Berta Sándor

Egyre több német tájékozódik a hírekről online

Még soha nem voltak annyira népszerűek a hírportálok Németországban, mint az idei esztendő első negyedévében - derült ki a BITKOM német szakmai szervezet legfrissebb felméréséből.

A húsz legnépszerűbb német híroldalt az elmúlt három hónap alatt a felhasználók 896 milliószor keresték fel. Ez 12 százalékkal nagyobb érték, mint amit az előző esztendő első negyedévében mértek. Tavaly az első három hónapban a látogatások száma csupán 796 millió volt, 2005 első negyedévében pedig csak 595 milliót tett ki. Mindez azt jelenti, hogy Németországban az internetezőket még soha nem érdekelte ennyire, mit írnak az újságok a világhálón. A vizsgált húsz oldal között egyaránt voltak aktuálpolitikával, gazdasággal, sporttal és szakterületekkel foglalkozók.

"A látogatói számok különösen azoknak az eseményeknek az idején ugranak meg, amelyek sok embert érdekelnek. Ilyen rendezvény például az olimpia vagy a választások" - nyilatkozta Jörg Menno Harms, a BITKOM alelnöke. Az embereket leginkább a nagy kiadók híroldalai érdeklik és ezek a cégek egyre inkább erősítik az online jelenlétüket. Jól megfigyelhető például az internet elsőségének elterjedése, ami annyit jelent, hogy az exkluzív és fontos hírek azonnal megjelennek az újságok honlapjain és az olvasóknak nem kell várniuk a következő szám megjelenéséig.

Szintén egyre több hírportálon vannak kiegészítő multimédiás szolgáltatások, filmek, képgalériák és audiokommentárok, amelyek célja, az írott információk kiegészítése. Ezenkívül fontos megemlíteni, hogy az online sajtó egyre nagyobb reklámfelületet jelent, amivel a hirdetők próbálnak is élni. Csak az idei esztendő első negyedévében 174 millió eurót költöttek a német cégek online reklámozásra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sathinel #4
    Nálluk jó a marketinje az országnak. Bár az ellenzék nem is kiabálja szét a világba a problémáit, hogy ne tudják kormányozni az országot.

    Egyébként inkább net(+fórum mert az nélkül gagyi az egéssz) mint bármilyen oldalhoz tartozó újság. A pártok szépen az összes érdemleges lapot begyülytötték maguknak, és szinte azt mondják amit mondani akarnak a népnek. A neten ez már édekesebb ha van fórum. Persze az olyan oldalak ahol elmondják a hírt, majd eldugják valahová a fórumot, már ha van, azok ugyanúgy szerintem beálltak a pártok mögé.
  • csorfab #3
    Épül a 4. Szuperinformációs birodalom ;)
  • roliika #2
    És egyre többet olvashatunk arról itt, hogy a németek mit csinálnak meg mit nem egyre többet vagy kevesebbet...mi ez a favorizálás?
  • Tetsuo #1
    És 1re több magyar és 1re több afgán és 1re több új-zélandi..