Gyurkity Péter

Blu-ray rohamra készülnek a gyártók

Piaci értesülések szerint az optikai meghajtók gyártói és a nagy PC-gyártók egyaránt a Blu-ray olvasók népszerűsítésére és alkalmazására készülnek, így ezek a készülékek megtalálhatják a mainstream szegmenshez vezető utat.

A DigiTimes ezúttal arról adott hírt, hogy több nagyobb gyártó is az olvasók, illetve a kombó meghajtók széleskörű alkalmazására készül. Erre még az idén sort kerítenek, vagyis 2008 vége előtt elterjedhetnek a Blu-ray formátumot támogató olvasók. Első körben ezek az olcsóbb megoldások kapnak prioritást, hiszen az írók jóval többe kerülnek.

A BD-ROM, illetve a BD Combo (BD-ROM és DVD+RW/-RW) meghajtók a megfizethető, mainstream kategóriás asztali számítógépekben is helyet kaphatnak, amennyiben kellő számú gyártó támogatja majd az erre irányuló elképzeléseket. A beszámoló szerint az ODD-gyártók köréből a Pioneer emelkedik ki, hiszen ezen cég igen pozitívan áll most a kérdéshez. Hasonlóképpen vélekedik a Hitachi-LG Data Storage, illetve a Lite-On is, ez utóbbi például a harmadik negyedévben tervezi piacra dobni saját olcsó olvasóját. Az igazi dömping tehát az ősszel indulhat.

A PC-gyártók közül egyet sem neveztek meg a források, de nagyon valószínű, hogy amennyiben a kellő szintre süllyed a BD-ROM meghajtók ára, a legtöbb gyártó alkalmazásuk mellett dönt. Természetesen a kombó megoldásoknak még nagyobb piaca lehet, hiszen a hagyományos DVD jelenleg is uralja a piacot és az előrejelzések szerint ez 2012-ig nem fog alapjaiban megváltozni. A gyártók közül senki nem volt hajlandó kommentálni a hírt, így hivatalos információ nem áll rendelkezésünkre. A Blu-ray írók esetében a piaci elemzők 1-2 éves kivárást jósolnak, ezt követően azonban itt is megindulhat a széleskörű alkalmazás. Ehhez természetesen az kell majd, hogy a jelenlegi lemezenkénti 23-26 dolláros ár jelentős mértékben csökkenjen, nem beszélve az írók áráról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #27
    Azért ez igy nem igaz. Ez nagyon sarkos megközelítés. Nem azért megy le az ára mert egyre régebbi hanem mert egyre olcsóbb gyártani.
  • dez #26
    Talán a 6eFt-os DVD playerek anyagköltsége 3e Ft, de a minőségibb cuccoké nem éppen. Nem a leggagyibb alkatrészek vannak bennük, és abból is kevés, a mechanikájuk sem a legvacakabb, ami csak lehet, stb. És nem rabszolgák készítik őket. :P
  • dez #25
    Nem túl biztonságos pendrive-ra backupolni, főleg napi rendszerességgel. Legfeljebb, ha egyszerre többre. Attól, hogy nincs benne mozgó alkatrész, korlátozott az élettartama (csak egy bizonyos számú újraírást viselnek el a blokkok), és a pendrive-ban wear levelling, hibakorrekció, és írásellenőrzés sincs, mint az SSD-kben. (Írásellenőrzés bekapcsolható OS szinten, de az erősen lelassítja.)

    Az SSD-k még jó ideig drágák lesznek, és ha el is kezdenének olcsóbbá válni, jön egy újabb generáció, ami megint drága. Ez nagy üzlet...
  • BobaFett #24
    lehet, de kifejezetten az anyagára 3 ezer ft. most is meg akkoris amikor 200 alatt nem volt még.
  • narumon #23
    Egyetértek. Nagyjából. Mert ha már ugyanannyi lesz mint egy dvd iró meg a lemez is olcsó, sőt az asztali lejátszókat is hozzám dobják 15-20e forintért akkor én venni fogok, addig meg nincs miért. Bár mint ahogy korábbi hozzászólásaimban (más cikkekben) is kifejtettem ez az idő nemsokára eljön. Ezért nem volt nálam szempont pl BR lejátszót is tartalmazó konzol vétele.
  • narumon #22
    Már 70e forintért is van új BR lejátszó.
  • BobaFett #21
    Tudnám miért akarják a gyártók a fejlesztési meg egyéb kölcségeket az első vásárlókra ráverni. Ez olyan mintha egy újtipusú suzuki 50 millioba kerülne, csakmert sokba került a kifejlesztése és annak gyorsan meg kéne térülni.
    Remélem azt ugye senki nem gondolja hogy egy bluray olvasó (asztali) előálítási költsége 200e ft....
  • NeoMaN #20
    Megnyugodhatsz, nem fog kimaradni az életeből szerintem. :)
  • ocsieu #19
    Egyértelmű... De nehogy azt hidd, hogy senki nem backupol pendrivera... Tartalomtól függően akár napi rendszerességű backupok is elférhetnek a manapság többGB-os pendriveokon hetekig, hónapokig... Nincs benne mozgó alkatrész, kicsi, elég gyors (backupra és visszaállításra is...) szóval miért ne lehetne akár backupra is használni? Nehogy azt mond, hogy akinek fontos a backup, nincs rá 5-20000 forintja... Ha olyan piszok fontosak az adatok, sztem inkább 2-3 külömböző pendrivera érdemes menteni, mint 1 vinyóra, raid nélkül...
    Manapság amikor mindenki mp3-playerrel, meg hasonló kütyükkel futkozik, tegye fel a kezét, aki olyan kibaxottul ragaszkodik a "korongokhoz"??? Ha pár fontos tulajdonságban (kapacitás, sebesség, megbízhatóság) javulnak a flash alapú tárolók (bízom benne, hogy) a korong-alapú tárolók HAMAR kidöglenek a piacról..., és SSD is válthatná a hagyományos vinyókat... Mindez bizonyára hosszú évek múlva következ(het) be...
    Én nem nagyon vennék BR-irót, playert, lemezt..., ha 1 mód van rá, ez ki fog maradni az életemből... Bőven elegendő (lesz) a digitális kábeltv, meg 1-2 jó nagy vinyó (meg persze gyors netelérés)...
  • Tir Na Nog #18
    A pendrive is drága - a vinyókhoz viszonyítva. :)