Berta Sándor

Százezer tanárról szavaztak eddig a német diákok

Élesedik vita és nő a feszültség a tanárok és a hallgatók között Németországban. Egyre több pedagógus sérelmezi, hogy a tanulók sértegetik, gúnyolják őket.

A vita azután lángolt fel ismét, hogy a Spickmich német weboldal négy üzemeltetője nyilvánosságra hozta, hogy az elmúlt 4 hónapban országszerte több mint 100 000 tanárról mondtak véleményt a látogatóik. "A legtöbb diák csak arra várt, hogy végre ő is elmondhassa a véleményét, tapasztalatait a saját tanárairól. Mi ezt tesszük lehetővé. A tanárokat szexis, laza és humoros, illetve emberi kategóriába lehet besorolni" - jelentette ki Tino Keller, a Spickmich egyik alapítója.

"A legtöbb tanuló örömmel élt a lehetőséggel és még a nyári szünet előtt osztályozta a tanárait. Érdekes, hogy a legtöbb nebuló elégedett az oktatóival" - tette hozzá Bernd Dicks, a portál szóvivője. Csupán minden tizedik szavazat árulkodik egyébként arról, hogy az adott szavazó nem szereti vagy kifejezetten utálja a tanárát. Dicks a megoldást sikeresnek nevezte, ugyanis a kritikák miatt számos pedagógus változtatott a stílusán. Az északrajna-vesztfáliai kormány azonban nem látja ennyire rózsaszínűen a helyzetet. A helyi oktatási minisztérium arra szólította fel a kormányt, hogy zárjon be minden a tanárokat bíráló, sértegető, a személyes jogaikat megsértő weboldalt. Emellett tervezik az ilyen honlapok feljelentését is.

"Nem nyugszunk bele abba, hogy ismeretlenek a nevük, arcuk vállalása nélkül becsmérelik a pedagógusokat" - közölte Barbara Sommer helyi oktatási miniszter. A politikus szerint nem az oktatók osztályozása a fő probléma, hanem az, hogy számos portálon olyan képek jelentek meg, amelyeken például a pedagógusok arcképét felhasználva ismeretlenek kivégzéseket modelleznek vagy ezeket a képeket pornográf környezetbe montírozzák. Roswitha Müller-Piepenkötter északrajna-vesztfáliai belügyminiszter is óvott attól, hogy bárki megpróbálja a szőnyeg alá söpörni a problémát. "A diszkrimináció és a sértések nem egyszerű diákcsínyek, hanem bűncselekmények, amelyeket eszerint is kell kezelni és büntetni" - mondta a politikus. A belügyminiszter kérte a megsértett tanárokat, hogy ne féljenek, merjenek feljelentést tenni a rendőrségen vagy az ügyészségen.

Mint ismeretes, a tanárokkal szembeni támadások növekvő problémát jelentenek egyre több országban. Az erőszak szinte mindennapossá vált és ebben a technikai eszközök kiemelt szerepet kapnak. Néhány hete indított kampányt az iskolai erőszak visszaszorításáért a Német Filológusok Szövetsége (DPhV), amely megelégelte, hogy az elmúlt hónapokban egyre több tanár vált az interneten támadások célpontjává. Közlésük szerint a helyi pedagógusokról rendszeresen valótlan dolgokat állítanak, fenyegetik őket, sértegetik, arcképeiket pornográf és erőszakos környezetben helyezik el. Az erőszakhullám az elmúlt napokban folytatódott, ami ellen szülők, oktatási szakemberek és pedagógus szervezetek is tiltakoztak.

