Berta Sándor

Kid Rock - iTunes helyett fájlcserélés

Kid Rock bebizonyította, hogy a zenészek anélkül is sikeresek lehetnek, hogy a lemezeik elérhetők lennének az iTunes kínálatában és más utat választanak a terjesztésben.

Kid Rock szerint az iTunes ugyan része a zenei üzletágnak, azonban a bevételekből származó pénzek nagy részét nem a zenészek, hanem a kiadók kapják. "Pedig az internet mindenkinek esélyt kínálna a korrekt megoldásra. A vásárlók korrekt árakon juthatnának hozzá a dalokhoz és az albumokhoz, az együttesek is megkapnák a jussukat és a kiadóknak sem kellene panaszkodniuk. Azonban elmulasztották az esélyt és minden maradt a régiben" - jelentette ki Kid Rock.

A zenész ezért döntött úgy, hogy a dalait nem teszi elérhetővé az iTunes kínálatában. Ennek ellenére az All Summer Long című dala és a Grits Sandwiches For Breakfast című albuma elérhető néhány online zeneboltban. Ezt nem tudta megakadályozni, mivel nem az övék a kiadói jogok. "Jól megfigyelhető, hogy az iTunes bojkottja miatt 10-20 százalékkal kevesebb albumot adok el, de mivel most egymillión adtunk túl, így ez nem nagyon érdekel" - tette hozzá a rocker, akinek eredeti neve Robert James Ritchie. Az élet őt igazolta, hiszen a Rock 'n' Roll Jesus című utolsó albuma tavaly az Egyesült Államokban a bojkott ellenére a slágerlisták élére került.

"Azt mondtam a fiataloknak, töltsétek le nyugodtan a dalaim illegális másolatait, nincs ellenemre. Amennyiben azt akarom, hogy a zenémet hallgassátok, akkor játszhatok élőben is. Semmi bajom azzal, ha ellopják a dalaimat. Ez teljesen rendben van. Én azonban nem lopok, mert gazdag vagyok" - szögezte le Kid Rock.

Az előadó kiadója persze gutaütést kapott és felszólította, hogy hagyjon fel a fájlcserélők bátorításával, hiszen ezzel őt magát is meglopják. A rockert azonban mindez hidegen hagyta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jack Bauer ahős #13
    LOL

    Nekem van egy ismerősöm, akinek ilyen zászló van kinn a háza előtt. Mondtam neki, hogy tudja-e, hogy ez mennyire hasonlít a nyilas zászlóra. Ő: "jóhogy, különben mi a faszér' raknám ki?!"

    Lefordítom neked Sanyika: ezeknek az embereknek a nyilas korszak nem számít MO. történelmének legsötétebb időszakai közé, sőt, épp fordítva. Épp ezért a nyilas számukra egy pozitív szó, csak épp ezt (érthető módon!) a médiában nem vállalhatják fel.
  • Sanyix #12
    Miért is nem aludhatna árpádsávos takaróban? Mert az ország élén álló sötét barom azt mondta az nyilas jelkép? OMG
  • palm pilot #11
    Korrekt a csávó! :D
  • szarvasdinnye #10
    En eleg csoro vagyok, vannak gazdag es nalam sokkal jobban kereso ismeroseim. Megsem gyulolom oket, nem gondolkozom ilyen szelsoseges es kapitalis idiota modon.
  • RecoPhile #9
    "Az előadó kiadója persze gutaütést kapott és felszólította, hogy hagyjon fel a fájlcserélők bátorításával, hiszen ezzel őt magát is meglopják. A rockert azonban mindez hidegen hagyta."
    Hát igen, béna kiadók ez ellen nemtudnak mit tenni, hajrá Kid Rockúr és reméllhetőleg sok más híres vagy nem híres zene szerző is követni fogja a példáját!!!

    *Torrent bekapcs*
  • assdf #8
    Igazából nem kell hozzá butának és tanulatlannak lenni, elég ha szegény vagy és nagyok a jövedelemkülönbségek.
  • Rincewind #7
    A buta es tanulatlan embert a legkonyebb befolyasolni szelsoseges ideologiakkal. Erre lathattal egy peldat, es sajnos egyre tobbet, ahogyan az orszag egyre lejebb csuszik a gazdasagi es--sajnos--kulturalis lejton.
  • sathinel #6
    ?? voltál már orvosnál mostanában? a kommentjeid 90%-a zsidózásból áll. Nem tudsz értelmes dolgot beírni akkor minek írsz? Horogkeresztes párnán alszol, árpádsávos takaróban vagy mi van veled? Néha már láttam értelmes hozzászólásod vagy azok a tisztább pillanataid?
  • Polllen #5
    Nagyon lassan! Most még a tűzzel vassal irtsuk, aki letölt...(az más kérdés, hogy a fájlcserélés elleni harccal pont egy kiváló technológiát dobnak a kukába...)
    Remélhetőleg nem ők lesznek az erősebbek...:)
  • KoS #4
    Jo fej! Lassan majdcsak atalakulnak ezek a dolgok...