét jogvédők ésatöbbi, de ha reális áron adnák a termékeket, az internetnek megfelelő csatornákon, akkor is sipítozna itt a jónép, h a kurvannyát, én inkább letöltöm, oszt ő meg mennyen el dógozni. de milyen ideges az ilyen parasztja, mikor az ő munkáját nem fizetik ki, vagy nem fizetik meg eléggé.
  • FoodLFG #3
    Olvassatok torrentfreaket! :P
    Ez a bejegyzés nagyon jó. Valami ismeretlen énekesnő vergődik benne, hogy milyen rossz a thepiratebay stb.. (témához kapcsolódik)
    Gondolom mindenki el tudja képzeni, hogy milyen hozzászólásokat kap a bejegyzés alatt..
    http://torrentfreak.com/indiana-gregg-pirate-bay-internet-police-are-coming-080704/
  • jeti00 #2
    h ezek csak sírni tudnak... tényleg próbálják már ki milyen lenne ha dolgozni is kéne :D
  • arrakistor #1
    nagyfejű okostojások. mennyenek el dógozni !