Berta Sándor

iTunes: keveslik a pénzt a zenei kiadók

Új üzleti modellt vezetnének be a népszerű online zenei szolgáltatás esetében a nagy zenei kiadók. A multicégek már meg is kezdték a tárgyalásokat az Apple-lel.

Az új üzleti modellek kidolgozásában a lemezcégek együttműködnek az internet- és a mobil szolgáltatókkal, a mobiltelefonok és a zenelejátszó készülékek gyártóival. A kiadók úgy érvelnek, hogy ha csak az évente eladott körülbelül egymilliárd mobiltelefon töredékén lenne valamilyen integrált zenei szolgáltatás-előfizetési lehetőség, a zeneipar máris komoly bevételekhez jutna. Az Apple számára azonban nem csak emiatt érné meg a változtatás, hanem egyúttal növelni tudná az eladott iPhone-ok számát is.

Éppen ezért a javaslatok között szerepel, hogy a felhasználók a jövőben könnyebben férhessenek hozzá az Apple termékeihez, elsősorban az iPodhoz és az iPhonehoz és hogy korlátlan számban vásárolhassanak, illetve tölthessenek le zeneszámokat az iTunes kínálatából. A kiadók ezenkívül változtatnának a bevételek elosztásán is. Egy másik változat szerint a felhasználók havonta 7-8 dollárt fizetnének, de ezért cserébe annyi dalt hallgathatnának meg az iTunes rendszerében, amennyit szeretnének és évente 40-50 zeneszámot el is tárolhatnának.

A zenei menedzserek azt is szeretnék, hogy az Apple változtasson a jelenlegi eladási stratégiáin és a régebbi dalokat adja olcsóbban, a mostani slágereket pedig drágábban. Ez a kérés azonban eddig süket fülekre talált. Az új üzleti modellek hasonlítanának a Nokia által életre hívott Comes with Music programhoz, amelynek keretében az egyes vásárlók után a kiadók 80 dollárt kapnak. Ugyanez az összeg az iTunes esetében csupán 20 dollár. Felmerült az az ötlet, hogy a Nokia programjához hasonló szolgáltatást vezetne be a SonyEricsson is.

Mindkét javaslatcsomag esetében a cél a fizető vásárlók számának és ezáltal a folyamatosan csökkenő zenei bevételek növelése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Frosty01 #17
    ez nagyon jó!!!
  • l00ser #16
    Hűha! Szeretném megköszönni neked ezt a linket, elképesztően jó, hogy létezik ez a fajta közösség. Már találtam (a te hozzászólásod óta böngészek itt, a Jamendo-n) sok jó dalt, albumot. Megértem, aki sok energiát fektet a zenekészítésbe, az szeretne megélni belőle, aki pedig hobbiból zenél (mint ezen oldal feltöltőinek - feltehetőleg - jó része), annak mindegy, hogy fizetnek-e neki, inkább az elismertség számít. Nekem tetszik! :)
  • Sanyix #15
    bugos szar.
  • smokedoc #14
    a cc működő modell!
    Működik a szoftverpiacion is (lásd linux térhódítása, nyilt forráskódok)
    a probléma az erős anyagi érdekösszefonódások miatt van és az információ áramlásában keresendő.
    A szoftveresek rájöttek, ha közösség építi a programokat közösségnek, akkor az a minőségre jó hatással van,és a közösségre is.
    ..mert nem a reklámokból kapod az infót mire van szükséged, hanem kialakul.
    A kereskedelmi szoftvereket a nyilt forráskódú projectekből alakulnak ki.
    Speciális igényekért jogos, hogy fizess, de alap igényekért nem.
    ez a webes keretrendszer is amibe irogatunk egy nyilt forráskódú portálrendszer. például (legalábis az alapjai)

    A Zenénél ugyanez lesz.
    Nyilt közösségből sokkal értékesebb alkotások születnek, mind minőség, mind tartalom szempontjából.
    A hollywood-i minta, ahol egy hülye kis kornyicicából milliárdost csinálnak, csak rombolja a tudatot és hamis ideálokat csinál.

    ingyenesen senkit se érdekelne, ezért eladom pénzért...:)

  • Ghoosty #13
    Kedves Balee66! Én elolvastam a cikket, de én is csak annyit tudok hozzátenni: Ki a szart érdekel az ő bevételük mértéke?
    Aki nem tud lépést tartani a fejlődéssel az elhullik. A hülye kiadóknak már rég az online letöltésbe kellett volna fektetniük a pénzüket, nem pedig minden eszközzel harcolni a letöltések ellen és a másolásvédelmi rendszereket fejlesztgetni.
    Mind a mai napig nem értem, hogy miért érdemes pénzt fektetni a másolásvédlembe? Ezt most komolyan kérdezem, biztos van érv mellette is.
  • Wittgen #12
    ...és a művészet örökre elvész, mivel a kiadóknak hála csak silány tömegtermékek keletkeznek a világon, a kreatívok pedig betoncipővel a lábukon végzik a tenger fenekén...

    kiadómaffia
  • snakekiller #11
    A CC "működő modell"? A szórakoztatóiparban? Ez nekem új. Kétségtelenül vonzó alternatíva, de igazán "nagyban" (nem amatőr cuccok) még nem láttam működni. Persze lehet, hogy le vagyok maradva.

    Amúgy az audio CD-nek azért nem szar a minősége, csak abszolúte nincsen már rá ilyen formában igény. Még az iTunes-os 128 kbps AAC-nál sem hangzik annyival jobban az átlagfüleknek mint amennyivel drágább és kényelmetlenebb. A "nextgennek" szánt hanghordozók (SACD, DVD-audio) képviselik elméletben a következő minőségi kategóriát, de ezt az átlagos konzum hangrendszeren nem nagyon hallja meg az átlagpolgár. Nem is sikerült felfuttatni egyik technológiát sem.
  • balee66 #10
    Igazad van, döntsd a tőkét ne siránkozz, előre világ proletárjai egyesüljetek éljen a rock'n'roll yeahhhh!!!!

    /me el se olvasta a cikket csak hülye kommenteket írni van kedve...
  • szarvasdinnye #8
    Hat persze. Nemsokara meg majd kitalaljak, hogy minden szuleteskor lerakunk 100 dollart, mert a gyerek ugyis le fog tolteni kesobb, es ezzel tamogatjuk a kiadokat.
    creative commons eleg jo otlet, es nem csak azert, mert en ingyen hallgathatom meg a zenet, hanem mert beint ennek a mocskos kiadosdi/jogvedosdi penzhajhasz majomkodasnak. Persze igy az ilyen gyozike es tarsai szinvonalu gyikok szepen eltunnenek a busba. Mindjuk en annak csak orulni tudnek.