Berta Sándor

Fogyasztó­vé­dők kereszt­tü­zé­ben az iTunes

A skandináv országok fogyasztóvédelmi szervezetei nem nyugszanak és mindenáron döntésre akarnak jutni az Apple, illetve az iTunes működésével kapcsolatban. Az amerikai vállalat azonban hajthatatlan, így elkerülhetetlennek látszik a konfliktus.

A skandináv fogyasztóvédelmi szakemberek Izlandon találkoznak, ahol a tervek szerint napirendjükön csak az iTunes-ügy fog szerepelni. Mint ismeretes, a problémát az jelenti, hogy az iTunestől letölthető zeneszámokat kizárólag Apple iPodon lehet lejátszani, más hordozható zenelejátszó készülékeken nem. Emiatt a céget már számos kritika érte, legutóbb például Franciaországban és Dániában támadták. A tárgyalásokra előreláthatóan augusztus 24-én és 25-én Reykjavikban kerül majd sor.

Szóba kerülhet egy per indításának lehetősége is, valamint eldől az is, hogy ebben az esetben az adott országok együtt vagy külön külön teszik-e meg a jogi lépéseket a bíróságon" - mondta Bjoern Erik Thon norvég fogyasztóvédelmi ombudsman. Korábban azt nyilatkozták a dán, a svéd és a norvég fogyasztóvédelmi szervezetek képviselői, hogy az Apple ezen rendelkezése megsérti az országaikban hatályos szerzői jogi és fogyasztóvédelmi törvényeket.

Thon kijelentette azt is, hogy az Apple képviselőivel való idén szeptemberi találkozóig semmiképpen sem születik majd döntés a per megindításáról. A szakemberek tehát mindenképpen megvárják az amerikai cég utolsó válaszát.

Az amerikai vállalat reagált a bejelentésre és közölte, esze ágában sincs módosítania a meglévő szabályokon és nem teszi lehetővé, hogy az iTunesről letöltött zeneszámokat az iPodon kívül más hordozható készülékeken is le lehessen játszani. Sem Arne Odden, az Apple norvégiai menedzsere, sem a konszern más illetékese nem kívánta kommentálni a reykjaviki találkozóval kapcsolatos híreket. De a tornyosuló skandináv viharfellegek nem sok jót ígérnek az iTunes számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DKm #9
    OFF: Az a csajszi igazán becsöngethetne hozzám.
  • blaze #8
    OFF
    Ezt bírom az SG-be: zene+jogvédelem=jó csaj képe, miközben zenét hallgat.
    Vajon hány hasonló képet gyűjthettek már be előre?
    ON
  • Selbamaci #7
    Egyreszt a cikk kurvara nem pontos, masreszt nem is errol szol a helyzet.

    Az iTunes Music Store-ban megvasarolt dalokat barmilyen mp3 vagy egy audio lejatszon le lehet jatszani. Ketsegtelen, adott esetben kell egy kozbulso lepes, nevezetesen ki kell irni hagyomanyos audio cd-re, es onnan lejatszani, vagy visszarippelni. iPod eseten ezt nem kell, de az Apple sohasem mondta azt, es a felhasznaloi szerzodes sem mondja azt, hogy tilos masik mp3 lejatszon lejatszani.

    Amugy az Apple fele felhasznaloi szerzodes messze-messze a legbaratsagosabb szerzodes, amit szerzoi jogok teren lattam (persze a teljes szabadfelhasznalast kiveve).

    Amugy meg nem kotelezo iPod-ot venni, van egy rakas mas mp3 lejatszo is, eggy rakas mas zenebolt is. A tobbi lejatszo es bolt se nem dragabb, se nem olcsobb, szoval a fogyaszto igazan eldontheti, mit akar. Kabe ugyanolyan a helyzet itt, mint a jatekkonzoloknal. Senki nem akar Playstation jatekot lejatszani xbox-on.
  • Cat #6
    az itunes kvázi monopolhelyzetben van, amit vagy száz éve tiltanak a versenytörvények.
  • DKm #5
    Elsősorban nagy kár, hogy Magyarországon nem működik az ITMS. Másodsorban aki ITMS-ben vásárol, az elfogadja azt a bizonyos szerződés, ami kimondja, hogy csak és kizárólag iPod készüléken, illetve iTunes programmal lehet a letöltött számokat meghallgatni. Ha valaki ezt nem így szeretné, annak van kismillió más egyéb online zenebolt. Akkor nem értem, hogy mi ez a nagy felhajtás. Senkinek nem kötelező ITMS-ben vásárolnia. Ja és bennem felmerül még egy utolsó kérdés: Akinek van iPod-ja miért akarna más hordozható lejátszón zenéket hallgatni? (tapasztalat)
  • Flashy #4
    hangyányit kisarkítva: vettem egy dvd-t de nem veszi be a videolejátszó, perelek. mindenki tudja mit vásárol, nem mondták sose hogy bármin lejátszható...
  • Macc #3
    Mindkettotoknek igaza van bizonyos dolgokban, ennek ellenere nekem edes mindegy kik vasarolhatnak az iTMS-ben, mi ugysem tudunk itthonrol (ez nagyobb gaz). Masreszt azt nem ertem, hogy pl az XBOX live is az xbox-hoz tartozo online szolgaltatas, miert nem akarjak hasznalni a nintendosok is? Masfelol mar millio helyrol lehet online zenet vasarolni. Tesco termeket is csak a tescoban lehet venni (szerencsere), es nem zavar senkit?
  • strogg #2
    A kérdés az, hogy melyik az előbbre való. Az ország törvénye, vagy egy multi érdeke?
    Tudod.
    Csak nálunk lehet hosszú távon csontig benyalni a multiknak, máshol létezik a szó "polgári öntudat", "tudatos vásárló", "nemzeti nacionalizmus". És jelentéssel is bírnak ezek. Nem mint nálunk, ahol egy jobboldal fasiszta ha azt meri mondnai, hogy igenis a nemzet előbbre való...
    Valahol itt van alapvetően elkefélve nálunk minden.
  • RedStorm #1
    Ugyan már. Ez is csak egy újabb kínlódás. Semmi értelme az egésznek. Nem értem mi azzal a probléma ha egy cég érthető okokból a saját érdekeit nézi.Amikor valaki az ITMS--ből vásárol akkor elfogadja, hogy bizony csak az ipod-al tudja majd azt legjátszani. Pont ebben a kettős összefonódásban rejlik a siker. Akkor ki nem szarja le az adott ország idióta törvényeit?