Németországban folyamatosan nő az oktatási intézményekben elkövetett erőszakos esetek száma. A 2001-2002-es tanévben kereken 250, a 2005-2006-osban viszont már 1500 ilyen támadást regisztráltak. A legnagyobb problémát a kisebb erőszakos esetek jelentik, ide tartoznak a verekedések, sértegetések, lökdösődések, amelyek nem igazán rendőrségi ügyek. A mobil készülékekkel felvett erőszakot és a tanárok elleni lelki és testi támadásokat később a brit pedagógus szakszervezet vezetője is bírálta.
Chris Keates, a NASUWT főtitkára elmondta: Németországhoz hasonlóan Nagy-Britanniában is egyre gyakrabban éri a pedagógusokat inzultus vagy támadás. "Magam száz olyan esetről tudok, amikor a tanárokat mobil készülékeken vagy e-mailekben sértegették, gúnyolták, molesztálták és ezeket a felvételeket, illetve üzeneteket az elkövetők feltették weboldalakra is. Az esetekről tájékoztattam az illetékes minisztert" - jelentette ki a vezető.

Mindeközben érdekes ítéletet hozott egy kölni bíróság, amely engedélyezettnek minősítette, hogy a tanulók osztályozzák tanáraikat, a sértő megjegyzések viszont tilosak. A bírósághoz egy niederrheini gimnáziumi tanárnő fordult, akit a diákjai a www.spickmich.de weboldalon minősítettek. A pedagógus úgy érezte ezzel megsértették személyiségi jogait és az adatvédelmi jogszabályokat. Az oldal üzemeltetői viszont megtagadták a megjegyzések eltávolítását, mondván a tanárnő személyes adatai az iskola honlapján is elérhetők.

A bíróság szerint az eset azonban a véleménynyilvánítás kategóriájába esik, így nem történt bűncselekmény. "Annak, aki a munkáját végzi, meg kell szoknia, hogy akár nyilvánosan is bírálhatják" - áll többek között az alighanem precedens értékű ítéletben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dömsödi #9
    Nekem is volt gimiben egy tanárom. Földrajz. Unszimpatikus voltam neki, ezért már félévkor kijelentette meg fog húzni év végén. A potvizsgán se mentem át. Földrajzból... Előtte 8. ban földrajz/biólogia versenyen 3. lettem... Sajnos akkor még (1990 körül) a tanárok mindent megtehettek. Mehettem én volna az igazgatóhoz... Semmit nem értem volna el.
    Na ha most egy tanár ezt megcsinálná a fiammal, akkor biztos beperelném + a fejének megmutatnám az ajtófélfát.
  • 0Hanga #8
    Nekem volt ilyen és olyan tanárom is. Általánosban volt olyan tanárom aki nagyon szeretet mindenki, mert nagyon jól tanítot és még a legbutább és lustább gyereket is rá tudta venni, hogy tanuljon és öt például mindenki tisztelte és szerette. Szakközép visszont volt egy olyan tanárom akinek az óráira ugy mentél be, hogy már megint mikor kapsz tőle rossz jegyet vagy szól be, de még ha jól tanított volna , de még az sem tudott. Azért igazságos volt minden kivel egy formán szemét volt. Volt olyan is aki nagyon szigoru volt viszont éretségi után oda jött hozzám és gratulát nekem ami nagyon jól esett mivel csak pár embernek gratulált s azok nálam sokkal jobb tanulok voltak.
    De a diákok sem szenetek van sok el kényeztete gyerek aki azt hiszi magárol, hogy ő a kis király s nekei minden szabad minmális tiszteletet sem ad meg senkinek sem, főleg egy felnötnek vagy tanárnak.
    Volt a suliban egy gyerek aki halál listát írt a tanárokbol és a második helyen rakata, szerintem az egész iskola legjobb tanárnőjét. Azért, mert követelt, de ha figyeltél az óráin nem nagyon kellett utánna tanulni, mert nagyon jol leadta az anyagot, s ha valami bajod volt akor nyugodta fordulhatál hozza szivesen segítet. Ugy , hogy szerintem ő pontosan az a tanár akiről példát vehetne egy két másik tanár is.
    Ezeket a példákat azért írtam le, hogy tényleg vannak nagyon sz*r tanárok akik nem tanításra valok, de a legtöbb normálisak és a gyerekek fejébe akar verni némi kis tudást.
    A legföbb gond a tisztelet hiánya nagyon sok gyerek a saját szüleit sem tiszteli akkor, hogyan várhatnák el töle, hogy mást tiszteljen.
  • zolis #7
    Mindig szerettem az olyan embereket akik a tanárokat a tenkintély és a "jó" fő megtestesítőjének tekintik, aki soha sem hibázik. Aztán persze a probléma mindig akkor akad, amikor az adott tanár el megy politikusnak (lásd: Hiller). Persze azt senki nem veszi észre, hogy tanárnak lenni igen összetett dolog, mert tényleg van olyan helyzet, hogy "fel kell törölni vele a padlót", viszont ezek után nyitottnak kell lenni a bocsánatkérésre is. Erre pedig a lentebbi "kedves" hozzá szóló a véleménye alapján aligha mondható képesnek. Hát igen, a nyugalom.:)
  • sathinel #6
    és elárulom a tanár nem veréssel, fenyegetéssel vett rá hogy tanuljam a műszakirajzot. Jól ismerte a hasonló gyerekeket, mert azzal kezdte hogy aki indul a versenyen, az lóghat a suliból, amíg a verseny tart. Na ez volt az egyik ok hogy elvállaltam, és mi lett belőle...
  • sathinel #5
    Erről az jut eszembe mikor az egyik iskolában a tanár meg akart buktatni műszakirajzból, átmentem egy másik suliba, és ott a következő évben országos 3. lettem majd rá köv évben autocad-es rajzolásból 7.

