Gyurkity Péter

RIAA: győzelem az AllofMP3.com ellen

Az amerikai zenekiadókat tömörítő RIAA dobta az egykor oly népszerű orosz letöltőportál ellen indított kártérítési perét, azzal indokolva a lépést, hogy az oldalt sikerült ellehetetleníteniük, további működését megakadályozniuk.

Emlékezhetünk arra, hogy az AllOfMP3 sokáig szúrta a szórakoztatóipar fontosabb szereplőinek szemét, mivel jó ideig keresték a fogást az orosz portálon. Ezt tavaly végül is sikerült megtalálniuk, igaz nem éppen a megszokott módon sikerült rákényszeríteniük az oldalt a bezárásra. Nem véletlen, hogy az anyacég, a MediaServices ügyvédei a mai napig váltig állítják, a RIAA tulajdonképpen egyetlen korrekt lépést sem tett az ügyben.

A portál tulajdonosai arra hivatkoztak, hogy a Russian Organization for Multimedia and Digital Systems által számukra biztosított tömeges licencek lehetővé teszik a jogvédett tartalmak terjesztését. Ez természetesen nem hatotta meg a másik oldal szószólóinak szívét és Oroszországot hamarosan a legfelsőbb szinteken figyelmeztették, hogy meg fogják akadályozni az ország belépését a Világkereskedelmi Szervezetbe, amennyiben továbbra is elhanyagolják a kérdést. Ez már hatott, és az oldal röviddel ezt követően bezárta kapuit.

A RIAA most arra hivatkozva hirdette ki végső győzelmét, hogy az összesen 1,65 billió dolláros (a 11 millió letöltés után minden egyes számért 150 ezer dollár) kártérítési követeléssel indított pert (amely az USA-ban folyt volna le, annak ellenére, hogy a MediaServices nem rendelkezik irodával a kontinensen) szükségtelen tovább folytatni. Az AllofMP3.com ugyan tavaly az ugyanezen cég által birtokolt MP3Sparks.com címre költözött át, a portál azonban egy keveset látogatott bloggá alakult át, amely főként az ügy részleteivel foglalkozott.

A jogsértő tevékenység tehát megszűnt, ezzel pedig megnyílt az út a konkurencia előtt. Példaként emelik ki az MP3Fiesta.com nevű oldalt, amely még hitelkártyákat is elfogad.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sKie #8
    Elso korben lebombazzak Svedorszagot.
  • lami321 #7
    Nemsokara katonai megszalassal esetleg atomal fognak fenyegetozni ha ez igy megy tovabb....
  • aaaaa #6
    Kicsit furcsa hogy a zeneipar uralja a világot. Bojkottálni próbálnak egy nagyhatalmat szar MP3 zenékért. Ez azért kicsit elgondolkodtató. Valami nagyon nincs rendben a világban... Az is érdekes, hogy az amerikai törvények miért lennének érvényesek Oroszországban, miközben az orosz törvények nagyon nagy valószínűséggel nem érvényesek Amerikában...
    Ez kb. olyan, mint amikor valakit halálra ítélnek távollétében, miközben Dél Amerikában tartózkodik és senkinek sincs fogalma róla, hogy pontosan merre is.
    Nem hiszem, hogy esélye lenne bárkinek egy centet is behajtani azokból a milliárdokból. A cég jogutód nélkül megszűnik, aztán csak pereskedjenek akivel akarnak. Az orosz állam tuti nem fog az amerikai jogvédő hiénáknak semmit sem fizetni,az AllofMP3 helyett, mert annál több esze van, meg miért is tenné.
  • Charybdis #5
    Azért kérnek ennyit, mert ők az összes letöltött MP3-at akarják leverni egy honlapon...
  • GABOR16 #4
    De úgy veszem észre, hogy egyre többet kérnek számonként :) ... biztos kevés a sápjuk :D ...
  • GABOR16 #3
    "..hogy az összesen 1,65 billió dolláros (a 11 millió letöltés után minden egyes számért 150 ezer dollár) kártérítési követeléssel indított pert..."

    Ezek nem normálisak? minden letöltésért 150ezer(!) $ kérni?! hol reális ez?!
    Ha én lennék a bíró elküldtem volna a francba az RIAA-t, hogy máshol komédiázzanak (persze tudom ilyet nem lehet)... a másik meg, hogy USA-ban akartak perelni egy olyan céget aminek nincs is ott semmilyen kirendeltsége (Hát persze.. hisz ott több esélyük van mint Oroszországban)? .. mégis akkor, hogy akartak tárgyalásokat?

    Hülye RIAA (elnézést.. egy szervezet nem lehet hülye.. csak a vezetősége..)...
  • Wittgen #2
    Nem is tudtam, hogy egy zeneszám 150 ezer dollárt ér. Asszem elmegyek egy albumos zenésznek, aztán életem végéig csak a lábamat lógatom :)
  • arrakistor #1
    gratulálok nekik, már csak azzal a maradék tíz trilliárd mp3 letöltő oldallal kell számolniuk akik még tartják a frontot széles-e inter neten