    A tanár meg ott bizonygatta hogy sík hülye vagyok hozzá és teljesen felesleges tanulnom. Na az ilyen retardált gyükereket kéne kigyomlálni nem a diákokat. Szerencsémre a másik suliban nem így álltak hozzám a tanárok. Annyi gyükér fasiszta tanár létezik, akik nem oktatnak, csak lediktálják az anyagot, és szopatják a diákokat, hogy megérdemlik ha osztályozzák őket, és nem megy abba a suliba senki ahol sok ilyen gyükér van.
  • ocsieu #4
    sonicXX!!
    Utolsó mondatod, annak is 2. része a legbeszédesebb, és mindent megmagyaráz.
    Arányaiban diákok között is kb annyi a "taknya", mint a tanárok között...
    Sajnos.
  • lammaer #3
    Vigyázz Sonix, ilyen nézetekkel sokan retardált fasisztának fognak titulálni... nemrég volt egy hasonló cikk it az SGn (fokozódik az iskolai erőszak németországban) ott egyszer jól körberágtuk a témát. Kevesen vannak akik úgy látják mint mi - persze pont ezért tart itt a világ ahol :)
  • Petko #2
    én is ilyen oldalt akarok, ha már a sok faszság mindíg átjön külföldről, néha egykét jó ötletet is importálhatnának
  • sonicXX #1
    Egy ilyen osztályozósdi idehaza is jól jönne asszem...

    Az pedig hogy növekszik az erőszak a tanárokkal szemben, alapvetően korszaki probléma, de leginkább az okozza, hogy a tanulókat felbátorítja az hogy nekik is vannak jogaik a tanárokkal szemben, ellenben a tanárok nem törölhetik fel velük a padlót. Pedig szerintem a tanárokkal szemben erőszakos diákokat nyugodtan lehetne testifenyíteni, vagy legalábbis kivágni az iskolából a harmadik eset után aztán menjen ahová akar vagy haljon meg bután.

    Nekem amíg suliba jártam úgy tűnt, hogy idehaza a legtöbb tanárnak nem tanítják meg a képzőn, hogy miként lehet hatásosan szankcionálni. Márpedig én azt mondom, hogy egy erőszakoskodó taknya ellen a lelkiterror egyáltalán nem megvetendő, még akkor sem ha ez nem mutat jó példát - mivel szerintem egy töketlen tanár sokkal rosszabb példát mutat, főleg azt a példát mutatja, hogy tanárnak nehogy menjen az ember, mert az ilyen suttyó diákok miatt úgysem lesz benne köszönete. A tanárokat tisztelni kéne, a munkájuk sok fáradsággal, felelősséggel, fájdalommal és áldozattal jár - ehhez persze olyan tanárok is kellenek, akik a tiszteletüket képesek kivívni.